Még mindig nem tudni, mikor kezd termelni a debreceni oltóanyaggyár, pedig már 2022 nyarán működnie kellett volna
Eredetileg ebben az üzemben akarták licenc alapján gyártani a koronavírus-fertőzés elleni orosz és kínai vakcinát.
Eredetileg ebben az üzemben akarták licenc alapján gyártani a koronavírus-fertőzés elleni orosz és kínai vakcinát.
A Cambridge-i Egyetem kutatói két szupererős MRI-gépet vetettek be, hogy minden eddiginél pontosabb képet kapjanak a koronavírus-fertőzésen átesett betegek agytörzséről.
A jánoshalmai háziorvossal összejátszott az asszisztense, egy védőnő és egy szakápoló is.
Amerikai kutatók MRI-vizsgálat segítségével figyelték meg, milyen változásokon ment át azon serdülő fiúk és lányok agya, akik végigélték a koronavírus-járvány miatti lezárásokat.
Amerikai kutatók szerint a hosszú Covid nemcsak a felnőtteket, de a gyerekeket is ugyanúgy érinti, ezért érdemes alaposabb vizsgálatot végezni, hogy nagyobb hatékonysággal lehessen kezelni őket.
Az átlagnál alacsonyabb IQ, depresszió és még több súlyos probléma is jelentkezik a hosszú Covidban szenvedőknél – mutat rá egy friss tanulmány.
Minden jel szerint a szervezet védelmében fontos szerepet betöltő immunsejteknek, a T-sejteknek is köze lehet ahhoz, hogy valakit még azután is gyötörnek a tünetek, hogy már kigyógyult a Covid-fertőzésből.
Amerikai kutatók összefüggést találtak az Interleukin-1 béta nevű fehérje szintje, valamint a kognitív problémák kialakulása között azok között, akik elkapták a koronavírust. A vizsgálat reményt keltő eredménnyel zárult.
A kormány 2020 szeptemberében jelentette be, hogy a munkahelyükön megfertőződött pedagógusoknak teljes táppénz jár.
Amerikai kutatók szerint a koronavírus JN.1 változatának újabb alváltozata jelent meg, ami a tüskefehérje mutációja miatt könnyebben képes megfertőzni a sejteket.
Brit kutatók szerint vannak olyan emberek, akik szervezetének annyira erős az elsődleges védelmi vonala, hogy a vírus nem, vagy csak alig tud átjutni rajta.
Az amerikai Columbia Egyetem kutatói szerint még mindig a védőoltás nyújtja a legnagyobb védelmet a koronavírus-fertőzés ellen, vannak azonban olyan tényezők, ami miatt a vártnál hosszabb lehet a gyógyulási idő.
A koronavírus-járvány mellékhatásaként vannak, akik évek óta szenvednek a fertőzés tüneteitől – pedig már kigyógyultak abból. Az orvostudomány most egy lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy segítsen rajtuk.
Tovább mutálódott a koronavírus omikron változata, a JN.1. A KP.3 kódnevű variáns egyelőre nem domináns, de esélyes, hogy azzá válik.
Különös járvány ütötte fel a fejét az angliai Yorkshire-ben, amit a kutatók a 2020 és 2022 közötti időszakban egyértelműen a koronavírus-járványok hullámaihoz tudtak kötni.
Egészségügyi szakemberek szerint a koronavírus új variánsai miatt már növekedésnek indultak az esetszámok. A csúcs nyáron jöhet, várhatóan enyhe lefolyás mellett.
Az AstraZeneca neve a koronavírus-járvány kapcsán lett igazán széles körben ismert, miután megjelent a piacon a cég kórokozó elleni saját fejlesztésű védőoltása. A vállalat nemrég úgy döntött, világszerte kivonja a forgalomból a készítményt.
Az oltásellenesség divathulláma Magyarországon a koronavírus-vakcinák megjelenésével kapott új erőre. A Mi Hazánk ezt továbbra is igyekszik meglovagolni.
Az eddigi leghosszabb Covid-fertőzés esetét írták le a holland Amszterdami Egyetem kutatói. A 72 éves beteg 2022 februárjában fertőződött meg, és semmilyen kezelésre nem reagált.
Brit kutatók szerint a hosszú Covid öt tünetét vérmintákból is ki lehet mutatni. Világszerte mintegy 65 millió embert érinthet a probléma.