Alig engedik a nőket vezetői pozícióba
A nők sokszor alacsonyabb bért kapnak, és alig jutnak felsővezetői vagy irányítói pozíciókba Magyarországon - derül ki a Work Force felméréséből.
A nők sokszor alacsonyabb bért kapnak, és alig jutnak felsővezetői vagy irányítói pozíciókba Magyarországon - derül ki a Work Force felméréséből.
hvg.hu
Csupán a megkérdezettek 5 százaléka mondta azt, hogy azért nem vállalt annyi gyereket, amennyit szeretett volna, mert fontosabb volt a karrierje – derül ki a KSH egyik, a Népszabadság által idézett tanulmányából.
MTI
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közlése szerint tárcája igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatalok a pályaválasztáskor a sokak által divatosnak tartott piaci foglalkozások mellett a közszférát is megismerjék, természetesnek vegyék.
MTI
Érdemes nyitott szemmel járni, mert sok apró jel mutathat arra, hogy hamarosan vége a pályafutásának a jelenlegi munkahelyénél.
hvg.hu
A Forbes magazin szerzője, aki korábban megírta az élet-és karriertervezés 52 kritikus hibáját, megpróbálta szakemberek segítségével megtalálni, melyik az a hiba, amelyik a legkárosabb, legdemoralizálóbb mind közül.
hvg.hu
Úgy akarják Nagy-Britanniában inspirálni a gyerekeket a tudatos karrierépítésre, hogy olyan munkavállalókat toboroznak, akik szívesen tartanának nekik előadásokat a munka világáról.
hvg.hu
Július elsejétől több vezető személyét is érintő változásokat jelent be a PwC Magyarország.
hvg.hu
Könnyen előfordulhat, hogy egy másik városban kap állásajánlatot, vagy a jelenlegi cége helyezné át. Ön könnyen belemenne, vagy bizonytalan lenne?
hvg.hu
Kíváncsi, hogy kezdték karrierjeiket a világ legsikeresebb emberei? Gondolta volna, hogy Oprah Winfrey első munkahelye egy élelmiszerboltban volt?
hvg.hu
Vannak olyan szakterületek, amiknél gyakorlatilag nem ismerik azt a szót, hogy túlképzés vagy munkanélküliség.
hvg.hu
Ha külföldi munkavállalásra adja a fejét, illik tájékozódnia, a kiszemelt célországban mik a szokások.
hvg.hu
Suga János, a Motorola korábbi közép-kelet-európai regionális vezetője tölti be az ENIAC Computing Kft. kereskedelmi és marketing igazgatói posztját.
hvg.hu
A fiatal munkavállalók 47 százaléka attól tart, hogy a közeljövőben elveszíti az állását – derül ki az Ipsos felméréséből.
hvg.hu
Nagyjából hétmillió új munkahely jön létre Európában a következő tíz évben, vagyis 2020 körül már 80 millió állás lesz a kontinensen - írja az eduline.hu.
hvg.hu
Változás a McCann Budapest élén, távozik Záprel Zsolt - értesült az mmonline.hu.
hvg.hu
A magyar munkaerő-piaci helyzetben egy-egy állásra rengetegen jelentkeznek, miközben a speciális tudású szakemberekért meg kell küzdeniük a cégeknek. A HR új kihívásaira az employer branding, vagyis a munkáltatói márkaépítés lehet a megoldás.
hvg.hu
Bognár Verát igazolta a MediaCom magyarországi tagjaként működő MC Mediacompany digitális szolgáltatásai vezetőjének - számol be a mediapiac.com.
hvg.hu
Ha megfogalmazódott önben, mivel szeretne foglalkozni, itt az ideje céltudatosan megtervezni, hogyan is szerezze meg álmai állását.
hvg.hu
A munkavállalók több mint 60 százaléka egy éven belül állást szeretne váltani a Kelly Services munkaerő-piaci szolgáltató éves felmérésében megkérdezett több mint 8 000 magyar dolgozó közül. A karrierrel kapcsolatos döntésekben pedig egyre többen használják a közösségi média eszközeit.
MTI
Az egész világon jobbak a karrierkilátásaik azoknak, akik simulékonyak főnökükhöz, még akkor is, ha alkalmatlanok a magasabb poszt feladatainak ellátására, és értelmi szintjük gyengébb kollégáikénál.
MTI