Feloldották a teljes útzárat a 83-as főúton
Két autó ütközött össze frontálisan a 83-as főut kajárpéci elágazásánál; az első jelentések szerint hárman sérültek meg a balesetben.
Két autó ütközött össze frontálisan a 83-as főut kajárpéci elágazásánál; az első jelentések szerint hárman sérültek meg a balesetben.
MTI
Három út még hétfőn kora este is járhatatlan volt a hófúvás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete.
MTI
Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át – mondta a Világgazdaságnak Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója.
hvg.hu
Javult a helyzet az ország vasúthálózatán a zord időjárás enyhülésével; egyre több vonalon csökkennek, illetve szűnnek meg a korábban tapasztalt 30 perces késések - közölte a MÁV Zrt. vasárnap kora délután az MTI-vel.
MTI
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap délben az MTI-nek, hozzátéve, több elakadt járművet és beteget szállító mentőautókat kellett kiszabadítaniuk a hó fogságából.
MTI
A havazással és a hideg idővel összefüggésben 24 óra alatt háromszáz esethez riasztották a katasztrófavédőket; három embert holtan találtak, halálukat kihűlés okozhatta; a tűzoltók balesetek helyszínein ötven sérültet szabadítottak ki a járművekből - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője vasárnap reggel. Több útszakasz továbbra is nehezen járható a havazás miatt. A BKV járművei hajnalban rendben elindultak, a MÁV vonalain késésekre számíthatnak az utasok.
MTI
Girincs továbbra is megközelíthetetlen, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre vezető út a hófúvás miatt járhatatlan - olvasható vasárnap reggel az Útinform honlapján.
MTI
Országszerte havazik szombaton. A téli zimankóban egyre több baleset történik, sok vonat késik. Több helyütt hófúvás nehezíti a közlekedést, de a BKV még bírja.
MTI
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, senki ne induljon útnak autóval azokban a megyékben, amelyekben intenzív havazásra lehet számítani.
MTI
Az Autómemedzser.hu tanácsai autósoknak a havas, fagyos nappalokra és éjszakákra.
Biró Csongor
A sarkvidéki hideg már második napja gigantikus méretű forgalmi dugókat okoz az orosz fővárosban; csütörtökre a helyzet súlyosbodott.
MTI
Több házat is ki kellett üríteni Miskolc külvárosi részén, miután egy személyautó nekiütközött egy gázcsonknak és ömleni kezdett a gáz. A lakók később visszatérhettek otthonukba.
MTI
A szükséges szerződések aláírásával kedden megkezdődött a MÁV-Gépészet Zrt. innovatív fejlesztése keretében a hazai vasúttársaság számára két IC+ nevű vasúti személykocsi gyártása a cég szolnoki telephelyén.
MTI
A helyszínen életét vesztette az a nő, akit egy tolató kisteherautó gázolt el Keszthelyen.
MTI
Egymásnak rohant két autószállító kamion a 81-es út móri szakaszán. A balesetben senki nem sérült meg, de több autó összetört, egy sávot lezártak az úton.
HavariaPress
Személyautó gázolt halálra egy nőt kedd reggel Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
MTI
Halálra gázoltak egy kerékpárost Demecser belterületén hétfőn kora este - közölte a rendőrség.
MTI
Március elején újraindul a gyártás a NABI autóbuszgyár kaposvári üzemében, a kaliforniai Los Angeles közlekedési vállalata ugyanis újabb, 150 darabos megrendelést hív le a NABI-val 2008-ban megkötött keretszerződésből.
MTI
Árokba hajtott és szörnyethalt egy autós Mezőberénynél.
HavariaPress
Az előző napi havazás után megindult a közlekedés Bulgáriában pénteken, de a meteorológiai intézet szibériai légtömegek érkezését jelezte előre.
MTI