Nem kötelező, csak ajánlott a védettségi igazolvány az Örkény Színházban
A színház korábban kötelezővé tette az igazolványt, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint azonban ez nem volt jogszerű.
A színház korábban kötelezővé tette az igazolványt, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint azonban ez nem volt jogszerű.
Erdő Péter kinevezte a tavasszal elhunyt Snell György utódját.
Ha a művész csak régebbi ötleteinek újabb verzióival áll elő, művészi értéke a nullához közelít – állítja Zságer Balázs, aki a zenekarával szeptember 17-én évfordulós koncertet ad a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
A NER-ben a szekértáborok megosztottsága erősödik, de még mindig a baloldali műhelyek adják a művészek számára a reputációt – erősíti meg Kristóf Luca szociológus két évtizedet felölelő kutatása.
Ezt támasztja alá Kristóf Luca két évtizedet felölelő kutatása.
Lehet-e olvasni és élvezni Dante Alighieri hétszáz éves kolosszális műalkotását, az Isteni színjátékot anélkül, hogy ismernénk a kort, amelyben íródott? Hogyan tanítsuk az iskolában, és milyen élményt nyújt a költemény annak, aki megfelelő műveltséggel felvértezve képes belebújni Dante kozmoszába? Útikalauz kezdő Dante-olvasóknak az író halálának 700. évfordulóján.
A Történetek a karanténból-széria eredetileg televízió számára készült, most öt spanyol rendező a legjobbnak ítélt ötletekből összehozta a másfél órás mozis változatot.
Új cég áll az idén ötéves kelet-európai könnyű- és alternatív zenei fesztivál, a Budapest Showcase Hub (BuSH) mögött.
Az új-zélandi tehetség Solar Power című albumán sem ismételte önmagát.
Az énekesnő hosszú írásban reagált az elmúlt hetek történéseire.
Csak tárlatvezetéssel lehet bemenni, pedig az egyórás programon túl jóval hosszabban is elbóklászna a látogató a két tucat szobában és teremben elhelyezett mintegy 20 ezer használati és műtárgy között a betléri kastélyban.
Ajtók mögött álló kérdőjelek, drog mint rakéta-hajtóanyag, narkóra kárhoztatott kísértet. A magyar és a világirodalom neves alkotóinak kirándulásai a drogfüggőség világában.
A kábítószer-függőség filmes és irodalmi ábrázolása régóta ismert zsáner. Herendi Gábor Szabó Győző Toxikoma című könyvét felhasználva az életének problematikus szakaszában drogozó színész és pszichiátere, Csernus Imre konfrontációját állította új filmje középpontjába.
A 81 évesen elhunyt alkotó 1999-ben Az év karikaturistája volt.
A nála tartott házkutatással és a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalásával indokolta.
Elkezdődött a Stonehenge restaurálása, mint sok másnak, a klímaválság ennek az ősi építménynek sem tett jót.
Posztumusz elismerték az idén elhunyt Lengyel Annát. Az SZFE hallgatói és oktatói Kurázsi díjat kaptak.