A fotótörténet két szenzációs anyaga érkezik május végén a Nagymező utcába, Budapest fotóutcájába. A világ leghíresebb fotóügynöksége, a Magnum Photos legelső csoportos kiállítása, az Elsők a 120 éves Mai Manó Házban, míg nagyszabású, új vándortárlata, a Kontaktok a Capa Központban lesz látható 2014. május 27. és augusztus 24. között.
A bringás kultúra érezhetően megerősödött az utóbbi években, de a szaporodó biciklisek és a növekvő számú kerékpárok egyre több megoldandó helyzettel szembesítik a városvezetést. A Design Terminál májusban igazi bringás ötletbörzévé alakul át. Biztonság, kényelem és stílus: mindez akár két keréken is elérhető.Gondolt már arra, hogy országos hírnévre is szert tehet azzal, ha bringára vált? Bosszankodott már azon, hogy nem tudja hova lekötni a kerékpárt? Tudja, hogy már van széllámpa is?
Az ókori mumifikálást, orvoslást és írást bemutató tárlat nyílt a szegedi Fekete házban. Négyszáz négyzetméteren kétszáz tárgyat láthatnak a látogatók.
A cím természetesen túlzás, de annyit azért ér a magyar bringás városi kultúra, hogy a hozzá kapcsolódó tárgyakból, műalkotásokból, filmekből és ruhákból kiállítást rendezzenek be a német fővárosban. A Collegium Hungaricumban még néhány napig látható a magyar kortárs biciklis kultúráról szóló Velofetish kiállítás.
Leonardo da Vinci majdnem hatvan mérethű találmányát mutatja be az az interaktív kiállítás, amely majdnem 1500 négyzetméteren, két helyszínen, a Martyn Ferenc Múzeumban és a Modern Magyar Képtárban várja látogatóit szeptember 30-ig Pécsett.
A pécsi Janus Pannonius Múzeumban kedden nyitják meg a mérethű találmányokból berendezett tárlatot. Eredeti rajzokat és kéziratokat is bemutatnak da Vinci munkásságából.
Kizárhatják Oroszországot a párizsi Eurosatory-2014-ről, a világ legnagyobb szárazföldi biztonsági és védelmi kiállításáról – értesült hétfőn az ITAR-TASZSZ.
Molnár Zoltán fotográfus Világok útjain című kiállítása az Európa útjait járó roma közösségek életébe enged betekintést Franciaországtól Moldváig, Spanyolországtól Bulgáriáig. A 2003–2013 között készült képek célja a roma emberek kultúrájának, őrzött hagyományainak és szokásainak megismertetése. A cigányábrázolás a 18. század végétől kedvelt témája a rajzolóknak, festőknek. Az egzotikus vándoréletet bemutató zsánerképek, festmények, rajzok a 19. században polgári otthonok díszeivé váltak. A nomád élet romantikájával átitatott, 19. századi etnográfiai jellegű fotográfiák elsősorban az erdélyi cigányok világával ismertettek meg. A cigánysággal kapcsolatos sztereotípiák – szabadságvágy, kalandos vándorélet, bizonytalan egzisztencia – a 20. században a szegénység, kirekesztettség tapasztalataival egészültek ki. Molnár Zoltán a klisék, előítéletek kizárására törekvő, empátiával teli emberábrázolási hagyományt követi.
Beliczay László és Illyés Tibor, a Magyar Távirati Iroda / MTVA fotóriporterei kiállításának megnyitója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap óbudai székházának Aula Galériájában. A közmédia fotóriportereinek képei a kijevi zavargások és a szocsi téli olimpia emlékezetes pillanatait örökítik meg.
A festőről kialakított sztereotípiákkal kíván szakítani a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A művész és kora című Derkovits Gyula-kiállítása, amely csütörtöktől 199 művet vonultat fel a két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb magyar festőjétől.
A kilencvenéves francia fotográfus Marc Riboud, aki az egyik leghíresebb, ikonná vált háborúellenes fotográfiát is készítette – amely a Howard Greenberg-gyűjteményből rendezett tárlaton is látható volt a Mai Manó Házban – most, távol-keleti utazása során készített fotográfiáival mutatkozik be.
Kiállítás nyílik márciusban New Yorkban azokból a művekből, amiket a náci birodalom elkorcsosult művészetnek bélyegzett. A gyűjtemény szembesíti a látogatókat a náci párt kegyetlenségével a kiállított művészekkel szemben és ideológiai magyarázatot is nyújt gyűlölködésükre.
Vasárnap zár a Caravaggiótól Canalettóig című kiállítás a budapesti Szépművészeti Múzeumban, az intézmény hosszabbított nyitva tartással és különleges programokkal várja a látogatókat a hétvégén.
Szörényi Levente, Radics Béla és a Béka együttes gitárjai, a világ legrondább csehszlovák hangszere, korabeli világvevő rádiók. Meglátogattuk a pénteken megnyíló első magyar rockmúzeumot, ahol éppen a korszak szemtanúi pakolgatnak és ragasztják tele a falat relikviáikkal. A mottó (naná): "A rock örök és elpusztíthatatlan".
Kísértő múlt, európai színjáték, önreflexió – Isabella Nurigiani és Roberto Vignoli csütörtökön nyílt budapesti tárlata a két olasz művész szemével mutatja be a magyarságot, annak minden keserédes és elgondolkodtató részletével együtt. Mit örököltek a magyarok? Mikor adható fel egy nemzet múltja? És mit jelentünk Európának?
A Holland Kupa kedd esti mérkőzésén Németh Krisztián elesett a 16-oson belül. A játévezető szerint nem történt szabálytalanság, Némethnek ez nem tetszett.