Nagykövetként szolgál tovább a katonai titkosszolgálat leváltott főigazgatója
Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat volt főigazgatóját északra küldi Szijjártó Péter, de csere lesz a kairói magyar nagykövetség élén is.
Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat volt főigazgatóját északra küldi Szijjártó Péter, de csere lesz a kairói magyar nagykövetség élén is.
Ezért nem Alaptörvény-ellenes az elítélésük, hiába hivatkoztak a véleménynyilvánítás szabadságára.
Az exjobbikos Bencsik János csaknem egy évet várt arra, hogy kinevezése után elfoglalhassa főkonzuli állomáshelyét, de Kanada erős jelzést küldött: nem adott neki vízumot. Szijjártóék végül más jelölt után néztek, és a tárca egyik főosztályvezetőjét találták meg a feladattal.
hvg.hu
Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a mérkőzés kezdete előtt bolgár szurkolók tüntetést szerveznek a Levszki stadion előtt.
hvg.hu
Gimnáziumi évfolyamtársa megbízatásának vet véget Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy új misszióvezetőt küldhessen Hollandiába. Az Országgyűlés külügyi bizottsága hétfői zárt ülésén már be is mutatkozott a hágai nagykövetség élére kiszemelt Horogszegi Szilágyi-Landeck Dániel, aki jelenleg a Fidesz pártalapítványának brüsszeli képviselet-vezetője.
Halálfélelem, kaotikus jelenetek, légitámadás zajai és repeszdarabok – ilyen körülmények között jutott ki Gázából az a két magyar család és palesztin rokonaik, akik engedélyt kaptak az evakuálásra. Ők szerdán tudták meg, hogy rajta vannak a kimenekítettek listáján, majd a veszélyes átkelés után az egyiptomi oldalon a magyar követség kisbuszai vártak rájuk. Hét magyar állampolgár egyelőre nem merte vállalni a rafahi átkelőig tartó utazást, a kijutottak beszámolói alapján nem véletlenül.
Az új, pár hetes vállalkozásról a kormányzat hallgat, egy háttérdokumentum szerint „állami légi közlekedési szolgáltató kompetencia központ létrehozása” a feladata. De még az is lehet, hogy szerephez jut a Budapest Airport visszavásárlása után a repülőtér üzemeltetésében, vagy a Rolls-Royce elektromos hajtóműs kutatás-fejlesztési programjában, amit az állam milliárdokkal támogat.
A külügynek az elrabolt egyik hozzátartozója jelezte, hogy mi történt.
hvg.hu
Több fontos elem is hiányzott Szijjártóék szerint a szövegből, ami nem tette lehetővé a határozat támogatását.
hvg.hu
Még februárban, a Magyar Honvédségnél levezényelt “fiatalítási” hullámban, az elsők között távozott Sándor Zsolt vezérkarifőnök-helyettes, aki diplomáciai állással vigasztalódhat. A hvg.hu megtudta: Athénba küldik nagykövetnek.
Egyszerűen elintézte a külügy az akadémikusok aggodalmait.
hvg.hu
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a konzuli szolgálatnál regisztrált magyarokat kétóránként tájékoztatják az aktuális helyzetről és arról, hogyan tudják elhagyni az országot. Szijjártó szerint ez légi úton egyre nehezebb, a szárazföldön Jordánia és Egyiptom irányába könnyebb.
hvg.hu
Biztos, hogy az augusztus 20-i légi parádén madárral ütközött az állami Airbus A330-as, és az is biztos, hogy a hajtómű sérülését nem ez okozta. Hadházy Ákos a hajtómű rongálódásának idejét firtatta, erre azonban nem kapott választ a külügytől. Közben közlekedésbiztonsági vizsgálat folyik.
hvg.hu
Háromszáz új munkahelyet hoznak létre, a kormány is beszáll a beruházásba 4,3 milliárd forinttal.
hvg.hu
Alekszej Lihacsov a Roszatom vezérigazgatója kijelentette, a beruházást felgyorsítják. Azonban még így is 23 évbe telhet az új atomerőmű felépítése.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szijjártó Péter külügyminiszter vasárnap délután a Facebookon jelentette be, hogy a magyar mentőalakulatok hajóra tudtak szállni és hétfőre már elérhetik Líbia katasztrófa sújtotta régióját.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az amerikaiak által feltartóztatott Szöllősi György fiaskója a példa arra, hogy a diplomata útlevél sem mindenható, mégis ezrével osztogatják. A diplomatákon, állami hivatalnokokon és parlamenti képviselőkön kívül, akiknek valóban szükségük van rá, tömegével kapnak ilyet az aktuális hatalom olyan különféle rendű-rangú kegyeltjei is, akik csak az okmány presztízse miatt villognak vele szívesen. Ők több ezren lehetnek, és általában egy botrány kell, hogy kiderüljön, valakinek adtak.
Teltházas volt a szeptember elejei misszióvezetői értekezlet, ráadásul a közel 130 diplomata mindegyike pontos és fegyelmezett volt. Ehhez mondjuk szükség volt némi “bátorításra” is Szijjártóék részéről. A tárca elismerte: "nagy hangsúlyt fektettek" a fegyelmezett részvétel biztosítására.
A szerelés költsége 95 millió forint volt, a biztosítás pedig fedezte a sérült hajtómű cseréjének költségét. Ez utóbbi összegét a külügyi tárca már adta meg, de egy ilyen Rolls-Royce hajtómű ára 12-15 millió dollár is lehet, vagyis bő 4-5 milliárd forint.
Három hétig tartott az augusztus 20-i légiparádén megsérült állami Airbus A330-as teherszállító javítása, ám a külügyi tárca nem hajlandó elárulni, mennyibe került mindez. A gép a héten már újra repült, de a tucatnyi fizetős járat elmaradása is komoly bevételkiesés. Közlekedésbiztonsági vizsgálatnak egyelőre nincs nyoma, nagy a hallgatás.