#kultúrafinanszírozás








Az Átrium vezetője a színház bezárásáról: „Ebben az egész életünk benne volt”
 

Az Átrium vezetője a színház bezárásáról: „Ebben az egész életünk benne volt”

Egy éve már bejelentette a kormány által tendenciózusan alul- vagy semennyire sem támogatott Átrium, hogy fenntarthatatlan a működésük, ezért lehúzzák a rolót, de a közönség támogatása akkor még egy teljes évadot összehozott. Mára ez a fajta működés sem tartható fenn tovább: jövő nyáron végleg bezár a színház. A produkciós menedzser most azt mondja: a közönség feladata nem a színház eltartása, hanem a színházba járás.









„Ez az összeg talán elég lesz arra, hogy be tudjuk zárni a színházakat” – bevihette a kegyelemdöfést a kormány a független színházaknak
 

„Ez az összeg talán elég lesz arra, hogy be tudjuk zárni a színházakat” – bevihette a kegyelemdöfést a kormány a független színházaknak

Sajátos akcióval próbálja felhívni a figyelmet a független színházak kivéreztetésére egy kuratórium. A miniszter már tavaly arról beszélt, minek van ilyen sok független színházi társulat, nem lenne-e elég 20-22. Ahogy a helyzet most áll, a kormány épp annyi pénzt von el minden koncepció és kommunikáció nélkül a színházaktól, hogy tényleg meg fog szűnni 50-60 társulat. A fővárosi önkormányzat szerint is méltatlan a helyzet, a kormány nem válaszol.