Az autisták akár bódításban is megkaphatják az oltást
Minden megyeszékhelyen kijelölnek egy kórházat, ahol élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Minden megyeszékhelyen kijelölnek egy kórházat, ahol élhetnek ezzel a lehetőséggel.
MTI
Helyre akarják állítani a védőoltásokkal szembeni bizalmat Szlovéniában, ezért a kormány úgy döntött, hogy 30 éves kor alatt csak a Pfizer–BioNTech vakcináját alkalmazzák. A szlovén lakosságnak eddig 49 százaléka kapta meg mindkét oltást.
MTI
A koronavírus elleni leghatékonyabb vakcina a Modernáé, a sorban az utolsó a Sinopharm két dózis után – derült ki a Videoton Holdingnál elvégzett vizsgálatokból. Viszont egy harmadik oltás a Pfizer vakcinájával az egekbe röpíti a korábban Sinopharmmal oltottak gyenge védettségét is.
hvg.hu
Megmérette a főváros a védettséget a lakóknál és a dolgozóknál, de megnézték azt is, hogy állnak a két és három oltással rendelkezők.
hvg.hu
A The Lancet című orvosi lapban megjelent tanulmány szerint a Pfizer vakcinája hat hónappal a második dózis beadása után is 90 százalékos védelmet biztosít a koronavírus-fertőzés halálos kimenetele ellen.
hvg.hu
A legtöbben a szakdolgozók közül eshetnek ki, például ápolók, asszisztensek vagy épp beteghordók. A szakdolgozói kamara elnöke szerint az elbocsátások miatt fennakadások lehetnek az ellátásban.
hvg.hu
Egy Covid–19 elleni, Betuvax elnevezésű új vakcina tesztelése kezdődik meg októberben Oroszországban, ennek első és a második szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be – közölte az orosz egészségügyi minisztérium.
MTI
Az mRNS-technológia területén végzett munkásságáért kapta meg a Grande Médaille-t.
MTI
MTI
hvg.hu
Már csak a 18. helyen állunk az uniós átoltottsági rangsorban.
hvg.hu
Az egészségügyi miniszter szerint az oltás lenne a biztonságosabb út.
MTI
Egy halottas kocsira írták fel: Ne oltassák be magukat!
hvg.hu
Az olasz kormány célja, hogy szeptember végére oltást kapjon a felnőtt lakosság 80 százaléka. Jól állnak.
hvg.hu
Az áttöréses esetek száma 36 százalékkal alacsonyabb a frissebben oltottak körében a fejlesztő adatai szerint.
hvg.hu
A 60 év felettiek postán is megkapták az oltásregisztrációs lapot, amit sok százezren küldtek vissza, az év utolsó hetében többen, mint ahányan online regisztráltak. Ahogy az online regisztráció esetében, aki beikszelte az erről szóló négyzetet, az odaadta az adatait Rogán Antal minisztériumának. Az adatok feldolgozását az Államkincstár megbízásából a NISZ végezte, a levelek borítékolását, címzését és postázását a Közlönykiadó és a Posta küldeményelőállító leánya.
Rengeteg hasonló eset történt a TASZ szerint, a jogvédők az adatvédelmi biztoshoz és az adatvédelmi hatósághoz fordulnak.
hvg.hu
A Facebook alapítója külön gratulált Karikó Katalinnak és kutatótársának, Drew Weissmannak a Tudomány Oscar-díjának számító Breakthrough-díj elnyeréséhez.
hvg.hu
A kínai óriásvállalat egy mRNS-technológiát alkalmazó és egy úgynevezett rekombináns fehérjealapú vakcina fejlesztését jelentette be.
hvg.hu
Jelentkezzenek vakcináért az otlatlanok – kérte az államfő saját podcastjában. Áder János szerint még van idő így szerezni védettséget a negyedik hullám előtt.
MTI
Egyenlőbben kell elosztani a vakcinákat. Az a cél, hogy év végére a világ lakosságának 40 százaléka be legyen oltva.
MTI
Rácáfol a kormány áprilisi vakcinatáblázatára az oltóanyagok magyarországi teljesítményéről szóló, most nyilvánosságra került adatsor.
hvg.hu