Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Jövőre az ideinél 17 milliárd forinttal több állami forrás jut a kultúrára – jelentette be a miniszterelnök vasárnap Hódmezővásárhelyen.
Az elmúlt esztendőkben a gazdasági válság ellenére évről-évre egyre több erő, figyelem és pénz jut a kultúrára - mondta a kormányfő a jubileumi 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján. Hozzátette: nem lesz kivétel ez alól a következő esztendő sem, az idei évhez képest ismét 17 milliárd forinttal nő a támogatás összege. A magyar állam újjászervezésének részeként a közgyűjteményi hálózatot is sikerült új alapokra helyezni. A múzeumi kiállítások felújítására és újak létrehozására 2013-ban 300 millió forint áll rendelkezésre – hangoztatta a politikus.
Orbán Viktor közölte, végre van pénzünk arra is, hogy felújítsuk nagy hagyományú kulturális intézményeinket, például a Zeneakadémiát, az Operaházat vagy éppen az Erkel Színházat. A miniszterelnök úgy fogalmazott, talán sokan vannak, akik úgy vélik, nehéz időkben, amikor gazdasági válsággal küszködünk, nem érdemes áldozni a művészetre. Orbán Viktor álláspontja szerint azonban éppen a válságból való kibontakozáskor van szükség arra, hogy megmutassuk, az emberi élet több a megélhetésért folytatott puszta küzdelemnél. Ezért mai is, holnap is szükségünk van a művészet jótéteményeire és szükségünk van a kiváló művészeinkre – tette hozzá.
Fontos, hogy a válság alatt is észben tartsuk a művészet nem kiadás, nem pénzügyi tehertétel, hanem pótolhatatlan erőforrás – mondta a kormányfő. Orbán kifejtette, Hódmezővásárhely egyedülálló kulturális teljesítményét ma már bármelyik európai város megirigyelhetné. Jövőre lesz tíz éve, hogy elkészült a holokauszt múzeum, amely akkor még Magyarország első ilyen témájú állandó kiállításának adott otthont. 2006-ban nyílt meg az Emlékpont, amely modern és kifejezetten 21. századi intézményként az itt élő közösség kollektív történeti emlékezetének középpontja lett. Egy éve pedig a Tornyai kulturális városnegyedet is átadták
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.