Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Meghátrálni látszik a kormány a munkaadók újabb megvágásától, a Világgazdaság szerint ugyanis a munkába járás költségtérítéseinek szabályai mégsem változnak – legalábbis egy, a személyszállítási törvény benyújtott módosító javaslat alapján.
Elképzelhető, hogy mégsem változnak a munkába járáshoz költségtérítéssel kapcsolatos szabályok. Erre utal legalábbis az a törvénymódosító javaslat, amelyet Fónagy János és Völner Pál nyújtott be a személyszállítási törvényhez, és amely továbbra is rendeletben szabályozná a költségtérítésre jogosultak körét, a térítés kiszámítását és annak mértékét.
Korábban éles tiltakozást váltott ki a törvénytervezetnek az a pontja, amely törvényi szinten kívánta előírni, hogy a munkáltatónak legalább 86 százalékban térítenie kell a munkába járás költségeit, helyi tömegközlekedés esetén is. A két legnagyobb munkáltatói szervezet,
a VOSZ és az MGYOSZ nyilatkozatban tiltakoztak a közlésük szerint konzultáció nélkül benyújtott a BKK-nak egyébként tetsző tervezet ellen, de a héten már az MSZOSZ szakszervezeti szövetség vezetője, Pataky Péter is ellenkezett.
A tiltakozás nyomán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium annyit közölt, hogy a munkába járás költségtérítéséhez kapcsolódó hatályos előírások törvényi szintre emelése, pontosítása a közösségi közlekedést igénybe vevő fizetőképes kereslet megerősítését szolgálja. A mostani módosítást jegyző Fónagy János a tárca parlamenti államtitkára, míg Völner Pál ugyanitt az infrastruktúráért felel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.