Letiltotta Karácsonyék villamosreklámját a Facebook
Politikai tartalomnak minősítette azt a hirdetést, amelyben az új CAF villamosokról számoltak be.
Politikai tartalomnak minősítette azt a hirdetést, amelyben az új CAF villamosokról számoltak be.
HVG
Budapest polgármestere egy interjúban beszélt a főváros anyagi helyzetéről, az önazonossági rendeletekről, valamint arról is, mi a baj a Zsolti bácsizással.
HVG
2025. október 2. és 5. között tartják a jubileumi 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a BÁLNA Honvédelmi Központban. Az esemény díszvendég országa Románia, díszvendége pedig a Magyarországon elsősorban a Semmi című regény szerzőjeként ismert dán írónő, Janne Teller. Alább a HVG szubjektív könyvajánlójának második részét olvashatják.
HVG
A főpolgármester kicserélt egy szót Swift új albumának címében. Na, melyiket?
HVG
A főpolgármester szerint ez az ügy a jéghegy csúcsa, amely azonnali kivizsgálásra szorul.
HVG
A főpolgármester szégyelli magát azért, hogy ma az önkormányzatok váltak a hétköznapi fasizmus helyszíneivé.
HVG
Karácsony Gergely szerint látszani fog, mi a különbség „a külföldi beruházó és a fideszes oligarchák érdekeit kiszolgáló mini-Dubaj tervei és az emberi léptékű, zöld városfejlesztés között”.
HVG
A főpolgármester a közgyűlésen a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának kitüntetéséről és a kegyelmi botrányról is beszélt.
HVG
Elkészült az előzetes jelentés, amelyet Domokos László készített a főváros gazdálkodásáról.
HVG
Karácsony Gergely közölte: elbírálták a Szabolcs utcai, üresen álló iskolaépület kulturális célú felhasználására beérkezett pályázatokat, és a főpolgármester a Freeszfe elképzelését támogatja.
HVG
Mivel Karácsony Gergelynek még mindig nincsen megválasztott helyettese, ezért a főváros jogszerűtlenül működik, az ügy a Fővárosi Ítélőtábláig jutott.
HVG
A főpolgármester szerint azt kellene üzenni a kormányhivatalnak, hogy adják vissza Budapest pénzét.
HVG
Kuslits Gábor egy interjúban beszélt a gyermekvédelem állapotáról, ami után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság feljelentést tett.
HVG
A szolidaritási adó ügye ismét visszakerült az Alkotmánybíróság elé, mert a Fővárosi Törvényszék szerint alkotmányossági aggályokat vethet fel az, ahogyan pénzt szednek be az önkormányzatoktól.
HVG
A Magyar Hang szerint Barabás Richárd a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság több üléséről is igazolatlanul hiányzott.
HVG
A saját cégét népszerűsíthette hivatalos fővárosi mailcímről Biczók Péter, Karácsony Gergely szerint ez az önkormányzati törvénybe ütközik.
HVG
Megalakul a Fővárosi Diákközgyűlés, bár „a demokrácia néha macerás, néha fárasztó, néha unalmas”.
HVG
Az önkormányzati törvényt citálja, ami szerint sem önkormányzati képviselők, sem külsős bizottsági tagok nem húzhatnak fizetést például az országgyűléstől vagy a kormányhivataltól. Heten szorulnak most emiatt, de egy fontos szereplő kimarad.
HVG
A dokumentum szerint Budapest ugyanúgy jogosult Rákosrendező környékén a legalább 800 millió euró értékű állami infrastruktúra-fejlesztésre, ahogyan az arab befektető jogosult lett volna.
HVG
Tagadják, de azért zsarolhatja a Fidesz a főpolgármestert? Megérne-e egy ilyen alku a kormánynak 50-60 milliárdot? Mit nyerne és mit veszíthetne ebben a helyzetben Karácsony vagy a Tisza? Az újabb NER-es nyomásgyakorlási vád esélyét, indítékait, hatásait elemeztük.