#klónozás

Jól vannak a világ első klónkutyájának klónjai
 

Jól vannak a világ első klónkutyájának klónjai

Immár hétévesek, és remek egészségnek örvendenek a világ első klónkutyájának, a néhai Snuppynak életben maradt klónjai – derült ki a Szöuli Nemzeti Egyetem, a Michigani Állami Egyetem és az Illinoisi Egyetem kutatóinak közös tanulmányából, amelyben a szakemberek részletesen beszámolnak a kutyák fejlődéséről.

MTI MTI







Harminc éve kihalt békafajt klónoztak
 

Harminc éve kihalt békafajt klónoztak

Korszerű klónozási technológia segítségével újjáélesztették és működésbe hozták egy harminc éve kihalt békafaj genomját ausztráliai tudósok, aminek eredményeként néhány napig életben maradó embriókat hoztak létre.

MTI MTI

Már a klónt is klónozzák Japánban
 

Már a klónt is klónozzák Japánban

Klónok huszonhat generációját hozták létre egyetlen egérből japán kutatók: a sikeres kísérlet reményeik szerint utat nyithat a haszonállatok tömeges mesterséges szaporítása felé.

MTI MTI



Meghalt Dolly egyik klónozója
 

Meghalt Dolly egyik klónozója

Meghalt az egyik kutató, aki részt vett Dolly bárány, az első felnőtt állat sejtjéből klónozott emlősállat létrehozásában – jelentette be csütörtökön a közép-angliai nottinghami egyetem, ahol a tudós oktatott.

MTI MTI





Nehéz, de nem lehetetlen a mamut klónozása
 

Nehéz, de nem lehetetlen a mamut klónozása

Jó állapotban őrződött meg a csontvelő a Szaha Köztársaságban (Jakutföldön), Batagaj közelében augusztusban előkerült mamutcombcsontban - erősítették meg japán és orosz kutatók, akik szerint így lehetségessé vált a tízezer éve kihalt ormányos klónozása.

MTI MTI



Fliegauf Benedek: Sok Stradivari hegedűt tüzelnek el mostanában
 

Fliegauf Benedek: Sok Stradivari hegedűt tüzelnek el mostanában

Tabukat dönt Fliegauf Benedek Womb (Anyaméh) c. filmje amely nagy sikerrel szerepelt több külföldi filmfesztiválon és április 7. óta a magyar mozikban is vetítik. A rendező a berlini filmfesztivál vendégeként tartózkodott a német fővárosban, amikor interjút adott a hvg.hu-nak, a filmje által felvetetett etikai kérdésekről, a magyar moziipar helyzetéről, terveiről.

Frenyó Anna (Berlin) Frenyó Anna (Berlin)