#Kocsis Máté

Lakásrulett a nyolckerben

Jelenleg leginkább a szabadrablás megy, az erősebb (szimpatikusabb) kutya lakhat, az összes többi meg keressen magának máshol megoldást.


Kocsis Máté hirtelen szociálisan érzékeny lett

Kocsis Máté leállíttatta a kilakoltatásokat a VIII. kerületben. Ezzel igencsak meglepte az ellenzéki politikusokat és a civil érdekvédőket, akik a fideszes polgármestert eddig hevesen támadták szegényellenes intézkedései miatt.


Vajna a TV2 után a hokit veheti célba

Az állami szerepvállalás bújtatott erősítésével folyik a profi sport "simicskátlanítása". Az MVM Veszprém már eddig is gyanúsan többre vitte, mint amit hivatalos költségvetése megengedne, a Balaton promotálásával a jelenlegi szint megtartását támasztaná meg a kormány. A jégkorongszövetség élén pedig az az Andy Vajna veheti át a Közgép vezére lemondása után csak ideiglenesen betöltött elnöki pozíciót, aki megvásárolta a TV2-t – már amennyiben Simicska Lajos be nem előzte.



Kétmilliót akar Kocsis Máté Ungár Klárától

A józsefvárosi polgármester kétmillió forintot követel Ungár Klárától, amiért melegnek nevezte őt a liberális politikus a Facebookon. Kocsis Máté azt is szeretné, ha a bíróság bocsátkérésre is kötelezné Ungár Klárát, aki a Népszabadságnak úgy reagált: bármi is legyen a látszat, ez egy politikai csata.


Kocsis Máté lehet a Fidesz budapesti elnöke

Józsefváros polgármesterét javasolja a Fidesz budapesti elnöki tisztségére a párt országos elnöksége – írja a Magyar Idők a testület keddi egyhangú döntésére hivatkozva. A végső döntést várhatóan október végén a Fidesz budapesti választmánya hozza meg.


Mutyit emleget a józsefvárosi Fidesz

A VIII. kerületi Fidesz szerint az MSZP kerületi elnökének, önkormányzati képviselőjüknek, Komássy Ákosnak a tudtával a szocialisták józsefvárosi szervezeténél "lenyúlják a pénzeket". Szerintük ezt hangfelvétel bizonyítja.



Az ünnep, a pofon és a szégyen

Ami miatt ijesztő az ünnep helyett tartott helyi erősfiúk ketrecharca, az nem a helyi politikai nyomor közzététele, hanem a nyers erő, agresszió válasz nélkül hagyása.


Kocsis kivizsgálja a pofozkodó verőember ügyét

Mégis indul önkormányzati belső vizsgálat a Golgota téren pofozkodó biztonsági emberek miatt. Korábban tagadta a józsefvárosi önkormányzat, hogy bármi közük lenne az ökormányzati ünnepségen megjelent kigyúrt féfiakhoz, akik a Kocsis Máté ellen tüntetők útját állták.



A kocsismáték

Jönnek a kocsismáték, seregestül, ha nem is át a határon, illegálisan, de a MIÉP-ből a Fideszbe.


Kocsis Máté: Egy idő után megjelenhetnek a terroristák

Kocsis Máté józsefvárosi polgármester a Napi Gazdaságnak adott interjúban azt állítja, hogy a II. János Pál pápa téren annyira áldatlan állapotok uralkodtak, hogy özönlöttek a lakossági panaszok. Másfelől azt mondja, hogy Budapest lakói nem érzékelnek annyit az illegális bevándorlással kapcsolatos problémákból, mint amennyi van valójában. Pedig megjelenhetnek a terroristák is.


A bevándorlók bezzeg örülnének egy új stadionnak

Megnyílt a második tranzitzóna Budapesten, a Déli pályaudvarnál, de a migránsokat ez nem csalta a környékre. A Keleti pályaudvari tranzitban és a közeli II. János Pál pápa téren viszont továbbra is rengetegen várnak a továbbutazásra. A kukák és a kutak mellett focipályára is lenne igény.


Nekiment a menekülteknek ételt osztó Sólyom Lászlónak a CÖF

A CÖF-CÖKA szerint azzal, hogy kilátogatott a Keleti pályaudvarra és a II. János Pál pápa térre és segített a menekültekkel foglalkozó szervezeteknek, a volt államfő szembement a kormányzat törekvéseivel, amelynek célja, hogy a menekültáradat ne okozzon szükségtelenül nagy kárt Magyarországnak. Olyat is írtak, hogy Sólyom Lászlónak szelektív az érzékenysége.


Perlik Kocsis Mátét a migránsokat sértő megjegyzései miatt

A Helsinki Bizottság személyiségi jogi perben követeli, hogy Kocsis Máté és a VIII. kerületi önkormányzat a nyilvánosság előtt kérjen bocsánatot a polgármester Facebook-bejegyzése miatt, és ismerje el: megsértette a migránsok emberi méltóságát, s ezzel a hatályos magyar törvényeket is.


Józsefváros: Nem mi zárattuk be a játszóteret a II. János Pál pápa téren

Nem a VIII. kerületi önkormányzat, vagy Kocsis Máté polgármester zárta le a játszóteret a II. János Pál pápa téren, hanem a Főkert – közölte a józsefvárosi önkormányzat. Azt ígérik: több mobil wc-t helyeznek ki a térre, és várják, hogy a fővárosi tranzitállomásokra kísérjék a hatóságok a téren táborozó bevándorlókat, mert akkor majd újra rend lesz és tisztaság.


"Szegény segít a szegényen, ha már az Orbán nem segít"

Őrjöngő menekülteket "látott" Kocsis Máté a II. János Pál pápa téren, de ezzel a jelek szerint egyedül van – akik ott élnek, rendre másról mesélnek. Akad olyan, aki szerint a környéken inkább fesztiválhangulat uralkodik, mások ennél óvatosabbak, de nem borúlátóak. Kedd este lezajlott az első fociösszecsapás is a téren.