Molnár Áron személyesen találkozott Vidnyánszky Attilával
A színész és a Nemzeti Színház igazgatója is meghívottja volt annak a panelbeszélgetésnek, amelyet a LIBE bizottság tényfeltáró küldöttsége szervezett.
A színész és a Nemzeti Színház igazgatója is meghívottja volt annak a panelbeszélgetésnek, amelyet a LIBE bizottság tényfeltáró küldöttsége szervezett.
A társadalom peremén élők történeteit dolgozza fel filmjeiben a 31 éves rendező, aki saját gyerekkorának nehéz pillanatait is felhasználta első egész estés filmjéhez, a héten mozikba került Külön falkához.
A szeptember 25-én elhunyt művész saját világot kerekített magának, fizikailag Berlinben lakott, spirituálisan a saját univerzumában.
Ahogy a törökök a szappanoperáikkal, úgy szerezne az Orbán-kormány a Hunyadi-sorozattal magának külföldön is tekintélyt. Tízmilliárdnál is többet költ az állam arra, hogy nézhető alkotás szülessen. Az amerikai sorozatok színvonalát az árat tekintve már sikerült elérni.
Az intézmény hozzátette, hogy aki jelentkezett a felhívásra, de nem tudott vagy nem akart elmenni az ünnepségre, annak kipostázzák a diplomáját.
A színész, táncos, cirkuszművész Chaplin-unoka a színház, a porondművészet, a varieté elemeit ötvöző álomszerű, szürreális világban találta meg művészi szabadságát. Legújabb produkciója, a Bells & Spells a Madách Nemzetközi Színházi Fesztiválon (Mitem), október 1-én és 2-án lesz látható.
Négy televíziós filmtervnek ítélt meg gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet.
Amikor a dániai Kunsten Múzeum munkatársai kinyitották a dobozt, melyben Jens Haaning alkotó művei érkeztek, meglepődve látták, hogy a képek teljesen üresek. Az alkotónak kölcsönzött tetemes mennyiségű pénzből Haaning „megalkotta” a Fogd a pénzt, és fuss! című műveket.
Ma este a hvg360-on látható lesz Bárdos András és Cserhalmi György beszélgetése A kérdés friss adásában. A műsorvezető az MMA-beszédhez vezető útról, valamint az aranydiploma-meghívó elmaradásáról is faggatja a színművészt.
Különös minőséget, a forradalmi művészetet képviselte a szobrászatban Farkas Aladár, akinek a harcosan baloldali pályáját bemutató kiállítása alkalmából érdemes felidézni a Közgáz Marx-szobrának, illetve ellenforradalmi sorozatának történetét.
Az ember helye érdekelte a világegyetemben a száz éve született, filozofikus tudományos-fantasztikus regényeket író lengyel Stanislaw Lemet, aki szerint ha létesítünk is kapcsolatot földön kívüli, értelmes lényekkel, az szinte törvényszerűen kommunikációs zavarhoz vezet.
Maynard James Keenenék május 24-én lépnek fel a Sportarénában.
"Imádom a kulturális tarkaságot, a filmes sokszínűséget" - mondja a HVG-nek adott interjújában Léa Seydoux, aki Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjével párhuzamosan forgatta a legújabb James Bond-mozit. A francia színésznő szerint a magyar rendező alkotása az európai filmművészet legszebb hagyományához tartozik.
Nő és férfi viszonyát feszegeti egy holland hajóskapitány és egy francia lány felkavaró házasságának analizálásával Füst Milán regénye, A feleségem története, amelyből elkészítette legújabb filmjét Enyedi Ildikó. Az operatőr Rév Marcell válaszolt a HVG kérdéseire.
Az 1949-es Diego és én című kép a legdrágább latin-amerikai műalkotás lehet. Az jelenelgi rekordot éppen Diego Rivera egyik képe állította fel.
Az énekesnő szerint a korábbi vadóc lány énjét mások kreálták, most azonban visszatalálhatott az igazi önmagához.
Döntött a közgyűlés egy rendkívül fontos ügyben.