Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kormányhivatal

hvg.hu Itthon

Halálra éheztetett kislány: a védőnő nem vétett, a gyámhatóság viszont mulasztott

A most lezárult vizsgálat szerint korábban is voltak problémák a halálra éheztetett gyöngyösi kislány anyjával; alkalmatlansága miatt két idősebb gyermekét az apáknál helyezte el a gyámhivatal. A kormányhivatal jelentése azt is megállapította, hogy a védőnő nem követett el mulasztást, a gyermekorvos eljárásának vizsgálata még tart.

MTI Itthon

A Fidesz Ózd jobbikos polgármesterére uszítja a kormányhivatalt

Halász János fideszes frakciószóvivő szerint Janiczak Dávid öt jogcímen vesz fel havonta pénzt, pedig a Jobbik maga mondta több alkalommal, hogy az álláshalmozás a politikusbűnözés törvényesített esete. Halász János azt kérte, hogy az illetékes kormányhivatal vizsgálódjon az ügyben.

Kovács István Vállalkozás

Pofonegyszerű az orránál fogva vezetni az államot

Vállalkozó vagy, kiírtak egy zsíros pályázatot, de nincs referenciád? Nem baj. Olyat tudsz ígérni, amire nagyon vágyik az állam? Nyerő vagy! Ha átvered az államot, simán megkaphatsz pár százmillió forintot, bottal üthetik a nyomodat. A felkutatásod nagyon lassan halad, és az állami szervek mossák a kezeiket. Egy tanulságos történet Bélapátfalváról.

MTI Itthon

Átszabják az államigazgatást jövőre

A központi hivatalok és költségvetési szerv formában működő központi minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatát rendelte el a kormány a közfeladatok hatékonyabb ellátásának biztosítása, továbbá a polgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.

hvg.hu Itthon

Blikk: Plágiumgyanúba keveredett egy kecskeméti vizsgabiztos

Valószínűleg hamis szakdolgozattal futott be karriert a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál egy kecskeméti vizsgabiztos, aki korábban osztályvezető is volt – írja a hétfői Blikk. A férfi szakdolgozata megegyezik ugyanis egy korábbival, a lap szerint csak itt-ott változtattak a szórenden. Az ügyben vizsgálatot indítottak, a vizsgabiztost a képesítést igénylő munkakörökből felmentették.

hvg.hu Vállalkozás

Orbán apja mégsem építkezik a volt kavicsbányában

Nem tudni, miért állt el a hulladéklerakó-építéstől az Orbán család érdekeltségébe tartozó Nehéz Kő Kft., mert június elején még elküldték a projekthez szükséges hiánypótló dokumentumokat a kormányhivatalnak. A lerakó abban a gödörben üzemelt volna, ahol Orbán apjáék kavicsbányát üzemeltettek a kétezres évek elejéig.

hvg.hu Vállalkozás

Önként lemondott a piacnyitásról a renitens CBA

Bár az illetékes államtitkár kormányzati sikernek állította be, hogy a balatonfenyvesi CBA-tól megvonták a vasárnapi nyitva tartást lehetővé tevő piacnyitási engedélyt, a kormányhivatal tájékoztatása szerint a boltvezető maga kezdeményezte, hogy vonják vissza az engedélyt. Révfülöp környékén egyébként 12 üzlet próbálkozott ugyanezzel a technikával kiterjeszteni a nyitva tartást - hangzott el a péntek esti RTL Híradóban.

hvg.hu Gazdaság

Szégyellem a munkám, elhagyom a közszférát, mihelyt lehet

Igaza van Lázár Jánosnak, tényleg riasztó állapotban van az államigazgatás, a bürokrácia belülről kész káosz, az inkompetens vezetők elől és az értelmetlen elvárások miatt menekülne, ki merre lát. De az ügyintézők is rengeteg bajt, visszásságot jeleztek. Bár egymást érték az államreformok, azok eredménye nem látszik. Itt a Lázár-konzultáció eredménye.

Gergely Zsófia Itthon

Íme az igazi magyar kormányablak-art! Nézegesse, ön fizette!

Természetfotóval, kovácsoltvas csillárral, sőt még történelmi regénnyel is lehetett aratni azon a művészeti pályázaton, amivel elvileg a kormányablakokat akarták népszerűsíteni. A hivatali életet közelebb hozó művészeti gyöngyszemekért 250-750 ezer forintot kaptak az alkotók, kár, hogy van, amit levittek az irattárba, a nemzeti pántlikás dvd-n benyújtott „audiovizuális installációt” pedig nem tudták megmutatni, bár félmilliót adtak rá közpénzből. Kikértük a kormányablak-művészet legjobbjait, mutatjuk!

MTI/hvg.hu Itthon

Lázár megígérte, és tényleg mennie kell az elítélt Lungo Drom-osnak

Bár Sárközi János Józsefet év elején jogerősen elítélték befolyással üzérkedés miatt, a szekszárdi nemzetiségi önkormányzat megerősítette elnöki tisztségében, így továbbra is ő vezeti a testületet. A kormányhivatal közbelép, ahogy azt a Miniszterelnökség vezetője megígérte a parlamentben.

Gergely Zsófia Itthon

Kormányablak-művészet: kikértük a 750 ezres mesterműveket

Bár a mórahalmi óvodások interpretációjában országosan ismertté vált kormányablak-vers nem egy állami pályázaton született, a hvg.hu kikérte az összes pályaművet, amit tényleg a kormányhivatalok motiváltak 250-750 ezer forintos díjakkal. A feltétel az volt, hogy az alkotás a kormányablakokhoz köthető legyen, és „áthidalja az űrt a hivatali élet és az alkotókedv között”. A lebonyolító türelmet kért, mert meg kell keresniük az összesen közel 30 millióval jutalmazott műveket.

1
6 7 8 9 10 11 12
Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Lovasi András: Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzám, mint Orbán Viktoré

Lovasi András: Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzám, mint Orbán Viktoré

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Orbán Viktor Simion-ügyben tárgyalt az RMDSZ elnökével

Orbán Viktor Simion-ügyben tárgyalt az RMDSZ elnökével

A címlapról ajánljuk