#kincstár






„Fideszes vagyok, de a tükörbe is bele kell nézni egyszer”
 

„Fideszes vagyok, de a tükörbe is bele kell nézni egyszer”

Nehéz helyzetbe kerültek a halmozottan hátrányos helyzetű falvak az egyébként is elhagyatott dél-csongrádi térségben. Iskoláik államosítása után a kormány úgy ítélte meg, jóval kevesebb a feladat, így minimálisra csökkentették a központból járó pénzösszegek nagyságát is. A polgármesterek szerint az új finanszírozási rendszer átgondolatlan, az önkormányzatiságot veszélyezteti, nincs pénz közmunkára, bérekre. Kübekháza polgármestere levélben tiltakozott Pintér Sándornál.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita

A földalatti miatt remeg a kölni dóm?
 

A földalatti miatt remeg a kölni dóm?

Lehet, hogy maga a kölni dóm a felelős azért, hogy rendszeresen megremeg a világhírű épület. Az épületben egy már meglévő alagútfalhoz túl közel alakították ki ugyanis az új kincstárat évekkel ezelőtt, emiatt az itt elhaladó földalatti vibrálást kelt – olvasható a Bild című lap pénteki számában.

MTI MTI

A kormányhivatal és a kincstár fizetné ki a segélyeket Esztergomban
 

A kormányhivatal és a kincstár fizetné ki a segélyeket Esztergomban

Esztergomban kifüggesztették a városházán, hogy kormányzati intézkedések miatt nem tudják kifizetni a segélyeket. A kormányhivatal és a kincstár fizeti ki az összesen 1,3 millió forintra rúgó szociális segélyeket, ha a polgármester az ehhez szükséges adatokat megküldi - jelentette be csütörtökön Tatabányán Völner Pál, a Fidesz választókerületi elnöke.

MTI MTI