Katerina Kruk a demonstráció kezdete, tavaly november óta kint van a Majdanon, vagy ahogy a tüntetők ma már hívják Kijev főterét, az „Euro-Majdanon”. A politológus hallgató lányt arról kérdeztük, milyen körülmények között élnek a demonstrálók, honnan van enni-, innivalójuk, hogy tudtak tisztálkodni, és egyáltalán: mivel telt a napjuk a téren. (Az ukrán politikai változásokról folyamatos közvetítést olvashat a hvg.hu-n, az ország bizonytalan jövőjéről szóló elemzésünket itt olvashatja.)

Mint Katerina elmondta, kijevi lévén, a tisztálkodással, ruhacserével nem volt gondja, haza tudott ugrani, ha volt ideje. Mivel azonban a tüntetők közül is elég kevesen beszélnek idegen nyelveket, a rengeteg külföldi újságíró kalauzolása, a nyilatkozatok azokra a fiatalokra maradtak, mint ő is, akik tudtak kommunikálni az ukránt, oroszt nem beszélő újságírókkal. „Emlékszem olyan napra, amikor tíz stábot is végig kellett vezetnem a téren, megmutatni nekik, hogy mi is történik itt, miért demonstrálunk. Mivel a legtöbb újságíró ugyanazokat a kérdéseket teszi fel állandóan, volt, hogy már teljesen összefolyt, hogy kinek miről, mikor beszéltem” – mondta Katerina. Ha éppen semmi más dolga nem volt, akkor a konyhákon segített.

Amiből sok van, és amiből kevés

Katerina kezdetben az elfoglalt városháza épületében élt, és dolgozott, majd később a szakszervezetek székházában – utóbbit gyújtották fel, és égett ki teljesen. Mint mondta, érdekes volt látni, milyen profin szervezték meg magukat a demonstrálók: az elfoglalt épületekben egyből egészségügyi, pihenőhelyeket, konyhát alakítottak ki, élelmezési-, kommunikációs-, szanitéc-csapatokat szerveztek az önkéntesekből. Élelemmel végig jól el voltak látva adományokból, de mint a Közép-Európa Egyetemen tartott előadásában elmondta, meleg ruhát, pénzt is hoztak nagyon sokan, akár még kisnyugdíjasok is, és olyan is előfordult, hogy kijevi milliomosok a luxus terepjáróikon hordtak ki a térre gumiabroncsokat a barikádok építéséhez. Azoknak a tüntetőknek, akik vidékről érkeztek Kijevbe, a helyiek ajánlottak alvási, fürdési, tisztálkodási lehetőséget a közelben lévő lakásaikban.

Nem könnyű az élet a kijevi Majdanon

Beliczay László/MTI

Az orvosi felszerelésekkel azért voltak gondjaik, mint ismert, a szakszervezeti székház kiégése után a Szent Mihály ortodox templomba helyezték át az ideiglenes orvosi központot, ahol műtőket is kialakítottak, de a kijevi görög katolikus székesegyházban is berendeztek egy kórházat. Amit nem tudtak gyógyszertárból beszerezni, azt csak adományokból biztosíthatták, de az ellátás így gyakran akadozott. Az elején ugyanakkor még egy „infosátrat” is sikerült felállítaniuk, internetkapcsolattal, így, mint Katerina elmesélte, neki, mint „sajtófelelősnek” nagyon sokszor kellett ott figyelnie, hogy milyen hírek jelennek meg a nemzetközi sajtóban a tüntetésről, illetve saját közösségi médiafelületeiken üzeneteket közzétenni. Sajnos, azzal együtt, hogy a rendőrség erőszakkal lépett fel a tüntetőkkel szemben, az online kapcsolatot is blokkolták.

Most Katerina szerint is „háborús állapotok” uralkodnak a Majdanon. „Amikor eljöttem, totális káosz volt, nagyon nehéz lesz újjászervezni mindent, ha netán szükség lesz rá” – mondta.

Kikre lőnek az orvlövészek?

A fiatal lány arról is beszélt, hogy többször érezték, szélsőséges nacionalista erők vették át az irányítást a téren, a végén már a színpadra sem engedtek fel mást, és el kellett ismerniük, hogy futballhuligánokból álló Pravy Sektor nevű csoport tartja fent a rendet – egy alkalommal egy csoport elfogott rendőr meglincselését is ők akadályozták meg. A felvetésünkre, hogy a szélsőséges nacionalistákkal, futballhuligánokkal a mindennapi életben hogyan értik meg egymást, Katerina annyit mondott, mivel mindenki ugyanazon dolgok ellen, és ugyanazokért volt a téren, ezekkel soha nem foglalkoztak.

MTI / Beliczay László

Rákérdeztünk arra is, a rendőrökkel próbáltak-e kommunikálni, különösen a tüntetések első, még békés szakaszában lehetett olyan felvételeket látni, hogy a demonstrálók szendviccsel, forró teával kínálják az egyenruhásokat. Katerina szerint ebből a szempontból éles különbség van a sorozott állományból álló belügyesek, és a Berkut nevű különleges egység tagjai között, akik valamennyien hivatásos állományúak.

„A belügyesek fiatal fiúk javarészt, akik közül a legtöbben a legszívesebben inkább velünk lennének, látszik rajtuk, hogy nem szívesen vannak ott. Velük jól el lehetett beszélgetni, bár a legtöbbjükön érezhető, hogy nagyon kemény propagandát nyomtak nekik arról, hogy mi terroristák vagyunk, és tartani kell tőlünk. De amit szerintem a legjobban szeretnének, egyszerűen otthon lenni, és nem a téren, kivezényelve” – mondta Katerina. A Berkut tagjain viszont „látszott, hogy ők akármilyen parancsot kapnak, habozás nélkül végrehajtják”. Mint mesélte, volt olyan, hogy sikerült szóba elegyedniük néhány berkutossal, akik egészen barátságosak voltak, majd amikor néhány méterre tőlük egyikük valamit gyanúsnak talált, egy szempillantás alatt, minden átmenet, figyelmeztetés nélkül rátámadtak a tüntetők egy csoportjára, és ütni kezdték őket.

Az orvlövészekkel kapcsolatban Katerina azt mondta, nem igazak azok a sajtóban néhány helyen megjelent állítások, hogy ők a szervezőket, a legaktívabb tüntetőket veszik célba. „Sajnos úgy tűnt, egyszerűen mindenkire lőnek, válogatás nélkül. A szervezők közül például senkit nem ért találat, de tudok olyan halálos áldozatról, aki egyszerűen csak állt a tér szélén, és nézte, mi történik. Meglőttek egy egészségügyi önkéntest is, pedig jól látható vöröskeresztes mellényt viselt”. (Ő volt az a lány, aki először kiposztolta, hogy haldoklik, de végül sikerült megmenteni az életét.) Végül arra a kérdésünkre, hogy lehet ép ésszel elviselni egy olyan téren tartózkodni, amit több irányból is mesterlövészek tartanak tűz alatt, Katerina csak annyit mondott, „amikor egy csoport nagyon elszánt emberrel vagy együtt, akik akkor sem akarnak feladni valamit, ha az életüket kockáztatják érte, akkor te sem azt érzed, hogy el kellene menekülnöd a térről”.