A múlt héten némi meglepetést okozott a józsefvárosi polgármester bejelentése, miszerint kerületében valamennyi kilakoltatási végrehajtás felfüggesztését kérte, így arra legközelebb tavasszal keríthetnek sort. Mindezt az a városvezető tette, aki korábban a hajléktalanok üldözésével és a szerhasználókat segítő, alacsonyküszöbű szolgáltatások ellehetetlenítésével vívott ki magának hazai világhírt; aki szerint a szegény a deviáns szinonimája, és aki szorgos terjesztője az audis segélykérők látomásának (újabban meg Soros György nevének mantrázásával zsidózik Facebook-oldalán).

A polgármester persze nem fordított hátat korábbi önmagának, hiszen épp egy héttel korábban lakoltatott ki az önkormányzat egy családot, amiből jókora balhé is kerekedett. A problémát végül szintén egyedi városvezetői intézkedés oldotta meg némiképp, intézményi elhelyezést kínáltak a családnak. Mindezt nem olcsón, de már az önkormányzat erőforrásainak kímélésével, az állami finanszírozás terhére. A kerület a kilakoltatás ellenzőinek jogi érvelést is tartalmazó nyilatkozatban fejtette ki, hogy ők már semmit nem tehetnek. Aztán kicsit később – és némi civil jogértelmezést követően – a polgármester képviselő-testületi ülésen jelentette be azt, amire korábbi saját közleményük szerint nincs lehetőségük.

Vajon miért kapitulált ilyen gyorsan és könnyen Kocsis? Az utolsó testületi ülést képviselőtársai kollektív és nyilvános leszúrásával kezdte, mert elégedetlen az önkormányzati bizottságok munkájával. Felhozta, hogy az ülések gyakran csak néhány percesek, a döntéseket alapvető információk nélkül hozzák meg. Mindez úgy derült ki, hogy a kilakoltatás(ok) okai után érdeklődve nem kapott érdemi válaszokat.

De nem csak a bizottságokra orrolt meg, hanem az önkormányzati intézményrendszerére is. Önmagára még nem, pedig főkolomposként részese ennek a nem tegnap kezdődött kollektív színvonaltalanságnak: az önkormányzatban nincsenek frakciók, mert szerinte ettől lesz pártpolitika-mentes a kóceráj, alapesetben az előterjesztéseket előterjesztőként „csomagban” tárgyalják a bizottságok, azaz egy döntés akár 8-10 ügyet is érinthet vita és kérdés nélkül, ami nem segíti a döntéshozói elmélyülést.

A szociális intézmények működése éppúgy átláthatatlan, mint az önkormányzat vagyonkezelő cégéé, ahova az egész lakásügyet kihelyezték. A polgármester minden bizonnyal rájött, hogy ha ő nem tud hiteles infót szerezni arról, mikor, mi miért történt, akkor ez a külső szereplőknek sem fog menni. És amíg a szegényeket, jogvédőket még könnyen lepattintja, egy bírósággal később mindezt nehezebb megtenni (ugyanis a kilakoltatásig elvezető úton a szereplők felelőssége még vizsgálható akár bíróságon is). Ekkorát most nem akart kockáztatni, inkább kért és adott egy kis időt.

A vagyongazdálkodás önmagában érdekes: a nyolckerben az a divat, hogy ha valaki szeretne bérelni önkormányzati helyiséget, a vagyonkezelő céghez bekopog, ha ott összeér igény és lehetőség, csomagban előterjesztik a bizottságban, ahol meg döntenek róla. A folyamat konstans eleme, hogy semmi ne legyen átlátható, ne tudhassa bárki, hol és mennyiért van szabad helyiség, lehet persze néhány pályázat is, de csak bojtként a sapka tetején, a döntések zöme egyedi.

Ugyanígy megy ez az önkormányzati lakásoknál. Néhány éve még csak egy fideszes képviselőnek hullott az ölébe egy csaknem 100 nm-es bérlemény úgy, hogy a feltételeket addig finomítgatták, míg sikerült pályázaton elnyernie. Néhány hete már 150 lakást biztosított az önkormányzat a saját és intézményei dolgozói részére amolyan „szolgálati lakásként”. Míg az előterjesztésben eredetileg 120 cím szerepelt, a testületi ülésen hozzá dobtak még 30-at, mert az előzetes igényfelmérés szerint 138-ra volt jelentkező (a legszerencsésebb 124 nm-es lakásban lakhat). A döntés melletti érvelés része volt, hogy piaci alapú bérbeadást terveznek, ami sok bevételt hoz.

Mindeközben számtalan nem lakás célú helyiséget adnak ki kedvezményesen, mert a kutya sem tud róla. Az önkormányzat közben folyamatosan ad is el ingatlanokat, legutóbb olyan lakásokról is döntöttek, amelyekből korábban kilakoltatták a bérlőt, ennek részben az az oka, hogy „a lakásigénylők azokat nem kívánták elfogadni”.

A mostani 150 lakást úgy húzta elő az önkormányzat, ahogy a bűvész szokta a nyulat a cilinderéből, és senki nem tudja, mennyi van még a fiókban. Ha a lakáskoncepciót keressük a kerület honlapján, egy 15 éves anyagra hivatkoznak, lakásgazdálkodási irányelvekből sem lelni háromévesnél frissebbet. Semmi hiteles és friss infó nincs arról, hogy mije van az önkormányzatnak. Az pedig, hogy ezzel mit akar kezdeni hosszabb távon, csak a leltár után jöhetne. Jelenleg leginkább a szabadrablás megy, az erősebb (szimpatikusabb) kutya lakhat, az összes többi meg keressen magának máshol megoldást.

Egy ideig úgy tűnt, furmányosan szervezett rendszer működik, de valószínűbb, hogy csupán néhány egyszerű alapelv. Például, hogy fontos a vezetői rövid póráz, hogy kell egy aktuális (belső) ellenség, és így tovább, ahogy az ország, úgy a kerület. Míg nagyban az alacsony jövedelmek adóaránya nőtt, kicsiben átmenetileg azzal próbálkoztak, hogy bérleti díjhátraléknál automatikusan megemelik a havi fizetendő összeget, hátha a többet könnyebb kigazdálkodni.

Míg nagyban oktatást koncentrálunk, kicsiben megelégszünk azzal, hogy senkit nem érdekelt, a szegények ürügyén ide csatornázott pénzek javítottak-e bármit a sulik színvonalán, sőt az iskolai körzethatárok módosításával a korábbinál is kevesebb intézménybe terelték a legszegényebbeket. Míg nagyban uniós pénzből nagy fejlesztési botorságokat követünk el, kicsiben – sőt a sokmilliárdot számolva nem is olyan kicsiben – már ott tartunk, hogy az önkormányzat szeme előtt a házak utcai homlokzatának felújítása és az önkormányzati intézményrendszer alapműködési költségkiegészítése lebeg, persze spórolási céllal. Ha meg egy házat véletlenül teljesen rendbe hoznak, a lakbércsökkentő tényezők megszüntetésével a bérlők többet fizetnek, de erről előre elfelejtik őket tájékoztatni.

A tájékoztatással egyébként is baj van, a kerületi önkormányzati propaganda jobban megy, bár csodákra az sem képes. Néha kellene egy belevaló vezető, aki ha látja a hibákat, megpróbálja orvosolni is azokat, lehetőleg nem egyenként, hanem rendszerszinten. Igaza van Kocsis Máténak, valóban színvonaltalan a képviselők zömének a munkája, gyakran hibáznak az intézmények. Már csak addig kéne eljutnia, hogy ennek legyen következménye. Komoly, nem csupán a vagyongazdálkodásba csúszott porszem miatti látszatleszúrás. Nem túl magas a léc, sokszor beérnénk azzal, hogy a hivatal/hatóság magyarázza el érthetően, mit miért csinál, de jelenleg ez sem megy.

Az a kilakoltatás előtt állók (és a többi kerületi lakos közös) szerencséje, hogy az élet még nem teljesen nyolckeres testületi és bizottsági ülés. Az viszont nagyon gáz, hogy egy furcsa játék dönti el, kire mikor milyen szabály vonatkozik. Jelenlegi tudásunk szerint mindkét lehetőség elsősorban az önkormányzati vezető döntésén múlik (a testület közös bölcsességgel „csak” odáig jutott el, hogy rendeletben mondta ki, a korábban kilakoltatottakkal új szerződést nem köthetnek). Olyan rulett ez, ahol a „dupla vagy semmi” helyett a „talán változatlan vagy semmi” a tét, miközben alig ösztönöz valami a probléma megelőzésére.

Addig, amíg a gyakran hasonlóképpen véletlenszerű vagyongazdálkodás kizárólag rövid távú költségvetési kérdésként fontos, nincs esély a lakók ügyeinek méltányos és körültekintő vitelére, pedig az önkormányzatnak ez is feladata lenne. A „Józsefváros újjáépül” utcatáblák nem tudják sem eltakarni, sem megoldani a problémák zömét, be kell nyitni a romos kapukon, ráadásul nem aktuális balhé mentén és nem egyedül a városvezetőnek, mert akkor száz év sem elég arra, hogy bármi történjen.