“A győztesnek nem igaza van, hanem feladata. A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, teljesítse a feladatát. Számomra a XXI. században ez a modern kormányzás mottója” – írta már 2010 májusában a Nemzeti Együttműködés Programjához fűzött előszavában a frissen megválasztott miniszterelnök, hozzátéve rögtön azt is, hogy a “győztes feladata az, hogy a nemzeti egységet és annak igazságát védje, képviselje – és legyőzzön minden olyan jelenséget, erőt és törekvést, amely a nemzeti egységgel szembefordul, azt veszélyezteti”. Világos szavak voltak ezek már akkor is. Félreérthetetlenül jelezték mindenkinek, hogy Orbán Viktor szerint a nemzeti egység csak a győzteseket foglalja magába, a győztesek írják majd a történelmet, a győztesek osztják a pénzt, és persze a nemzeti egység nevében a győztesek győznek ezután a közbeszerzési tendereken. A többieknek legfeljebb csak a szívás joga marad, ha pedig virgonckodnak, és veszélyeztetik a rendszert, akkor majd jól fel is lépnek ellenük. (A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a dokumentumban az ellenzék is szerepelt még, kifejezetten megengedő hangnemben.)

Ezek a mondatok lassan három évvel ezelőtt kerültek a magyar parlament hivatalos dokumentumai közé, és őszintén be kell vallanom, nekem is beletelt majdnem két évbe, hogy rájöjjek e szavak igazi jelentésére. Sokáig én is, mint annyian mások, elsősorban a szöveg elsődleges jelentésére figyeltem, az olyan kifejezésekre koncentráltam, mint az együttműködés, az egység, vagy az összefogás, és nem figyeltem fel a mögöttes rétegekre. Tavaly nagyjából ilyenkorra persze nekem már leesett a tantusz. A Lázár és a maffiózók című nagy vihart kavaró cikkemben írtam le azt a jelenséget, amelynek során a győztesek végrehajtják a tökéletes bűntényt, persze szigorúan a nemzet nevében. Gyilkosság zárt ajtók mögött, nincs tettes csak áldozat. Úgy szüntetik meg a korrupciót, hogy államosítják, törvényesítik és kisajátítják a korrupciós hálózatokat: elfoglalják, rabul ejtik és meghekkelik a magyar államot, a maguk képére írják át a törvényeket, úgy alakítják át azokat, hogy már senkit sem kell lefizetni, hiszen a korrupt szabályok teszik elkerülhetetlenné, egyben alkotmányosan megalapozottá, hogy minden az övék legyen. A Transparency International már tavaly tavasszal jelezte, hogy a nemzetközi szakirodalomban csak “state capture”-nek nevezett klinikai esettel van dolgunk, a korrupciós kutatók pedig azóta is örülnek, miután van megint mit előadni a világkonferenciákon. A magyar kormány pedig röhögve csatlakozik újabb és újabb nemzetközi korrupcióellenes, átláhatóságát célzó megállapodásokhoz.

Ezek után különösen meglepő volt, hogy ennyi embert meglepett a múlt héten teljes életnagyságában kibontakozó Nagy Magyar Trafikmutyi, ami pedig csak a cikk elején idézett miniszterelnöki credo aprópénzre váltása. Komolyan elhitte valaki, hogy a nagy térfoglalásból majd pont a dohány marad ki? A dohány? Nem történt más, mint hogy az egyik kiadta megírni a törvényt a későbbi győztesnek, a másik testre szabta a szabályokat, a harmadik megfogalmazta a tendert, a negyedik felügyelte, hogy csak a megfelelő emberek nyerjenek, ez az iciripici pedig megnyerte és most éppen befenyegeti a veszteseket, hogy szívesen átveszi az üzletüket, miután sikerrel tette őket földönfutóvá. Keresztapa 2.0. Persze, igaza van Gyulai Zsoltnak, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetőjének, mikor azt mondja, hogy egyszerű magyar emberek is nyertek, akiknek semmi közük sincs a Fideszhez, a politikához vagy a korrupcióhoz. Pontosan három ilyenről van szó, és igen, a kommunista diktatúra alatt is voltak népfrontos jelöltek, nagyjából ugyanennyien.

Mert ne tévedjünk! A trafikmutyi modellje kicsiben és nagyban már évek óta zajlik itt a szemünk előtt vasútépítéstől az energiaiparon át a reklámszektorig. Csak annyiban más, hogy ez aztán az egész országra kiterjed, elér minden nagy- és kisvárosba, falura és tanyára, ahol két embernél többen dohányoznak. Ebben van az ereje és ebben van a gyengesége is. Ereje azért, mert minden eddigi mutyinál szélesebb körben vonja be a klientúrát, a CBA-s elittel keresztezett pártkádereket, a választókerületi vezetőket és a helyi kiskirályokat, vagyis minden eddigi korrupciós megoldásnál nagyobb számban termel győzteseket a rendszernek. Gyengesége pedig nagyjából ugyanezért, csak még hatványozottabban. Természeténél fogva ugyanis a győztesek így is úgy is kisebbségben maradnak, pontosan ugyanúgy, ahogyan a kommunista káderekből sem lett meg a nemzeti egység. Ez rögtön az első szabad választásokon ki is derült. Ellenben, minden eddiginél jobban mutatja meg, ráadásul a falvakban, tehát pontosan a párt hagyományos választóinak, hogy mit is jelentettek Orbán Viktor szavai három évvel ezelőtt. Önök kérték, most jól megkapják. (A jelek szerint máris vannak olyan fideszesek, akik érzékelik a veszélyt, és akiknél beindultak az önvédelmi reflexek.)

A miniszterelnök legutóbbi látogatásán már szembesülhetett azzal, hogy vidéken sem hülyék az emberek, lassan már ők is kapiskálják, mire megy ki a játék. Az ormánsági boltos nézéséből kiderült, hogy a Gold Mini ABC kollektíváját már elveszítette a rendszer. A többieknek pedig csak annyit: a nagysikerű program a reklám után folytatódik.