Videó: szinte letolta a Suzuki az Opelt az útról, annyira akart előzni
Annak ellenére erőltette a suzukis az előzést, hogy szemből jött egy autó.
Annak ellenére erőltette a suzukis az előzést, hogy szemből jött egy autó.
hvg.hu
Ha komoly terhelés mellett is helytállnak az új „közbringák”, akkor jöhet az éles üzem is.
hvg.hu
Az autók június közepéig még áthajthatnak a hídon, addig a BKK ingyenes nappali és éjszakai autóbuszokat is indít a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között.
hvg.hu
A Kálvin térnél fúrnak, ahol a tervek szerint az új vonal végállomása lesz ötven méteres mélységben.
MTI
Nem szorította erősen, arrébb is repült a pálca.
hvg.hu
Az esetről egy másik sofőr készített videót.
hvg.hu
A lap szerint nem várták meg a tárgyalásos szakasz lezárultát, így nem is lehet tudni, mennyiért vállalta volna a szállítást a két pályázó.
hvg.hu
Őszig szombat reggel 5 óra és vasárnap este 21 óra között nem hajthatnak be autók a Margit híd és a Közraktár utca közötti szakaszra.
MTI
Hat busz, két villamos és három troli vonalán már most sűrítik a járatokat 20 és 22 óra között, a jövő héttől még több járatsűrítés következik.
hvg.hu
Megrongált egy vonat egy váltót, amíg tart a vizsgálat, nem közlekedhet egy járat sem Rákosrendezőnél.
hvg.hu
Balatonmáriafürdő két vasúti megállóhelyén, amely közül az egyiket most építették, a másikat felújították, az egyik irányba naponta egyszer, a másikba kétszer áll meg vonat, reggel háromnegyed nyolc után már egy sem.
hvg.hu
A hivatalos megfogalmazás szerint "felmerült az ittasság gyanúja".
hvg.hu
Kezdődik a Lánchíd 30 hónapos felújítása, az útpályát teljesen lecserélik, a vasszerkezetet javítják és korrózióvédelemmel látják el. A hidat az 1916-os állapot irányába restaurálják. Lehetnek meglepetések a hídban, vannak olyan részei, amiket eddig meg se lehetett vizsgálni.
A szerb határszakaszon Magyarország felé is nagy a dugó.
MTI
Hegyeshalomnál másfél kilométeres a kocsisor.
MTI
Egész őszig komoly változásokra kell készülniük azoknak, akik a Budapest-Cegléd vasútvonalon utaznának.
hvg.hu
A Speciálterv Építőmérnöki Kft. nyerte a tendert, már szerződtek is.
hvg.hu
A kialakult parkolási helyzet miatt elkerülhetetlenné vált a kerékbilincs alkalmazásának bevezetése, melyre táblák nem figyelmeztetik az autósokat.
hvg.hu
A palackot dobó mercedeses bemutatott egy jobbról előzést is az eset után.
hvg.hu
Hagyják Budakeszin az autót és jöjjenek be a városba busszal – javasolta a főváros környékén élőknek Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester, míg Fürjes Balázs Budapest-államtitkár arról beszélt, tervezik a buszsávok bővítését. A két politikus online fogadóórájáról az ATV számolt be.
hvg.hu