Temesváron felfestették a világ legbonyolultabb kereszteződését – fotó
4,5 millió euróba került, az első nap egymásnak estek az autósok, és megvolt az első ütközés is.
4,5 millió euróba került, az első nap egymásnak estek az autósok, és megvolt az első ütközés is.
hvg.hu
Meghalt egy autós, aki személygépkocsijával a partoldalnak ütközött hétfőn az M6-os autópálya Tolna megyei szakaszán, Paks közelében – közölte a rendőrség az MTI-vel.
MTI
A személyautó sofőrje figyelmetlen volt, aminek némi anyagi kár lett a következménye.
Rétvári Bence ügyesen kikerülte a választ arra a kérdésre, hány gyereknek nincs még kész a diákigazolványa.
hvg.hu
A hagyományos értelemben vett autós közlekedésnek már meg vannak számlálva a napjai. És nem akárki mondja ezt.
hvg.hu
Ma reggel is igencsak türelmesnek kell lennie, aki autóval indul befelé a fővárosba.
hvg.hu
Nem meglepő módon a toplista első helyein hatalmas népességű és forgalmú városok találhatók.
hvg.hu
Fennakadásokról tudósított Horváth Csaba szocialista fővárosi képviselő élőben az ATV Reggeli Start című műsorában, mire felhívták a figyelmét arra, hogy mögötte jól láthatóan minden a legnagyobb rendben. Mint kiderült, az ellentétes menetirányban állva akart zűrzavarról beszámolni, ami csak nem jött össze.
hvg.hu
Hétfőn elkezdődött a 3-as metró több mint egy éven át tartó felújítása a Lehel tér és az Újpest-Központ közötti szakasz lezárásával. De lesz-e elég pótlóbusz? Hogy viseli a város a kék metró kiesését?
hvg.hu
Hol, meddig és miért kell nélkülöznünk a 3-as metrót? Hogyan kerülheti el a zsúfolt pótlóbuszokat? Összegyűjtöttük a tudnivalókat.
Zelki Benjámin
A közösségi és az autóközlekedésben is nagy fennakadások várhatók a következő egy évben a 3-as metróvonal északi szakaszának felújítása miatt - hangzott el a köztévében vasárnap kora este. Az M1 csatornán menekülő útvonalakat is ajánlottak.
MTI
Ez az autós társunk a benzinkútra történő villámgyors behajtást minden szabály fölé helyezte.
A szerdai munkaszüneti nap utáni reggelen ismét nehezen lehet haladni Budapest felé.
hvg.hu
Két ember beszorult, őket feszítővágó segítségével emelték ki az autóból.
hvg.hu
Az autósokat, kerékpárosokat és gyalogosokat egy összetett kamerarendszer figyeli, majd az útburkolaton keresztül jelzi, ha vészhelyzet közeleg.
hvg.hu
A víz nem drága, rengeteg rendelkezésünkre áll belőle, hát használjuk fel az autók biztonságának növelésére – gondolták az amerikaiak.
Ebben a hatalmas és igen gazdag arab országban mind a mai napig tilos volán mögé ülni a hölgyeknek.
hvg.hu
Ha vezetés közben folyton az autó menüjében keresgélünk valamit, az legalább olyan veszélyes, mintha kézben tartott telefonnal mobilozunk.
hvg.hu