Ezer sebből vérzik a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn délután kihirdetett színháztámogatási listája, de annyi mindenesetre jól látszik belőle: még mindig megéri jóban lenni Vidnyánszky Attilával. Ez persze nem újdonság, de jelen helyzetben, amikor a színházi műhelyeket a megszűnés szélére lökte a kormány kultúrpolitikájának teljes koncepciótlansága, kiszámíthatatlansága és a drasztikus forrásmegvonások, még látványosabbak a szakmán belüli különbségek.

Feltűnőek a puszta számbeli adatok is; a magyar színházi szakma fontos közfeladatot ellátó műhelyei alig kaptak néhány milliót, míg számos, jelentős színházművészeti eredményeket felmutatni nem tudó, vagy akár konkrétan ismeretlen tevékenységű szervezet sok független társulat teljes éves működésének többszörösének megfelelő összegeket kap. De a támogatási listával a számadatokon kívül is rengeteg gond van.

Az előzmények

A most már minden további jelző nélkül csak „előadó-művészeti szervezetek támogatása” néven futó lista korábbi nevében még „előadó-művészeti többlettámogatás” szerepelt; ez az a támogatási forma, amelyet a kormány az után hozott létre, hogy megszüntették a kulturális intézmények tao-támogatását. A tao támogatási forma a jegybevételek alapján volt elérhető, és a cégek társasági adójának egy része képezte az alapját: ha egy színház az adott évben eladott egy 1000 forintos jegyet, akkor a következő évben ezért jogosult volt 800 forint támogatás befogadására, ami a cégeknek nem került egy fillérjébe sem, hiszen az adójukból vonták le. A támogatási formával több szervezet visszaélt, de a kormány ahelyett, hogy ezeket a sajtóban is jól dokumentált eseteket vizsgálta volna ki, inkább megszüntette az egészet – és ezzel rendszerszintűvé tette a visszaéléseket.

Az új pályázati formának azóta sem ismertek az elbírálási szempontjai; a kormány soha nem nevezte meg, ki és mi alapján dönt az így elnyerhető összegekről. Az első évben, amikor így ítéltek oda támogatásokat, a döntési lista hemzsegett az anomáliáktól és a törvénytelennek tűnő helyzetektől: rengeteg olyan szervezet kapott támogatást, amelyek a kiírás szerint még csak nem is pályázhattak volna, köztük sok olyan volt, amelynek a tevékenységei között nem is szerepelt a színház: kaptak több tízmilliós összegeket betegellátással összefüggő eszközöket áruló, követelésbehajtó és sportszerárus cégek, fideszes önkormányzatok, tűzoltóegyesületek, fideszes politikusok cégei, de 1,8 milliárd forintot kapott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, amelyről csak később árulták el, egy olyan kulturális központra fogják költeni, amely három év alatt sem épült meg, de 1 milliárd forintot kapott egy olyan Vidnyánszky Attilához köthető szervezet is, amely akkor még be sem volt jegyezve, és amelyből aztán a Déryné Program lett.

A helyzet azóta sem változott: a kormány azóta sem közölte, mégis milyen szempontok alapján bírálja el a pályázatokat, szakmai forrásaink szerint a szinte komolytalanul egyszerű pályázatok leadása talán ha húsz percet vesz igénybe (szemben például a független színházak működési pályázataival, amely komoly, többhetes munkát és szakértelmet igényel), az évről évre közzétett döntési listákból pedig nem lehet szakmai alapon tendenciákat megállapítani, mert annyi biztos, hogy a színházszakmai sikerekkel semmilyen arányban nem állnak a megítélt összegek.

A többlettámogatások legfontosabb jellemzője három éve már az, hogy közvetlenül a kormány dönthet róla, bármilyen szakmai grémium bevonása nélkül.

Ez a támogatási forma az első évben még 37,4 milliárd forintot adott a színházaknak (és sportszerárusoknak és hitközségeknek), mivel az előző évben ennyi pénz volt a tao-támogatásokban. Ezt az összeget minden indoklás és szakmai konzultáció nélkül folyamatosan csökkentette a kormány, azonban minden, a hvg.hu-nak nyilatkozó szervezetet sokkolt az idei csökkentés mértéke: a várt tizenvalahány milliárd helyett végül 4 milliárd forintos keretösszegre adtak be nagyjából 1400 (!) pályázatot. Minderről hétfői közleményében a KIM az előzmények ismertetése nélkül mindössze annyit jelentett be büszkén: „a regisztrált előadó-művészeti szervezetek támogatására fordítható keretösszeget a KIM négymilliárdról emelte hatmilliárd forintra”.

Ez a 6 milliárd forint – amely nagyjából másfél kilométer autópálya árának felel meg, és ami elmarad a Vidnyánszky Attila atyáskodásával megszervezett, 6,8 milliárd forint közpénzbe kerülő Színházi Olimpia árától – ebben az évben kiemelten fontos, vagy fontos lett volna: ahogy arról beszámoltunk, 50-60 független színházi társulatot lökött a megszűnés szélére az, hogy a rezsiárak és az infláció ellenére a kormány nemhogy nem emelt az évek óta azonos, a függetlenek éves működési támogatására szánt összegen, de még 41 százalékkal vissza is vágta azt. „Ha ezt az összeget megkapják a színházak, az arra lesz jó, hogy ki tudják fizetni a költségeiket, és szépen, harag nélkül be tudnak zárni az évad végén” – mondta erről lapunknak Nagy Zoltán, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) színházi és táncművészeti érdekképviseleti szervezet ügyvezetője.

„Ez az összeg talán elég lesz arra, hogy be tudjuk zárni a színházakat" - bevihette a kegyelemdöfést a kormány a független színházaknak

Sajátos akcióval próbálja felhívni a figyelmet a független színházak kivéreztetésére egy kuratórium. A miniszter már tavaly arról beszélt, minek van ilyen sok független színházi társulat, nem lenne-e elég 20-22. Ahogy a helyzet most áll, a kormány épp annyi pénzt von el minden koncepció és kommunikáció nélkül a színházaktól, hogy tényleg meg fog szűnni 50-60 társulat.

Így sok független színházi társulat 2-4 millió forint közötti összegeket kapott az egész éves működésére, sokan – köztük az Átrium vagy a szakmában évtizedek óta fontos Thealter fesztivált szervező MASZK Egyesület – egyáltalán nem kaptak semmit, de még az olyan kiemelt szervezetek, mint Pintér Béla és társulata is csak 14,4 millió forintot kapott, ami alig több mint havi egymillió forintot jelent a színészek fizetésére, rezsire, eszközökre, könyvelőre, mindenre.

Pintér Béla

Juhász István András

Ilyen körülmények között várták a színházak a most megjelent döntési listát, abban bízva, hogy az majd kiegészíti a működésükhöz semmiképp sem elegendő támogatásokat.

Az összegek

A kormány átlátható kommunikációval kapcsolatos hozzáállásához híven már a lista is értelmezhetetlen módon jelent meg:

a 95 oldalas dokumentumban ömlesztve szerepel minden név és összeg, még az azonos szervezethez tartozó pályázatok sincsenek egymás mellé csoportosítva, de még ABC-sorrendben sem szerepelnek a nevek,

arról már nem is beszélve, hogy a táblázat nem kereshető, azaz például megítélt összeg szerint sem lehet rendezni a sorokat. Így alábbi szemezgetésünk a pár órával ezelőtt publikált listából nem is a teljesség igényével készült.

Annyi mindenesetre kijelenthető: a nagyjából 1400 pályázatból 929-nek 0 forintot ítélt az ismeretlen grémium. Néhány ezen kívül feltűnő összeg:

• A Pintér Béla és Társulata két pályázatot adott be, de egyikre sem nyertek egyetlen forintot sem.
• Vidnyánszky Attila színházi érdekvédelmi szervezete, a Magyar Teátrumi Társaság nyolc pályázatot is beadott, mégpedig olyan magas szakmai színvonalon, hogy mind a nyolc nyert: összesen 46,5 millió forintot ítéltek meg a szervezetnek, amely egyébként kérdéses, hogyan felelhet meg az előadó-művészeti szervezetek kritériumainak. Hogy mely összeget mire igényelték és nyerték meg, nem derül ki a döntési listából.
• Nagyon jól járt Vincze Balázs is, akinek legnevesebb cselekedete a magyar színházi szakmában az volt, hogy bevallottan politikai okból nem engedett Pécsen bemutatni egy Alföldi Róbert főszereplésével készült előadást, második legnevesebb tette pedig az volt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem állami lenyúlásakor kiadott egy közleményt, amelyben bátran kiállt Vidnyánszky Attila mellett. Az általa vezetett Pécsi Balett ötből négy pályázaton nyert, összesen 56 millió forintot.
• A Gózon Gyula Kamaraszínház, amelynek igazgatója a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, Szabó Ágnes, 58,5 millió forintot nyert.
• A 26 éve létező Káva Kulturális Egyesület, amely osztálytermekbe, sokszor hátrányos helyzetű településekre viszi el színházi nevelési előadásait, ezzel közfeladatot ellátva, öt pályázatából mindössze egyben nyert, szakmai fesztivál szervezésére összesen 2,5 millió forintot. A másik hasonló munkát végző társulat, a 31 éves Kerekasztal Színház egyáltalán nem nyert semmit. A szintén hátrányos helyzetű területeken is dolgozó Láthatáron Csoport szintén nem kapott egy forintot sem.

„A gyerekek azt választották, inkább megcsinálják, amit a király kér, akármi is az igazság"

A maga eszközeivel a magyar demokrácia életben tartásán dolgozik a részvételi színház egyik legnevesebb hazai képviselője, a már több mint huszonöt éves Káva Kulturális Műhely, amelyről szombaton dokumentumfilmet mutat be a hvg360. Arról beszélgettünk a társulat vezetőjével, Takács Gáborral, milyenek a mai gyerekek, állami feladatot vállalnak-e át, amikor velük foglalkoznak, és mit üzen nekik a kormány.

• Az idén 30 éves Táp Színház 0 forintot nyert.
• A magyar független színházi szakma működését biztosító befogadószínházak, amelyek nemcsak játszó- és próbahelyet adnak a társulatoknak, de produkciós partnerek is tudnak lenni (például a Füge, a MU Színház, a Szkéné) 15 és 20 millió forint körüli összegeket nyertek, ami nagyon messze elmarad attól, amennyire – kiegészítve a jelentősen megvágott működési támogatással – szükség lenne a normális működésükhöz. Még rosszabbul járt a budapesti önkormányzat által fenntartott Trafó, amely ebben a körben mindössze 2,5 millió forintot kapott: ez egyetlen előadás meghívására sem elég.
• Nagyot kaszált a Budapesti Operettszínház is, amelynek igazgatója az a Kiss-B. Atilla, aki olyan remek viszonyt ápol a kormánnyal, hogy még csak meg sem ingatta a pozíciójában az, hogy többen zaklatás eltussolásával vádolták meg, noha a fenntartó minisztérium még csak nem is tagadta, hogy az ügyben indított „vizsgálat” során meg sem hallgatták az áldozatokat. Kiss-B. ezzel szemben osztályt kapott az állami SZFE-n, sőt bekerült a szenátusába is. A Budapesti Operettszínház 87 milliót kapott.
• A szakmában a periférián lévő Forrás Színház összesen 115 millió forintot kapott, ha minden igaz: jellemző a listára, hogy több döntés mellett bár ugyanaz a szervezet szerepel, más és más városok vannak megjelölve székhelyül, nem tudni, miért. Jelenleg a Forrás Színház tagja az a Kiss Domonkos Márk, aki Vidnyánszky Attila Déryné Programjának vezetője, és szintén osztályvezető az SZFE-n.
• 77 millió forintot kapott az az egri Gárdonyi Géza Színház, amelynek a NER létrehozásakor az elsők között lett botrányok után a Fidesz által áterőltetett igazgatója, akit a város új, ellenzéki vezetése hiába próbált leváltani, mivel a kormány közölte: ha a fenntartó önkormányzat más igazgatót nevez ki, megvonják a színháztól a több százmillió forintos támogatást.

Hiába döntött Egerben az ellenzéki önkormányzat, a kormány átnyomta akaratát a színházról

Az önkormányzat döntése ellenére mégis marad a kormánypárti színházigazgató Egerben. A színház ügye modellértékű: bár az új törvény szerint „egyetértésre" van szükség a városvezetés és a kormány között az igazgatók kinevezésekor, most kiderült, az önkormányzatnak nincs szava, hiába az a színház fenntartója.

• 98 millió forintot kapott egy bizonyos Mediakult Nonprofit Közhasznú Kft., amelynek birtokunkban lévő beszámolójából sem derül ki, hogy mivel is foglalkozik egyáltalán a cég, ahogy az interneten sem találni erről információt.
• 86 millió forintot kapott a Turay Idáról elnevezett szórakoztató bulvárszínház.
• A Magyarock Dalszínház Színházi Egyesületnek 59 millió forint jutott.
• 39 millió forintot kapott a magyarpolányi pajtaszínházi egyesület.
• A Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület néptáncegyüttes 82 millió forintot kapott.
• 0 forint jutott a rengeteg szakmai sikerrel büszkélkedő budapesti független színházi társulatnak, a Dollár Papa Gyermekeinek.

Nem csak a pénz a gond

Mindezek a számok nemcsak egymáshoz mérten abszurdak, de azt is jelentik, hogy – jóindulattal – vagy semmilyen koncepció nincs mögöttük, vagy – reálisabban nézve – a koncepció épp a fontos, a kormányhoz nem kötődő szakmai műhelyek kivéreztetése. Hiszen ebben az esetben nem igaz, ami például a függetlenek működési pályázatánál igen, hogy mindenkinek rettentő kevés jut, és azt a keveset nem is lehetett volna úgy szétosztani, hogy bárkinek is elég legyen:

ezúttal némi átcsoportosítás társulatok fennmaradását tette volna lehetővé.

Ha például a Soproni Pendelyes nem 82, csak 72 millió forintot kap – ami még mindig elképzelhetetlenül nagy összeg akár még egy olyan társulat számára is, mint Pintér Béláék –, és 10 milliót megkap a Láthatáron Egyesület vagy a Dollár Papa, utóbbiaknak körülbelül minden gondja meg is oldódott volna.

A támogatási forma átgondolatlanságát és problémásságát jelzi az is, hogy boldog-boldogtalan ide pályázott, és ebből a kalapból kapott jelentős összegeket, amihez pedig, mint írtuk, még komoly szakmai koncepció sem kell, csak egy rövidke kérelem. Akad olyan színház, amely már nem is pályázik a „rendes” működési pályázatra, csak itt kér és kap tízmilliókat.

Érthetetlen az is, miért ebből az összegből támogatja a fenntartó még a nemzeti és kiemelt minősítésű, nagy kőszínházait is, noha a kiemelt státusz lényege épp az lenne, hogy a fenntartó amúgy is megfelelő összeget biztosítson nekik. Így azonban olyan összegeket kapnak akár nemzeti színházak is, amelyek például a teljes független szakma túlélését biztosíthatnák. És ebben még politikai szándék sem feltétlenül ismerhető fel, mert az ellenzéki vezetésű Szegeden működő Szegedi Nemzeti Színház is ebből a kalapból kapott 130 milliót, hasonlóan más ilyen intézményekhez.

Ez a hatmilliárdos támogatás így tehát nemhogy nem oldotta meg a szélsőséges forrásmegvonással küzdő, szakmailag is jelentős társulatok problémáit, de tovább mélyítette azokat. Egyúttal egyszer és mindenkorra kijelölte a kormány akaratát: nincs az a válságos pénzügyi helyzet, amikor ne jutnának százmilliók a csókosoknak.