Megpiszkálhatják a költségvetést
Módosulhat a költségvetés a takarékszövetkezetek integrálása miatt. Az erről szóló törvényjavaslatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter terjesztette a parlament elé pénteken.
Módosulhat a költségvetés a takarékszövetkezetek integrálása miatt. Az erről szóló törvényjavaslatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter terjesztette a parlament elé pénteken.
Közös költségvetés kell, versenyképességet javító reformok és több transzfer a gazdag országoktól a szegények felé.
Harminc törvényt érint a jövő évi központi költségvetést megalapozó törvények módosítására vonatkozó törvényjavaslat, amelynek tartalma összhangban áll a 2014-es büdzsé keretszámaival és előirányzataival - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárának keddi expozéjában.
Képviselői felszólalásokkal befejeződött a jövő évi költségvetés vitája szerdán az Országgyűlésben.
A költségvetés tárgyalásának folytatása mellett a 2014-re tervezett adóváltozásokról tárgyal az Országgyűlés mai ülésén.
Pénteken is folytatódik a parlamentben a költségvetés általános vitája. A Fidesz tegnap a rezsicsökkentés költségvetéséről beszélt, az MSZP szerint azonban a tervezett büdzsé nem szolgálja a kiszámíthatóságot és a növekedést.
Az Együtt-PM szövetség politikusai a közjót jobban szolgáló költségvetési javaslatokat nyújtanak be az Országgyűlésnek a napokban – mondta Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa, független országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten. Egyebek mellett megfeleznék a stadionépítésre szánt pénzt és a közmédia támogatását, valamint többletforrást biztosítanának a felsőoktatásnak.
Az amerikai szenátusban megszületett a megállapodás az adósságplafon megemeléséről és a szövetségi kormányzat finanszírozásának újraindításáról – közölte szerdán egybehangzóan a CNN hírtelevízió és az AP hírügynökség törvényhozási forrásokra hivatkozva.
Burány Sándor MSZP-s képviselő szerint megalapozatlan a kormány által várt 2 százalékos gazdasági növekedés, egyetlen elemző sem számít a GDP ilyen mértékű bővülésére. Úgy tűnik, a kormány legfontosabb célja a labdarúgás fejlesztése – mondta. A Fidesz szerint hiteltelen a szocialisták kritikája, hiszen ők megduplázták az államadósságot és IMF-hitel nélkül mozdulni se tudtak volna.
Három év leforgása alatt összesen másfél ezer milliárd forintot hagyott a polgároknál az új adórendszer, az állam a munkahelyvédelmi akció keretei között az év eleje óta 75 milliárd forinttal segítette a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők alkalmazását – írja szerdai számában a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkárát idézve a Magyar Nemzet.
A republikánus többségű washingtoni képviselőház kedden nem tudott önálló megoldási javaslatot kidolgozni az amerikai gazdaságban kialakult patthelyzetre, ezért az előzetes tervekkel ellentétben törölte az ezzel kapcsolatos szavazást.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleménye szerint a jövő évi költségvetés adóbevételeinek 52,6 százaléka megalapozott, 47,4 százaléka részben megalapozott, utóbbihoz tartoznak az általános forgalmi adóból, a pénzügyi tranzakciós illetékből, a távközlési adóból, valamint a katából és a kivából tervezett bevételek.
Barack Obamának az amerikai polgári védelem ingyenmunkája már sok volt: felszólította a kongresszust, hogy azonnal szavazza meg az átmeneti költségvetést.
Peter Jackson rendező kétszer annyit költött már a három részre, mint A Gyűrűk Ura-trilógiára. A hobbit három részére március 31-éig 561 millió amerikai dollárt (több mint 120 milliárd forintot) költöttek el.
Jövőre az ideinél 17 milliárd forinttal több állami forrás jut a kultúrára – jelentette be a miniszterelnök vasárnap Hódmezővásárhelyen.
Benyújtotta a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét, a horvátok kérésére az Interpol kiadta a nemzetközi körözést Hernádi Zsolt ellen, leállt az amerikai szövetségi kormányzat működése és egy felmérés szerint a magyarok komolyan hisznek a megszorítások politikájában. A vatikáni bank pedig hetvenéves történetében először közölte éves mérlegét. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
Senki sem győzhet az amerikai szövetségi kormányt részleges leállásra kényszerítő költségvetési konfrontációban – jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök egy a Fehér Ház közelében található szendvicsezőben.
A költségvetés Ügyészség fejezetéből 340 millió, a Vidékfejlesztési Minisztériumtól 440 millió, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól 500 millió, míg az Emberi Erőforrás Minisztériumtól 2 milliárd 466 millió forint zárolt előirányzat átcsoportosításáról döntött a kormány - a határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Már harmadik napja áll az amerikai kormányzat működés, miután a republikánusok nem biztosítottak pénzügyi forrást a következő év pénzügyi költségvetésében Barack Obama elnök egészségügyi reformjára. A republikánusoknak ugyanakkor úgy fest, nem volt kidolgozott stratégiájuk a leállásra, és összevissza beszélnek, és már rég nem tudják, mit is akarnak a mostani helyzetből kihozni.
Az adósságplafonnal kapcsolatos politikai kötélhúzással az Egyesült Államok megbéníthatja saját törvényhozását, sőt kockáztatja a dollár évtizedek óta fennálló tartalékdeviza szerepét.