Keleti Front
Mindenki nyugodjon meg, a kormány nincs a helyén.
Egymillió forintos egyházi támogatást visz magával Kijevbe a Baptista Szeretetszolgálat négyfős csapata, amely pénteken indult Ukrajnába.
MTI
Az ukrán belügy szerint a "rendbontások résztvevői" tüzet nyitottak a rendőrökre. Egy minisztériumi szóvivő pedig azt nyilatkozta: többen megpróbáltak behatolni a parlament épületébe, ahol éppen az alkotmány módosításáról tárgyalnak.
hvg.hu
A tüntetők nem készülnek elhagyni a Függetlenség terét az ukrán főváros központjában, csütörtök éjszaka is folytatták a barikádok építését. Péntekre virradóra nem volt összetűzés a rendfenntartó erők és a tiltakozók között.
MTI
Levélben szólította fel a TASZ Orbán Viktort, hogy járjon közben az ukrán kormányzatnál a tömeges hatósági erőszak megszűnéséért. A magyar kormányfő és miniszterei eddig nem szólaltak meg az ügyben, sajtótájékoztatót eddig csak a külügyi sajtófőnök tartott, illetve küldtek egy képet arról, hogy Orbán Viktor az ukrán-magyar határt megszemlélte.
hvg.hu
Kedd óta folyik a vér Kijevben, egyre több a halott és a sebesült, de az áldozatok számáról eltérő adatokat közölnek a források. Az viszont biztos, hogy csütörtökön nagyon sok embert lőttek agyon az utcán, állítólag mesterlövészek nyitottak tüzet rájuk. Az uniós külügyminiszterek úgy döntöttek, hogy megbüntetik az ukrán erőszak felelőseit, egyelőre tárgyalásokon próbálnak megoldást találni: a francia, a német és a lengyel külügyminiszter mellett az orosz ombudsman is besegít. Csütörtök este a parlament megszavazta: nem lőnek a tüntetőkre. Péntekre virradóra nem történt újabb összecsapás a Majdanon.
hvg.hu
A HVG tudósítójának a Szvoboda párt kárpátaljai vezetője nyilatkozott. Azt mondta, új többség alakulhat ki a kijevi parlamentben, ugyanis 50 kormánypárti képviselő átállna hozzájuk.
hvg.hu
Megkezdődött a tömeges felvásárlás, senki sem tudja ellenőrzés alatt tartani a randalírozó csoportokat – nyilatkozta a HVG munkatársának egy Kijevben dolgozó magyar üzletember.
hvg.hu
Újabb felkavaró videó jelent meg a kijevi felkelésről. Fegyvertelennek látszó, alkalmatlan pajzsokkal védekező tüntetőkre lőnek ismeretlenek, felhetően orvlövészek. Többet közülük el is találnak.
hvg.hu
"Klicskót túlértékelik a németek. Nem veszik komolyan a Majdanon, alig beszél ukránul" – nyilatkozta Marina Weisband, a német Kalózpárt ukrán születésű képviselője, aki nemrég tért vissza Kijevből.
hvg.hu
Égő épületek, hihetetlen pusztítás, törmelékek, lángoló barikádok láthatók azon a szerdai közzétett felvételen, amelyet egy drón készített a kijevi Függetlenség tér fölött.
Bár Viktor Janukovics ukrán elnök szerda este fegyvernyugvási megállapodást kötött az ellenzékkel, emellett pedig arról is megegyezett, hogy újabb tárgyalások kezdődnek a vérontás megállítása érdekében, ennek ellenére újra harcok törtek ki Kijevben. A tüntetők radikális szárnya nem hajlandó betartani a fegyverszünetet, de az éjszaka a korábbi napokhoz képest viszonylagos nyugalomban telt Kijevben. Az ukrán egészségügyi minisztérium szerint már 28 halottja van a zavargásoknak. Brüsszelben rendkívüli ülést tartanak.
hvg.hu
A kijevi tüntetők radikális szárnya, a Jobb Szektor nevű csoport nem hajlandó betartani a "fegyvernyugvást", amelyben az ukrán államfő állapodott meg az ellenzék három vezetőjével.
MTI
Viktor Janukovics ukrán elnök fegyvernyugvási megállapodást kötött szerda este az ellenzékkel, és megegyezett arról is, hogy újabb tárgyalások kezdődnek a vérontás megállítása érdekében. Az éjszaka a korábbi napokhoz képest viszonylagos nyugalomban telt Kijevben.
MTI
Romok, szétdobált kövek, tűz és füst – nagyjából ez jellemzi most a kijevi Függetlenség teret.
hvg.hu
A magyarországi utazási irodák jellemzően nem szerveznek csoportos utakat Kijevbe, gyakoribbak a határ menti utazások, többségükben nyugdíjasoknak, de ezek száma sem jelentős - mondta el Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője.
MTI
Ukrajnai politológusok a kijevi hírportálokon arra figyelmeztetnek, hogy az erőszak elharapódzása az ország szétesésével fenyeget, és sokan közülük a súlyos gazdasági gondokat kezelni képes, független szakértői kormány létrejöttében látják a válságból kivezető egyetlen kiutat.
MTI
A német külügyminiszter szerint Viktor Janukovics ukrán elnök súlyos hibát követett el a válság békés rendezését célzó tárgyalások halogatásával, és országa ezért nagy árat fizetett a halálos áldozatokkal járó kijevi összecsapásokkal.
MTI
Egyre inkább terjed egy fiatal lánynak a kijevi Függetlenség teréről küldött videoüzenete, amelyben az ukrán tüntetők céljairól beszél.
hvg.hu
Szankciókkal szeretné megbünteti az EU az ukrajnai erőszakos cselekmények felelőseit. Ma uniós nagyköveti értekezlet van, holnap a külügyminiszterek ülnek össze.
MTI