Orbán Viktor a Facebookon nem kormányt alakított, hanem keretet hirdetett
A miniszterelnök focicsapat mintájára közölte új kormányának névsorát.
A miniszterelnök focicsapat mintájára közölte új kormányának névsorát.
Megvan az új kabinet névsora: Orbán Viktor lezárta a tárgyalásokat kormánya leendő tagjaival. Lázár János például az Építési és Beruházási Minisztériumot kapta. Rogán Antalnak valóban példátlan hatalma lehet a NER történetének legnagyobb létszámú kabinetjében, amelyben egyébként mindössze egy nő van.
Azt ugyan nem árulta el hódmezővásárhelyi kocsmafórumán Lázár János, hogy milyen tárcát kap az új kormányban, ám sok mást igen: számított-e a választási győzelmére, mit gondol Putyin Oroszországáról, visszatérhet-e Márki-Zay Péter, tarthatóak-e a rezsiárak, kell-e Paks II. Beszélt arról is, száműzetés volt-e az elmúlt négy év, mit tanult az általa egykor leuzsorásozott Csányi Sándortól, mit evett a kormányalakító ebéden Orbánnál, és megtudtuk azt is, van-e benne tűz, vagányság.
Már tudja Lázár János, hogy milyen szerepet tölt majd be Orbán Viktor ötödik kormányában, de egyelőre csak annyit árult el, hogy "országépítésre mindig vállalkozom". Ez azt a korábbi hírt erősítheti, hogy valamilyen formában Lázár az építésügyért, beruházásokért felelhet majd a kabinetben.
A napirendi javaslat szerint az Országgyűlés május 16-i ülésén választják meg Orbán Viktort miniszterelnöknek.
Rogán Antal példátlanul nagy hatalomra tehetett szert, csődvédelmet kért a Tungsram, Herszon oroszbarát lakói csatlakoznának a megszállókhoz.
A kormányalakítási munkaebéden részt vett, mégsem tudni pontosan, milyen kormányzati szerep vár Lázár Jánosra. Viszont valószínű, hogy az egykor nagyhatalmú miniszter négy év “kényszerpihenő” utáni visszatérése nem lesz diadalmenet, ő pedig nem lesz "erős ember".
Rogán Antal és Pintér Sándor lesz az új Orbán-kormány két erős embere, a régi nagy visszatérők és a friss üzletemberek nevét elnézve pedig jó eséllyel nem engedjük el Oroszország kezét a következő ciklusban. A hvg.hu podcastjában, aFülkében Dezső András és Baka F. Zoltán beszélgetett Nagy Iván Lászlóval az új kormánynévsorról és arról, mit jelenthet ez Magyarország jövőjére nézve.
Rogán Antal megerősödését hozhatja az ötödik Orbán-kormány megalakítása, ez pedig nem éppen a konszolidációt vetíti előre. Formálódó jogkörei veszélyesen koncentrálják az eszközöket, hogy az állam nyakló nélkül alkalmazhassa a gazdasági és ideológiai kontrollt, akár orosz érdekeket is követve.
Volt londoni nagykövet, vezette a Matávot, volt a Mol-csoport elnöke, de alányúlt a Heti Válasznak is. Rövid portré Csák Jánosról, aki a HVG információi szerint az innovációs és felsőoktatásért felelős minisztériumot kaphatja az ötödik Orbán-kormányban.
Kipróbált harcostársakkal és sokat látott üzletemberekkel készül harcba szállni az ismerős és ismeretlen ellenfelekkel szemben az ötödik Orbán-kormány. A kormánynévsort szerda kora délután "jelentette be" Orbán Viktor, mikor közreadták, kivel egyeztetett kormányalakításról.
Rogán Antal megerősödését hozhatja az ötödik Orbán-kormány megalakítása, ez pedig nem éppen a konszolidációt vetíti előre. Formálódó jogkörei veszélyesen koncentrálják az eszközöket, hogy az állam nyakló nélkül alkalmazhassa a gazdasági és ideológiai kontrollt, akár orosz érdekeket is követve.
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos jogi kérdéseket rendező, Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslat egy új megnevezést – egészségügyért és közbiztonságért felelős miniszter – használ, ami azt erősíti, hogy a Belügyminisztériumhoz kerül az egészségügyi terület.
Áder szerint sem az új Országgyűlés, sem az új kormány legitimitását nem lehet megkérdőjelezni.
Sok még a bizonytalanság, a találgatás az ötödik Orbán-kormány összetételéről, és ezúttal lassabban is alakul meg a kabinet – négy éve ilyenkor, már a teljes névsor nyilvános volt, most pedig Orbán Viktor május végére ígéri. Pintér Sándor és Semjén Zsolt továbbra is biztos pontja lesz a kormánynak, és a miniszterelnök biztosan számít Szijjártó Péterre, Varga Mihályra, Gulyás Gergelyre, bár elképzelhető, hogy egyes posztokon taktikai személycseréket hajt végre.
Háború és gazdasági krízis közepette tervezi soron következő kormányzását Orbán Viktor. Meghatározó lesz, hogy a külső körülmények fogságában kell lavírozni.
Szijjártó Péter mellett kitart a miniszterelnök, és Lázár János kormánytagsága sem lehetetlen.
"Alakulunk" – ezzel a kommentárral tett ki egy fotót a Facebookra Orbán Viktor, rajta azokkal, akikkel a kormányalakításról tárgyalt szerdán a Karmelitában. A csoportképen számos eddigi kormánytagot fedezhetünk fel – Szijjártó Péter és Varga Mihály igazoltan volt távol –, de árulkodó Benkő Tibor vagy Kásler Miklós hiánya. Felbukkannak az asztalnál nagy visszatérők – Navracsics Tibor vagy Lázár János – mellett teljesen új emberek is, mint például Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagy Nagy Márton.
Hivatalosan egyelőre semmit sem közöltek arról, hogyan alakul át a kormányzati struktúra, Orbán Viktor mindössze annyit mondott, hogy sok és mélyreható változás következik. A kiszivárgott hírek szerint az egyik újdonság a „héjszerkezetű” struktúra lehet, Orbán és környezete pedig még hangsúlyosabb lesz a döntéshozatalban.
Olyan tagokat akar új kormányába választani a miniszterelnök, akik képesek megvédeni Magyarországot a leselkedő veszélyekkel szemben. Orbán megmondta, hogy nem kéretheti magát a kiszemeltje, mert kormánytagnak lenni a legnagyobb megtiszteltetés.