Emléktáblát avatnak az első Beszélő megjelenésének alkalmából
Karácsony Gergely fogja átadni az emlékművet pénteken.
Karácsony Gergely fogja átadni az emlékművet pénteken.
Kivándorlók, bevándorlók tűnnek fel és tűnnek el az egykor Amerika bevándorlókapujának számító Ellis-sziget hivatalában a francia írónő Európai Unió Irodalmi Díjával elismert könyvében, az Ellis Island utolsó őrében. HVG-interjú.
Megjelent az első teljes előzetes a Legendás állatok és megfigyelésük harmadik részéhez.
Graefenrodából, a kerti törpe szülőhelyéről hadat üzennek a kínai hamisítványoknak, a rikítóra festett utánzatoknak, a műanyag másolatoknak. Többet akarnak annál, hogy csak minden harmadik németre jusson egy gnóm.
A magyar dokumentumfilm meghatározó alakja volt testvérével, Gulyás Gyulával.
Az "átjárás" angol neve a passing, amikor a rasszizmus elől menekülve és a könnyebb élet reményében váltanak identitást a világos bőrű afroamerikaiak. A feketék egyenjogúságának kiharcolásáig ez milliószám megtörténhetett, Rebeca Hall, a családilag szintén érintett angol színésznő A látszat ára című filmje az 1920-as években játszódik.
Valerie Solanastól, a "feminizmus Robespierre"-jétől a kortárs feministák is elhatárolódtak, de azóta átértékelődött írói munkássága. Tragikus alakját Sara Stridsberg Álmok sivataga című, magyarul most megjelent regénye tovább árnyalja.
A nonprofit vállalkozás beszámolója szerint a társaság, a Nemzeti Tehetséggondozó Kft. célja, hogy minőségi szakembereket képezzen a magyar nyelvű médiaipar számára.
A magyar mozik február tizedikén mutatják be a Csonka Eszter testépítő-világbajnok főszereplésével forgatott mozifilmet.
Galla elfogadja a felajánlást, de azt kéri, Laár végleg adja neki a gyűrűt.
Optimistán tekint a jövőbe a Pantone Színintézet.
Az Omega világszerte 50 millió albumot adott el, idősebb, mint a Rolling Stones, sokféle stílusban játszott, de mindegyikhez Kóbor János hangja kellett.
A francia kulturális minisztérium feloldotta a Zászlóvivő exporttilalmát, így akár el is adhatják a képet a tulajdonosai.
Rövid betegség után tegnap hunyt el Kóbor János, immár hivatalos, hogy a koronavírus szövődményei okozták halálát.
A brit televíziós műsorvezető és producer tavaly megjelent első krimijét, A Csütörtöki nyomozóklubot több mint egymillió példányban adták el, és nincs kétség: A férfi, aki kétszer halt meg kész a duplázásra.
Kóbor Jánossal, az Omega együttes frontemberével a HVG 1999-ben készített portréinterjút. A Kossuth- és Liszt-díjas popikonra emlékezve ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.
Négy év késéssel indult el a hongkongi M+ múzeum, amelynek alapításáról 14 éve, a maihoz képest lényegesen lazább kínai függelmi viszony idején döntöttek.
A legendás divatmárka, a Gucci acsarkodásokkal, árulásokkal és gyilkossággal tarkított történetét olyan izgalmasnak tartotta a hollywoodi veterán, Ridley Scott, hogy sztárszereplőkkel filmet készített belőle.