Egy nappal a Tour után is aratott Froome
Az összetettben győztes brit Chris Froome egy nappal a vasárnap zárult 100. Tour de France kerékpáros körverseny után már kritériumversenyt nyert Belgiumban.
Az összetettben győztes brit Chris Froome egy nappal a vasárnap zárult 100. Tour de France kerékpáros körverseny után már kritériumversenyt nyert Belgiumban.
MTI
Stuart O'Grady ausztrál bringás valami különös eseménnyel akarta lezárni karrierjét, és ez sikerült is, mivel utoljára épp a múlt vasárnap véget ért, jubileumi, 100. Touron állt rajthoz
MTI
A T-Systems Magyarország nyerte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fővárosi közösségi kerékpárosrendszer (BuBi) kiépítésére vonatkozó tenderét - írta az Index, amely szerint a másik induló, az Eurobus-Invest megtámadta az eredményt.
MTI
Kulcscsonttörés miatt feladta a vasárnapig tartó Tour de France-t Jean-Christophe Péraud, aki az összetettben a legjobb hazai kerékpárosnak számított.
MTI
Meghalt egy tízéves kislány, amikor biciklijével kerítésoszlopnak ütközött Miskolcon szerda este - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
MTI
A héten még csütörtökig ellenőrzik a kerékpárosokat Budapesten a rendőrök. Íme egy térkép arról, hol csaphatnak le a bringásokra!
hvg.hu
Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség keddtől csütörtökig Budapest több kerületében, a rendőrök motorosokat és kerékpárosokat ellenőriznek.
MTI
Megkezdődtek a békési önkormányzat által indított „Békés Bringa – Békés város kerékpáros turisztikai fejlesztése” projekt kivitelezési munkálatai - tájékoztatta Izsó Gábor polgármester (független) az MTI-t szerdán.
MTI
Kevés ambiciózus célt sikerült teljesítenie Magyarországnak az elmúlt időkben; a kivételek egyike a kerékpárutak hosszának egy évtized alatti megduplázása.
HVG
Fényvisszaverő matricák felragasztásával tettek láthatóvá országszerte több ezer bicikliutakra épített akadályt a Magyar Kerékpárosklub önkéntesei a Láss jól! című közlekedésbiztonsági akcióban.
MTI
Bemutatták hétfőn az első közbicikli rendszert Budapesten, igaz, nem a városban, hanem a Telekomnál építették ki. A magenta színű kerékpárokkal a társaság négy telephelye között ingázhatnak a cég dolgozói.
hvg.hu
A kerékpározásra is készült küön kerettanterv a gyerekek számára, akik a közlekedési alapismereteket is megtanulhatják majd a Nemzeti alaptanterv keretén belül.
hvg.hu
A tavalyi második helyezett brit Chris Froome nyerte a 100. Tour de France kerékpáros körverseny első komolyabb, meredek emelkedőkkel nehezített szakaszát, és összetettben is átvette a vezetést.
MTI
Feladta a Tour de France kerékpáros körversenyt az amerikai Christian Vande Velde, aki a pénteki szakaszon belekeveredett egy tömeges bukásba.
MTI
Törött bordával versenyez a kerékpáros Tour de France-on a kanadai Ryder Hesjedal, a Giro d'Italia tavalyi győztese.
MTI
Bár már egy éve elkészült Gödöllőn a vasútállomáson egy volt raktárépületben kialakított kerékpártátoló és gépkocsiparkoló,
hvg.hu
Kutya rohant a biciklisek elé a Tour de France korzikai szakaszán, ám az állat végül az utolsó pillanatban elszaladt a versenyzők elől.
hvg.hu
Június 29-én indul a 100. Tour de France kerékpáros körverseny, melyen összesen 3360 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek. A rajtot követő három szakaszt Korzikán teljesítik, július második napjától Nizzában, később pedig a Pireneusokban folyik majd a küzdelem. Az utolsó szakasz a versailles-i kastély kertjéből rajtol, a befutó pedig az eddigi hagyományoknak megfelelően a Champs-Élysées-n lesz – ezúttal villanyfényben. Összeállításunkkal e kerek jubileumot vezetjük fel – archív Tour-képekől válogattunk.
Fülöp Máté (szerkesztő)
Jan Ullrich is járt spanyol orvos „kezeléseire”.
MTI
A címvédő Bradley Wiggins úgy véli, többet nem indul a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen az után, hogy idén sérülése miatt kénytelen kihagyni a viadalt.
MTI