Felmondott két fontos szakértő is, nehezebb lett a Budapest–Belgrád engedélyeztetése
A személyforgalom elindulásához szükséges vonatbefolyásolási rendszer két szakembere elhagyta a MÁV-ot.
A személyforgalom elindulásához szükséges vonatbefolyásolási rendszer két szakembere elhagyta a MÁV-ot.
HVG
Egy rossz parkolás rövid története.
HVG
A Telex információi szerint iratmegsemmisítőket is beszerzett a cég.
HVG
Informatikai hiba történt, nem tudott a rendszer mit kezdeni az óraátállítással, ráadásul a nem létező késés után pénzt küldött az utasoknak – erősítette meg a MÁV.
HVG
A központi forgalomirányító berendezés nem kap áramot, ezért a Balaton déli partján nem járnak a vonatok.
HVG
A valóságban nem késnek a vonatok egy órát, de az online vonatkövetőben úgy tűnik, mint ha brutális késések volnának szerte az országban.
HVG
Egy oszlopot is kidöntött a viharos szél, éjjelre állíthatják helyre a pályát.
HVG
Bezárnak másfél órára, és számos szolgáltatás sem lesz elérhető keddről szerdára virradó éjjel.
HVG
A politikus szerint a magyar vasút jelenleg rosszabb helyzetben van, mint négy évvel ezelőtt volt.
HVG
Tavaszi hagyomány a húsvét környéki nagy traffipaxmaraton.
HVG
Kínai autóban, egy izraeli cég önvezető rendszerével működnek.
HVG
A belföldi és nemzetközi vonatok, valamint a helyi és helyközi buszok menetrendjei is igazodnak az óraátállításhoz.
HVG
A MÁV szerint ez „költséghatékony, gyors és biztonságos lesz”. 4 milliárd forintért hirdették meg az ingatlant, a pénzből a pályát újítanák fel.
hvg.hu
Annyiszor lehet olvasni a dühös kommenteket, hogy ahol forgalomcsillapítás van, oda nem mennek be a szerelők és a szállítók, az ingatlanpiac pedig szenved, hogy úgy döntöttünk: megkérdezzük magukat az érintetteket, igaz-e ez. Építőipari dolgozók, futárcég, fuvarozó, ingatlanosok, és persze az önkormányzatok, valamint az ott élők segítségével néztük át a helyzetet.
Miközben Magyarországon is jelentősen javult a helyzet.
MTI
Az intézkedés egyelőre 31 üzemanyagtöltő állomásukat érinti.
HVG
Nyilvános profilján osztotta meg a fedélzeti kocogás adatait, és emiatt felelősségre is fogják vonni.
HVG
Vitézy Dávid állításaira Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár válaszolt.
HVG