#korrupció

Begyulladt bürokratákra tolná a korrupció elleni harcot a kormány
 

Begyulladt bürokratákra tolná a korrupció elleni harcot a kormány

Megtörné a „hallgatás törvényét” a korrupció által veszélyeztetett hivatalokban és cégeknél a kormány. A héten közzétett javaslat szerint akár az interneten is be lehetne jelenteni, ha valaki gyanút fog. A civilek szerint viszont azzal, hogy az ügyek kivizsgálását kiszolgáltatott köztisztviselőkre bíznák, a törvény írott malaszt lesz, ráadásul az állam elfoglalására, a közbeszerzések kisajátítására törekvő érdekcsoportok ellen nem véd.

M. László Ferenc M. László Ferenc


Komoly pénzbüntetés vár Máté Péter özvegyére
 

Komoly pénzbüntetés vár Máté Péter özvegyére

Ezer forintot adott minden nap Máté Péter özvegye egy parkolóőrnek, hogy díjtalanul parkolhasson a Vígszínház környékén – írja a Blikk. Az ügyész pénzbüntetést kért az asszonyra, ami milliós nagyságrendű is lehet.

hvg.hu hvg.hu

Korrupt vámosokra csaptak le a rijekai kikötőben
 

Korrupt vámosokra csaptak le a rijekai kikötőben

Kiterjedt akciót indított kedden a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészi hivatal Rijekában – adta hírül a horvát közszolgálati rádió-televízió. Az első hírek szerint a rendőrség legalább 15 embert vett őrizetbe, köztük egy kínai állampolgárt.

MTI MTI


A cégek kétharmada szerint a biznisz része a korrupció
 

A cégek kétharmada szerint a biznisz része a korrupció

A pénzügyi célok elérése miatt növekvő személyes nyomás nehezedik az itthoni és a régióban jelen lévő cégek vezetőire és menedzsmentjére. Ez komoly kísértést jelent az etikátlanul szerzett üzleti eredményesség felé – derül ki az Ernst & Young regionális visszaélési felméréséből. A helyzetet súlyosbítja a vállalatok nem megfelelően kialakított és rosszul működő kontroll környezete, amely nem elég hatékony ahhoz, hogy a hibákat és visszaéléseket megakadályozza és feltárja.

hvg.hu hvg.hu

Az Orbán-Simicska-rendszer polipjáról beszélt Bajnai Gordon
 

Az Orbán-Simicska-rendszer polipjáról beszélt Bajnai Gordon

Korrupcióellenes programot hirdetett az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség kedden Budapesten. A szövetség minden, állammal kötött szerződést nyilvánosságra hozna, és megteremtené a lehetőségét, hogy a bíróságok soron kívül vizsgálják felül a dohánybolt- és a földbérlet-pályázatokat.

MTI MTI

Maffia és járadékvadászat
 

Maffia és járadékvadászat

Két hete a trafiklázban égünk, de arról kevés szó esett, hogy mekkora vagyon kerül átcsoportosításra az intézkedésnek köszönhetően; és a társadalmi, kulturális aspektusokról sem igen beszéltünk eddig.

M. Kovács Tibor M. Kovács Tibor

Ajándékokra tapsolt el dollárezreket a korrupcióellenes főnök
 

Ajándékokra tapsolt el dollárezreket a korrupcióellenes főnök

Több ezer dollárt költött drága ajándékokra a hongkongi korrupcióellenes független bizottság (ICAC) korábbi vezetője. A közvéleményben ellenérzéseket kiváltó gyakorlatról a szervezet értesítette a különleges közigazgatási terület törvényhozását - derült ki a hongkongi média csütörtöki beszámolóiból.

MTI MTI




Korrupt rendőrökre fogta Laborc a Portik-találkát
 

Korrupt rendőrökre fogta Laborc a Portik-találkát

Nyilvánosak azok a jegyzőkönyvek, amelyeket a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein, Laborc Sándor és beosztottja meghallgatásán készítettek. Az NBH egykori főigazgatója tartotta magát ahhoz, hogy a rendőri korrupcióról és szerveztt alvilágról akart többet megtudni az egykori olajszőkítőtől, de nem reagált a konkrét nevekre, amelyeket a kormánypárti képviselők felvetettek.

hvg.hu hvg.hu



Korrupcióért elítélt bíró kap luxusnyugdíjat Romániában
 

Korrupcióért elítélt bíró kap luxusnyugdíjat Romániában

Zavartalanul megkapja 16 ezer lejes, vagyis havi 1,1 millió forintnak megfelelő luxusnyugdíját Florin Costiniu, a román legfelső bíróság polgári részlegének volt vezetője, azután is, hogy korrupcióért jogerősen négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték - közölte szerdán a Gandul című napilap.

MTI MTI

Sikkasztás miatt ítélték el Mubarak pénzügyminiszterét
 

Sikkasztás miatt ítélték el Mubarak pénzügyminiszterét

Korrupció, illetve sikkasztás vádjával egyes hírek szerint életfogytiglani, más jelentések alapján 25 év börtönbüntetésre ítélték kedden Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök utolsó pénzügyminiszterét. Egy kairói bíróság távollétében rótta ki az ítéletet Juszef Butrosz Gálira, aki unokaöccse az ENSZ hatodik főtitkárának, Butrosz Butrosz Gálinak.

MTI MTI

 

"Köszönöm, hogy fölemelt!" – erről beszélt Portik a titkosszolgálatnak

A jobboldal le akarja takarítani a baloldalt – állította Portik Tamás azon a beszélgetésen, amelyet az NBH főigazgatójával folytatott még 2008-ban. Az egykori olajbűnöző a rögzített beszélgetések nyilvánosságra hozott leirata szerint azt mondta: pénzzel támogatta az MSZP-t, viszont ha jön a Fidesz, őt elviszik. Laborc Sándor korrupt rendőrökről, ügyészekről, bírókról és politikusokról várt volna információkat, de megjegyezte: nem minden politikus ügye fog eljutni a vádemelésig, mert az a fontos, hogy „helyre rakják a dolgokat”.

hvg.hu hvg.hu