Azonnali, legalább 18 százalékos tarifaemelést akarnak a budapesti taxisok
Összességében 30 százalékkal szeretnék emelni a jelenleg alkalmazott árakat.
Összességében 30 százalékkal szeretnék emelni a jelenleg alkalmazott árakat.
Megjelent egy kormányrendelet, ami ismét eltolja a tervezetekre vonatkozó határidőt.
Szigorított a járványügyi intézkedéseken a főváros, de a legfontosabb kérdésben továbbra is meg van kötve a keze: amíg a kormány nem változtat az erről szóló rendeleten, a tömegközlekedésen, a boltokban és más zárt terekben sem lehet elrendelni a kötelező maszkhasználatot. Mint ahogy megtiltani sem. Más területeken nem ilyen egyértelmű ez a szabály: színházak, egyetemek, sőt bizonyos feltételek között még iskolák is dönthetnek saját hatáskörben a kérdésről. Központi utasítás hiányában így marad az egyéni felelősségvállalás.
Ezeken az eseményeken „korlátozás nélkül szervezhetők, tarthatók, illetve korlátozás nélkül lehet a rendezvények helyszínén tartózkodni.”
Az ágazat pedig már így is féltérden áll a munkaerőhiány miatt.
A kormány „az Egészséges Budapest Programban érintett állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak fertőtlenítési célú felújításával kapcsolatos” program II. üteméről döntött.
Előzetesen 0,7 százalékos kompenzációt vártak, ezzel szemben a kormányrendeletben már 1,2 százalék szerepel.
A kormány most már naponta írja át az építési szabályokat úgy, hogy a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű” beruházásokra ne legyenek érvényesek az általános jogszabályok.
A rendeleteket Orbán Viktor miniszterelnök jegyzi. Azok, akik igazán kockázatos hitellel rendelkeznek, pénzt kaphatnak vissza.
Mostantól állami finanszírozásban működik tovább. A kormány korábban visszaélésekre hivatkozva döntött úgy, hogy a maradék három meddőségi magánklinikát is ellehetetleníti.
Feladatai a mindenkori kormánytól függetlenül működő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához, illetve Rogán Antal kabinetirodájához kerülnek át.
Eltűnhet a könyvesboltok polcairól 30 nap múlva több irodalmi mű, mert megjelenik bennük a homoszexualitás - derült ki az RTL Klub riportjából. A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte, az irodalmi szöveggyűjtemények forgalmazását nem korlátozza a rendelet.
A jogszabály harminc nap múlva lép életbe és a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd a betartását.
Az Alaptörvény bevezető részéről van szó, csütörtöktől ennek kell lógnia a falakon, méltó és jól látható helyen.
Egy kormányrendelet az oka, ami előírja, hogy jobb alapanyagokat kell használni, de azok persze drágábbak is.
Mostantól tőkeáttétellel is lehet őket finanszírozni.
A jobbikos vezetésű Dunaújváros már korábban figyelmeztetett a különleges gazdasági övezettel járó veszélyekre.
Júliustól rá kell írni az egyszer használatos műanyagokra, hogy károsak a környezetre. Tamponokon, betéteken, törlőkendőkön, dohánytermékeken is kötelező lesz jelölni, hogy környezeti kárt okoz, ha eldobáljuk.