A Honvédség kutatója szerint túl nehéz az állampolgárok után kémkedni
A Magyar Honvédség Kiképzési és Doktrinális Központ vezető kutatója szerint újra kellene gondolni azokat a jogszabályokat, melyek az állampolgárok utáni kémkedést szabályozzák.
A Magyar Honvédség Kiképzési és Doktrinális Központ vezető kutatója szerint újra kellene gondolni azokat a jogszabályokat, melyek az állampolgárok utáni kémkedést szabályozzák.
A Kaspersky biztonsági kutatói egy olyan malware-t fedeztek fel, amelyik 2011 júniusa óta kémkedik állami szervezetek gépein.
Magyarországi vonatkozása is van annak az amerikai kémügynek, amelyben egy kínai születésű FBI-technikusról derült ki, hogy kínai cégeknek adott ki információkat - írja az Index.hu.
Gyakran előfordul, hogy olyan program fut a háttérben egy számítógépen, ami figyeli, hogy miket billentyűznek. Ideje leleplezni az ilyen szoftvereket.
A Facebook-vezér egy nemrég posztolt fotóján látszódik a számítógépe is, melynek webkameráját érdemes egy kicsit közelebbről szemügyre venni.
Az elektronikus magánszféra jövője azon áll vagy bukik, hogy a világ nagyhatalmainak kémei milyen választ adnak a hátsó kapu alapvetően feloldhatatlan dilemmájára.
Szentpéterváron fogtak el egy észt férfit, akit kémkedéssel gyanúsítanak.
Hivatalosan vádat emeltek Lengyelországban egy orosz-lengyel kettős állampolgárságú jogász ellen, aki a vád szerint Oroszország javára kémkedett, és dossziéját átadták a bíróságnak - közölte szerdán a lengyel államügyészség médiajelentések szerint.
Egy koreai születésű amerikai állampolgárt 10 év kényszermunkára ítélt az észak-koreai legfelsőbb bíróság.
Meghosszabbították a két férfi előzetes letartóztatását, akik a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak kémkedtek Magyarországon – derült ki pénteken.
Tragikus sors várhat arra a 63 éves, koreai származású amerikaira, akit kémkedés miatt állítottak "bíróság" elé Phenjanban. Vallomása szerint azért követte el a bűnöket, mert "Dél-Korea és az Egyesült Államok, ahol felnőtt, amerikai értékeket ültetett belé, és a KNDK gyűlöletével fertőzte meg elméjét". A férfi bocsánatot kért mindenért, és jelezte: elfogad bármiféle büntetést, de könyörgött, hogy adjanak lehetőséget neki hibái kijavítására.
M. Norbert a gyanú szerint az USA és az IMF javára kémkedett. Voltak fideszes kapcsolatai, de erre a nyomozó nem volt kíváncsi.
A kormánypárti Magyar Idők szerint egy NATO-tiszt és az IMF volt magyarországi képviselője is gyanúsított lehet a kémkedéssel vádolt magyar üzletemberek ügyében.
Demján Sándor cégcsoportja közleményt adott ki a kémkedéssel vádolt magyarok ügyében, ebben azt írják, M. Norbert őket is átverte, és ezért két éve már büntetőfeljelentést is tettek ellene.
A gyanú szerint az IMF-nek és az Egyesült Államoknak szállítottak információkat. Egyikük ismert vállalkozó és műgyűjtő, másikuk pedig legutóbb a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban dolgozott.
Első ízben végezte ki egyik tagját vasárnap a gázai övezetet irányító Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) katonai szárnya, az Ezeddín al-Kasszám Brigádok.
Egy volt szovjet ügynök állítása szerint Sztálin jóváhagyásával széles körű, meglepő részletességű kémkedés folyt Mao Ce-tunggal szemben, a szovjet hírszerzés még a kínai elnök székletét is kivizsgálta, hogy így tudjanak meg többet Mao életviteléről, illetve megpróbálhassák megjósolni lehetséges döntéseit.
Meghosszabbította az ügyészség a Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ellen kémkedés miatt indított nyomozást – írja a keddi Magyar Hírlap.
Börtönbüntetésre ítélték Teheránban Jason Resaiant, a The Washington Post kémkedéssel vádolt tudósítóját - jelentette vasárnap az IRNA iráni hírügynökség, de a börtönbüntetés időtartamát nem közölte.