Budapesten kívülre kerülhet az egyik tervezett szuperkórház
Egy városon kívüli helyszínen is megépülhet zöldmezős beruházással a tervezett észak-budai nagy kórház, a négy új fővárosi egészségügyi centrum egyike – írta a Magyar Idők.
Egy városon kívüli helyszínen is megépülhet zöldmezős beruházással a tervezett észak-budai nagy kórház, a négy új fővárosi egészségügyi centrum egyike – írta a Magyar Idők.
A kormány 1,77 milliárd forint támogatást biztosít a Zala megyei kórházban a Kardiológia és Szívsebészeti Centrum kialakítására, infrastruktúra-fejlesztésére és az építkezés folytatására.
Megfigyelésre bent tartják Törőcsik Marit, akit velemi házából vittek hétfőn a szombathelyi kórházba. A Nemzet Színészét kisebb baleset érte, de nincs komoly baja. A vaol.hu úgy tudja: a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás elsőként látogatta meg a színésznőt. A Blikk elérte a direktort, aki megerősítette: nincs ok az aggodalomra.
Halálos baleset történt hétfőn Felcsút közelében, amelyben ketten megsérültek, egy ember életveszélyesen. A helyszínen lévő szemtanú szerint 17 percet várt a mentőhelikopter, mielőtt felszállt, mert két kórház sem fogadta az életveszélyes sérültet. Az esetről eltérő - és helyenként egymásnak ellentmondó - magyarázatokat kaptunk az érintett kórházaktól és a mentőszolgálattól.
Bár az adósság csökken, még így is meghaladja a 42,5 milliárdot a lejárt tartozás összege.
Az első hírek szerint rövidzárlat okozhatta a kedd éjszakai tragikus kórháztüzet az iraki fővárosban.
Pokolgép robbant hétfő délelőtt egy délnyugat-pakisztáni kórház egyik részlegének bejáratánál, a támadásban legalább 42-en meghaltak, sokan megsebesültek.
Nehéz hiteles információkhoz jutni a harcokról, az sem világos, kihez köthetők a kórházakat érő sorozatos támadások. A háború kimenetelét, és azt, hogy Szíria egyben marad-e, elsősorban az érdekelt külföldi hatalmak alkuja határozhatja meg.
Eközben úgy alakítják át a kórházak finanszírozását, hogy a "ne érje meg feleslegesen benntartani" a betegeket.
Felgyújtott egy beteget a tiranai amerikai kórház művesekezelő kórtermében egy albán férfi. A keletkező tűzben három ember halt meg, köztük az elkövető is. Egy ember életéért még küzdenek az orvosok – közölte a helyi sajtó.
Az egyik egyetemi klinikán történt a támadás kedden kora délután Berlinben. Később az orvos is belehalt a sérüléseibe.
Két év alatt mintegy húsz idős beteget fosztott ki egy ápoló a szentesi kórházban, az ügyészség vádat emelt ellene.
Spanyolországban megszületett az első csecsemő, aki a zikavírus okozta mikrokefália miatt szenvedhetett károsodásokat – jelentették a spanyol hatóságok.
A román Dan Condrea cége, a Hexi Pharma többszörösen higított fertőtlenítőszereket adott el kórházaknak, a botrány miatt az egészségügyi miniszter is lemondott. A meggyanúsított vállalkozó május végén balesetben meghalt; az ügyészségi vizsgálat szerint öngyilkosságot követett el.
A színész két hetet volt kórházban, a lánya esküvőjéről is lemaradt.
A kormány egy tervezet szerint megkönnyítené az otthoni hospice-ellátás elrendelését.
A Magyar Nemzet szerint mégsem lesz ápolási otthon a Péterfy Sándor utcai kórházból, és legalább 2020-ig valószínűleg nem szervezik át jelentősen az intézményt. Később az osztályok egy részét átköltöztetnék a Fiumei baleseti központ épületébe, amit felújítanának. A baleseti központot pedig a Haller utcai új centrumba helyeznék át, ha felépítették azt.
A Haszon magazin összeállította a legjobb magyarországi orvosok 100-as listáját a szakmabeliek véleménye alapján. Itt van néhány területről a legjobb 5-5!
A rendőrség nyomozást indított annak a 142 diáknak az ügyében, akiket azután szállítottak kórházba, hogy egy idegméreggel permetezett kukoricatáblában címereztek.
Gálvölgyi Jánosnak a veséjével adódtak gondok, ezért már napok óta kórházban kezelik Budapesten. A lánya esküvőjére sem tudott elmenni.