Korrupció ellen hoznának törvényt az osztrákok
Korrupcióellenes törvénycsomag előkészítéséről határoztak az osztrák kormánypártok pénteken.
Korrupcióellenes törvénycsomag előkészítéséről határoztak az osztrák kormánypártok pénteken.
Ahány ember, annyi elképzelés az igazságszolgáltatásról és annak korrupciós fertőzöttségéről. Ez sem különb terület, mint a társadalom bármely más szelete. Nem csak közvetlenül a bírósági gyakorlatról kell beszélnünk, hanem szorosan idetartozik a nyomozati szervek, a rendőrség és az ügyészség munkája is. Jávor István szervezetszociológus írása a hvg.hu korrupcióellenes véleménysorozatában.
Újabb, a közélet tisztasága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja merült fel Martfű jegyzőjével szemben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden.
Két évre felfüggesztett halálbüntetést kapott Sanghaj egyik kerületének vezetője, miután kiderült: az elmúlt évtized során több mint 15 millió jüan kenőpénzt fogadott el.
A kormány a 2013-as költségvetés egyensúlyba hozása érdekében a banki és postai pénzforgalom után az internet- és telefonhasználatot is megadóztatná. A jegybanktörvényt Matolcsy György közben úgy módosítaná, hogy nem veszi figyelembe az Európai Központi Bank fő intelmeit. Márpedig így nehéz lesz EU/IMF-hitelhez jutni - már ha a kormány még egyáltalán komolyan akarja. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Gyanúsítottként hallgatta ki Martfű város jegyzőjét a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a főügyészség szóvivője pénteken.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés alapos gyanúja miatt indított eljárást Andrej Durkovsky Pozsony volt főpolgármestere ellen a szlovák Korrupcióellenes Hivatal - adta hírül a rendőrség megerősítésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.
A potenciális nyertes tanácsot ad a közbeszerzés kiírásához. Az ajánlatkérő részekre bontja a beszerzését, hogy értékhatár alatt ne kelljen közbeszereztetnie. Az esélyes ajánlattevő váratlanul visszalép. Rengeteg az egy-ajánlattevős eljárás. Sokan direkt már el sem indulnak közbeszerzésen, mert nem akarnak az állammal üzletet kötni. Tátrai Tünde közbeszerzési szakértő írása a hvg.hu korrupcióellenes sorozatában.
Megkezdődött a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának egykori elnöke, Wieszt János elleni per szerdán első fokon a Fővárosi Törvényszéken. A volt szocialista politikust fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolja az ügyészség.
Korrupcióért 3 és fél évi börtönbüntetésre ítélték Tomasz Lipiec volt lengyel sportminisztert, mert tárcavezetőként egyebek között legalább 100 ezer zloty (7 millió forint) kenőpénzt követelt és fogadott el a varsói központi sporthivatal (COS) igazgatóhelyettesének kinevezéséért.
Tizenöt hónapi, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte egy bíróság szerdán a finn kormány korábbi külügyminiszterét, mert kenőpénzt fogadott el.
Lényegében valamennyi pénzügyi tranzakciót megadóztatná a nemzetgazdasági miniszter, akit aligha zavar, hogy korábban azt se zárta ki, hogy megfelelő ösztönzőkkel Magyarország lehetne Európa, ha nem a világ egyik pénzügyi központja. A jelentős járatritkításokat tartalmazó új közlekedési menetrendek indulásával egyidőben újabb részletek szivárogtak ki a közösségi közlekedés reformjáról. Az Európai Központi Banknak még mindig nem tetszik a magyar jegybanktörvény. És két nagyágyú büntetőügye jutott el vádemelési szakaszba: az ex-MVM-es Kocsis Istvánt és a szocialista energetikai vállalkozót, Kapolyi Lászlót vádolhatja meg a főügyészség. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Magyarország a kormány döntése értelmében csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nemzetközi nyilatkozathoz - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek. A program célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzás megteremtése.
“Aki bele szeretne látni a fekete dobozba, annak ki kell mennie terepre” - mondja Jancsics Dávid szociológus, akik korrupciós helyzeteket közelről ismerő emberekkel készített mélyinterjúkból térképezte fel, hogy a legkülönbözőbb társadalmi rétegben mi motiválja a korrupciót. A hvg.hu korrupcióellenes véleménysorozatának nyitó darabja.
Az olasz Északi Liga vezetősége az ellenzéki pártot megrázó korrupciós botrány miatt csütörtökön kizárta a pártból Francesco Belsito pénztárnokot és Rosy Maurót, a római szenátus alelnökét.
A Kecskeméti Városi Bíróság után a Kecskeméti Törvényszék nyomozási bírója is elutasította a korrupció gyanúja miatt házi őrizetben lévő szegedi bíró előzetes letartóztatását; a kényszerintézkedés elrendelését a Szegedi Nyomozó Ügyészség kezdeményezte újabb bűncselekmények gyanúja miatt - közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője csütörtökön.
A korrupció már foglyul ejtette az államot, de valódi kiterjedtségéről, működéséről azért nehéz megállapításokat tenni, mert hiányoznak a kormányzás kutatását segítő alapvető elektronikus adatbázisok. Noha készül a kormányzati antikorrupciós stratégia, a tavalyi törvényhozási dömping éppen a negatív korrupciós folyamatokat erősíti - mondta a hvg.hu-nak Tóth István János, a Corvinus Egyetem Korrupciókutató Központjának társigazgatója.
Korrupció, illetve pénzmosás gyanújával őrizetbe vettek szerdán egy volt görög minisztert.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség korrupció miatt indított eljárást a nyugalmazott VIII. kerületi jegyző ellen, aki Xantus Barbara édesanyja – írja a Bors Online.
A korrupció továbbra is az egyik legnagyobb probléma Görögországban, a kenőpénzek gyakorlata a válság ellenére sem szűnt meg - tűnt ki egy Athénban kedden közzétett felmérésből.