A kilencvenéves francia fotográfus Marc Riboud, aki az egyik leghíresebb, ikonná vált háborúellenes fotográfiát is készítette – amely a Howard Greenberg-gyűjteményből rendezett tárlaton is látható volt a Mai Manó Házban – most, távol-keleti utazása során készített fotográfiáival mutatkozik be.
Marc Riboud kimagasló teljesítményt nyújtó tagja annak a fotográfus generációnak, amely a második világháború utáni időszak felszabadultságának idején a humanizmus középpontba helyezését tekintette élete és munkája lényegének. Ez az az értékrend, ami a közös megpróbáltatások, a fenyegetettség megszűnése után meghatározta fotográfiai tevékenységüket, a mindennapokat és a jövőt.
Az 1947-ben alapított legendás Magnum fotóügynökség tagja és később 1976 és 79 között elnöke is. Az alapítók közül Robert Capa, Henri Cartier-Bresson közeli barátja és tanítványa.
Capa küldte el őt Londonba világot látni, keleti utazása állomásain pedig Henri Cartier-Bresson levelei várták, hol az utazással kapcsolatos praktikus tanácsokkal, hol pedig a képeire vonatkozó meglátásokkal.
Marc Riboud kiállításainak képei elvezetik a látogatót egy három évig tartó utazás egzotikus helyszíneire. Megismerhetővé válik látásmódjának nyitottsága, az, hogy milyen érzékenységgel örökítette meg a számára ismeretlen kultúrákat is. Személyiségéből fakadó kíváncsisága nyomán olyan természetességgel nyílnak meg számára ezek a titokzatos világok, mintha minden jelentésüket ismerné. Őt az ember és az élet érdekelte, és a világra való rácsodálkozás képességét élte meg fotográfiai munkájában. Képein az érzelmek mindig szigorú kompozíciókban jelennek meg, és láthatjuk, hogy a forma és a jelentés kivételes összefonódása azt jelenti, nincs esztétika etika nélkül.
Törökország, India, Nepál, Japán, Afganisztán, Pakisztán, Irán és Kína területén készült fotográfiából válogattunk a mintegy hetven képből álló kiállításra, amely életének és munkásságának az 1955 és 1958 közötti időszakát mutatja be.
Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora
Egy lecsúszott zsákfaluban játszódik, ahhoz képest mégis meglepően pozitív kicsengésű a Loupe Színházi Társulás Az éjjel soha nem érhet véget című bemutatója. De mit jelent itt a fociultrák kedvenc dala? Kritika.
Parázs vita zajlott az EP-ben Magyarországról – Pride, gyülekezési jogok, sátánizmus.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.
