#Kijev


Elszabadult a pokol Kijevben – Nagyítás-fotógaléria

A fegyvernyugvási megállapodás ellenére folytatódtak az összecsapások Kijevben: az áldozatok száma a csütörtök délelőtti adatok szerint már eléri a 54 főt, 445 sérülthöz hívtak mentőt, és 287 ember szorult kórházi kezelésre. A kórházba szállítottak között 88 rendőr, hat újságíró, négy gyermek, illetve két külföldi állampolgár volt. Több vidéki városban is voltak megmozdulások, Ungváron a tüntetők elfoglalták a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal épületét. Az ukrán biztonsági szolgálat terrorellenes műveletet indított, amelynek értelmében bárkit bevihetnek 72 órára, és jogi végzés nélkül átkutathatják és lefoglalhatják bárkinek a magántulajdonát, valamint a katonaságot is bevethetik. Brüsszelben rendkívüli ülést tartanak, előtte a francia, a német és a lengyel külügyminiszter találkozott az ellenzék vezetőivel, és leülnek tárgyalni Viktor Janukoviccsal. A tüntetők kedden betörtek a kormánypárt székházába, megostromolták a parlamentet, és több utcában autógumikat, szemetet gyújtottak fel.


Fotók: ismét eldurvult a helyzet Kijevben – nyolc halottról szólnak a hírek

Az utolsó hírek szerint legalább nyolcan haltak meg eddig az ukrán tüntetők és a rendőrök közötti újabb összecsapásokban kedden. Úgy tudni, egy rendőr is a halottak között van. Az ukrán titkosszolgálat és a kijevi belügyminisztérium ultimátumot intézett a tüntetőkhöz: ha helyi idő szerint 18 óráig nem áll helyre a rend, a hatóságok „minden törvényes eszközt” bevetnek a káosz felszámolásáért. Az ukrán igazságügyi miniszter az ellenzéki vezetőket okolta a feszültség kiéleződéséért.


Megvan az új elnök, Kelet-Ukrajna tovább forrong – percről percre

A három véres nap után pénteken megállapodást írt alá az ellenzék és Viktor Janukovics. Szombaton azonban felgyorsultak az események: Janukovics nem akart lemondani, de a parlament leváltotta, május 25-én előrehozott választások lesznek, Julija Timosenko is kiszabadult, a Majdanon azt mondta a tüntetőknek, "hősök vagytok". Vasárnapra a leváltott elnök felszívódott, időközben ugyanakkor a parlament megválasztotta ideiglenes utódját. Kelet-Ukrajnában azonban továbbra is nagy a feszültség.


Eldurvult a kijevi helyzet, már nyolc halott lehet

Az utolsó hírek szerint legalább nyolcan haltak meg eddig az ukrán tüntetők és a rendőrök közötti újabb összecsapásokban kedden. Úgy tudni, egy rendőr is a halottak között van. Az ukrán titkosszolgálat és a kijevi belügyminisztérium ultimátumot intézett a tüntetőkhöz: ha helyi idő szerint 18 óráig nem áll helyre a rend, a hatóságok „minden törvényes eszközt” bevetnek a káosz felszámolásáért. Az ukrán igazságügyi miniszter az ellenzéki vezetőket okolta a feszültség kiéleződéséért. Cikkünket folyamatosan frissítjük.


Három ellenzéki tüntetőt lelőttek Kijevben

Három ellenzéki tüntetőt agyonlőttek Kijevben ellenzéki források szerint. Előzőleg a tüntetők kövekkel, botokkal, Molotov-koktélokkal támadtak a rendfenntartókra, betörtek Janukovics pártjának székházába. A tüntetők és a rendőrök is lőfegyvereket használnak a helyi források szerint. A belügyminisztérium kedden 18 óráig adott haladékot a tüntetőknek: ha addig nem hagynak fel a zavargással, minden eszközt bevet a hatalom, amit csak lehet.


Megint balhé van Kijevben, elfoglalták a kormánypárt székházát

Mintegy kétezer ellenzéki tüntető csapott össze kedden Kijevben a rohamrendőrökökel a parlament épületének közelében. A tüntetők behatoltak a kormánypárt székházába és túszokat is ejtettek, a kormánypárti képviselők a parlamentből. Klicsko a választások azonnali kiírását követeli Janukovics elnöktől.


Elhagyják a városházát a kijevi tüntetők

Kiürítik a két és fél hónapja megszállt kijevi városházát a tüntetők, már takarítják is az épületet, és viszik át holmijukat más belvárosi épületekbe. A lépés gesztus, miután fogvatartott ellenzékieket engedtek ki a börtönből.









Kormánypárti amnesztiatörvényt fogadott el az ukrán parlament

Kormánypárti képviselő által jegyzett amnesztiatörvényt fogadott el szerda éjjel az ukrán parlament. A jogszabály rendelkezik a tüntetők által elfoglalt hivatalok - a helyi önkormányzatoknak, illetve a végrehajtó hatalom épületeinek - szabaddá tételéről és amnesztiában részesít mindenkit, aki tömeggyűléseken vett részt, és eljárás indult ellene, illetve már jogi szankciókat hoztak vele szemben.




Hamarabb Ukrajnába megy az uniós főképviselő

Aggasztóak azok a beszámolók, amelyek szerint a kormány rendkívüli állapot bevezetését fontolgatja Ukrajnában – mondta az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Catherine Ashton bejelentette, hogy a tervezettnél két nappal korábban, már kedden ellátogat Kijevbe.


Keményen odacsapnak Janukovicsék: hatszorosára növelik a berkutosok számát

A Berkut és a Hrifon különleges belügyi erők létszámának jelentős növeléséről döntött a kormány Ukrajnában, legalábbis a kiszivárgott hír szerint. Az ülésen a javaslatok között szerepelt, hogy különítsenek el egy összeget lőszerek és fegyverek vásárlására a belügyi egységek számára. Harminc kijevi utcát lezárnak, és népi osztagokat hoznak létre.