#könyv

Az űr a legvégső határ – Jeff Bezos életútja, 4. rész

Minden idők egyik legnagyobb vállalkozása, az Amazon alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere, ellentmondásos figura, újító, jótékony dollárszázmilliárdos, közben pedig keménykezű, szinte diktatórikus vezető, aki nemcsak a gazdaságot, a technológiát, hanem az életmódot és a kultúrát, egyebek közt az olvasási szokásokat is megváltoztatta. A HVG Könyvek által gondozott Minden eladó Jeff Bezos életét kíséri végig, melyet a következő hetekben több epizódban mutatunk be.

Apák és a fiú – Jeff Bezos életútja, 3. rész

A mestertervtől a legendás indulásig – Jeff Bezos életútja, 2. rész

Minden idők egyik legnagyobb vállalkozása, az Amazon alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere, ellentmondásos figura, újító, jótékony dollárszázmilliárdos, közben pedig keménykezű, szinte diktatórikus vezető, aki nemcsak a gazdaságot, a technológiát, hanem az életmódot és a kultúrát, egyebek közt az olvasási szokásokat is megváltoztatta. A HVG Könyvek által gondozott Minden eladó Jeff Bezos életét kíséri végig, melyet a következő hetekben több epizódban mutatunk be.

A Wall Streettől a mindenáruházig – Jeff Bezos életútja, 1. rész

Minden idők egyik legnagyobb vállalkozása, az Amazon alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere, ellentmondásos figura, újító, jótékony dollárszázmilliárdos, közben pedig keménykezű, szinte diktatórikus vezető, aki nem csak a gazdaságot, a technológiát, de az életmódot és a kultúrát, többek közt az olvasási szokásokat is megváltoztatta. A HVG Könyvek által gondozott Minden eladó Jeff Bezos életét kíséri végig, melyet a következő hetekben több epizódban mutatunk be.

Meseország-ügy: Ilyen erővel vicces fiatalok feljelenthetnék a Macbethet is

Bírósághoz fordul a Labrisz Egyesület a Fővárosi Kormányhivatal által hozott, szerintük diszkriminatív döntés miatt. A Meseország mindenkié című könyv elleni fogyasztóvédelmi határozat érthetetlen, annak értelmében akár Shakespeare-re, a Grimm-mesékre, a Dekameronra és a világirodalom 70 százalékára címkéket kellene ragasztani – mondják a lapunk által megkérdezett szakértők.

"Ha Gorbacsov keményvonalas vezető lett volna, akár még mindig uralkodhatna"

Mihail Gorbacsov egykori szovjet elnök igazi és egyedülálló reformer volt, nem tudnék a világtörténelemben más példát mondani arra, hogy valaki ilyen világméretű, pozitív reformot hajtott volna végre, méghozzá vér nélkül – véli Zolcer János, a 'Gorbacsov titkai – az ember, aki megváltoztatta a világot' című könyv szerzője. A Kossuth könyvkiadónál megjelent mű egy húsz éves barátság eredménye.