Elköltötte a zenei fesztiválra befizetett pénzeket a szervező, egy szolnoki kórust is megkárosított
Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért a férfira.
Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért a férfira.
Túl azon, hogy az éneklés és muzsikálás pillanatnyi örömöt is ad, brit kutatók kiderítették, hogy további, nagyon fontos előnyökkel is jár az idősebbekre nézve.
Észtország minden sarkából, sőt az Egyesült Államokból is érkeztek emberek Tallinnba, hogy az oroszok által lerohant Ukrajnáért énekeljenek.
Több mint ezeréves történetében először egy különálló lánykórus megalapítását tervezi a németországi Regensburg katolikus székesegyházának világhírű fiúkórusa, a Regensburger Domspatzen.
Amikor a Rocky Mountain High School öregdiákjai megtudták, hogy egykori szeretett kórusvezetőjük, Barbara Lueck daganatos megbetegedésben szenved, Facebook-csoportban gyűltek össze, hogy kitalálják, hogyan segíthetnének.
A film Oscar-díjának kihirdetése óta nyolcvan hazai és külföldi szereplésük volt.
Kotta és közönség nélkül, elsősorban a maga szórakoztatására énekli a világ legjobb popdalait egy kanadai kórus. A Choir!Choir!Choir! névre hallgató, folyton változó összetételű, több száz fős énekkar úgy énekel Beatles-, David Bowie- és Radiohead-számokat, hogy attól jó értelemben kirázza az embert a hideg. Ez a kórus sokkal több annál, mint egy szimpla közös éneklés.
Nem zártak ki aspergeres gyereket a ballagásról, csak nem javasolták neki, hogy részt vegyen az eseményen – mondja Bodó László, a Mindenki című filmből ismert Bakáts téri iskola igazgatója, akit nagyon elkeserít, hogy megint politikai ügy lett a magyar oktatásról való diskurzus, és úgy véli, jó esetben is csak 30 év múlva lehet jó a magyar közoktatás.
A Mindenki című kisjátékfilm lassan világhírűvé váló gyerekkórusa a filmzene és az eredeti dal szerzőjével együtt énekelte el a Bodzavirágot. A Los Angelesből visszaérkező Balázs Ádám zeneszerző a gyerekeknek azt mondta: „ti is Oscar-díjasok vagytok, egész Hollywood rólatok beszél, nem vicc!”.
A Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolában óriási volt az öröm miután a Mindenki kapta az Oscar-díjat a kisfilmek mezőnyében. A győztes filmben ők alakították a kórust.
Hajnalban kiderül, Oscar-díjat kap-e a Mindenki, a kisfilmben fontos szerepet játszó kórus tagjai pedig jelenleg épp alszanak, hogy később már együtt izgulhassák át a díjkiosztót. Ellátogattunk a különleges éjszakára készülő gyerekekhez.