Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az egykori Lipótmező ingatlanjai közül az elmúlt években mindössze egyet sikerült értékesíteni.
Többnyire üresen állnak azok az ingatlanok, amelyekben korábban kórház működött és 2006-2008-ban az MSZP-kormány zárta be őket – írta a Magyar Idők csütörtökön.
A cikk szerint a Svábhegyi Gyermekkórházban 2008. augusztus 31-én szűnt meg az ellátás, de a kapcsolódó épületekkel együtt ugyanúgy lakatlanok, mint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) egykori épületei. A milliárdos nyilvántartási értékű ingatlan a Parlament után az ország legnagyobb műemlék épülete, amelynek főépülete mára olyannyira életveszélyessé vált, hogy biztonsági okokból fotózni sem engedték be a lap munkatársát.
Az egykori Lipótmező ingatlanjai közül, főként a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt, az elmúlt években mindössze egyet sikerült értékesíteni, pedig az épületek Völgy utcai telkére és a csaknem 11 ezer négyzetméter összterületű épületegyüttesre 2013 végére elkészült a hasznosítási terv is. Eszerint emelt szintű rekreációs központot alakítottak volna ki.
A XIII. kerületi Szabolcs utcai kórházat 2008 október végén zárták be, épületei közül egyet használnak jelenleg, ez ad otthont a Fővárosi Önkormányzat hajléktalankórházának. A tervek szerint a Dózsa György út–Vágány utca–Szabolcs utca közötti egykori kórháztelek középső része a Liget Budapest projekt keretében hasznosulhat, 2018-ra itt épülhet meg 37 ezer négyzetméteren az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ.
Bizonytalan viszont a Schöpf Merei Kórház és Anyavédelmi Központ épületének sorsa, a Bakáts téri intézményt korábban magánkézbe akarták adni, hasznosítására több ötlet is született, jelenleg mint bérbe vehető ingatlant hirdetik, mivel bonyolult a tulajdoni helyzete – írta a Magyar Idők.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.