Így kerekeznek a budapesti biciklisek
A budapesti kerékpárosok 27 százalékának már volt balesete, az ütközések több mint egyharmada autóval történt - derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Kutatóközpontjának felméréséből.
A budapesti kerékpárosok 27 százalékának már volt balesete, az ütközések több mint egyharmada autóval történt - derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Kutatóközpontjának felméréséből.
A Magyar Kerékpárosklub elnöksége közleményben válaszolt az MTV szeptember 5-i reggeli műsorában "el nem hangzott kérdésekre".
Biciklisztrádát terveznek a németországi Ruhr-vidéken, a 85 kilométeres szakasz építése 2014-ben kezdődhet el.
Hétfőtől Budapesten a kerékpárosok további tíz helyszínen használhatják buszsávokat, többek között az Alkotás utcában, a Soroksári úton, és a Hegyalja úton, így 11 kilométerrel nő a kerékpározásra is használható buszsávok hossza - írta pénteki közleményében a Budapesti Közlekedési Központ. Keresse a táblát és a felfestett piktogramot, mert más buszsávokban továbbra is tilos a biciklizés.
Több mint kétszáz ponton állítanak fel kerékpártárolókat idén a főváros XIV. kerületében, az önkormányzat 12 millió forintot fordít erre.
Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek konzorciumi megállapodását pénteken Pécsen írták alá az abban érdekelt szervezetek vezető képviselői.
A balesetek egyötödét biciklisek vagy kerékpárosok okozzzák. A gyalogosok közül került ki a közlekedési balesetek áldozatainak 28 százaléka. A közlekedés gyengébb résztvevőinek tájékoztatására indít kampányt a rendőrség.
Nyeletlen esernyőt fejlesztett ki egy amerikai férfi - bicikliseknek.
Súlyosan megsérült az a két fiatal, akiket egy teherautó ütött el biciklizés közben csütörtök délután Nagykőrösön.
Nemcsak a baleseteiről hírhedt Andrássy úton probléma, ha egy parkoló autó ajtaját kinyitják, hanem például San Franciscóban is - olvasható a Kerékagy blogon.
Dimitrij Gudkov 2010-ben elhatározta, hogy kerékpárosokat fog fotózni New York utcáin.
Nem történt halálos közlekedési baleset az elmúlt nap 24 órájában a közutakon, a rendőrség összesen 136 közúti közlekedési baleset során intézkedett, ezek közül 21 súlyos, 31 pedig könnyű sérüléssel járt - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
Egyre több biciklis okoz balesetet, s az esetek felében a kerékpáros a hibás. Ilyen esetekben fizetnie kell, kivéve akkor, ha van biztosítása.
A kerékpárral közlekedők esetében főként a világító és fényvisszaverő eszközök, a láthatósági mellények meglétét vizsgálja a rendőrség a rutinellenőrzések során.
A kormány honlapján megjelent tervezet legtöbb új szabálya a kerékpárok világítását módosítja. De a gyerekülésekre vonatkozó szabályokat is szigorítanák.
A Budapesten keddtől csütörtökig megtartott háromnapos rendőrségi akcióban minden negyedik ellenőrzött kerékpáros és motoros megszegett valamilyen szabályt - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Felhívásban kér használt, illetve üzemképtelen kerékpárokat helyi lakosoktól a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság egy ez év őszén induló, Szellembicikli elnevezésű különleges balesetmegelőző programhoz – közölte Pásztorné Kovács Ágnes, a hatóság sajtószóvivője csütörtökön.
Budapesten a lakosság 14 százaléka használt biciklit közlekedési eszközként márciusban, ez jóval magasabb volt a tavaly ugyanekkor mért 8 százaléknál - közölte a TNS-Hoffmann piackutató cég adatai alapján a Magyar Kerékpárosklub.
Két hónapja indult a Budapest Cycle Track nevű kezdeményezés, ami mostanra használható térképet rajzolt arról, hogy a főváros melyik útvonalait használják leginkább a kerékpárosok.
A Magyar Cserkészszövetség cáfolta azt a - lapunk által is átvett - sajtóértesülést, amely szerint az erdőben ész nélkül kerékpározók megfékezésében a cserkészek is szerepet vállalnak.