#költségvetés


VGO: brutális magyar hiánnyal számol jövőre az IMF
 

VGO: brutális magyar hiánnyal számol jövőre az IMF

Az IMF közgazdászai úgy gondolják, hogy a költségvetés strukturális hiánya (egyszeri tételektől megtisztított egyenleg) várhatóan növekszik idén. Még 2016-ban sem érjük el az Európai Unió (EU) költségvetési célját, a 3 százalékot - írja a Világgazdaság Online.

Világgazdaság Világgazdaság



Amerikai költségvetési kiadáscsökkentés
 

Amerikai költségvetési kiadáscsökkentés

Barack Obama amerikai elnöknek és a kongresszus republikánus párti vezetőinek sikerült közelíteni álláspontjukat az állami költségvetés kiadási oldalának csökkentése ügyében csütörtök esti tárgyalásukon, de még nincs közöttük megállapodás.

MTI MTI



Csődhelyzetben van a Zeneakadémia
 

Csődhelyzetben van a Zeneakadémia

A jelenlegi 15 helyett 7 tanszék működik majd július elsejétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen annak a 150 millió forintos kiadáscsökkentési programnak az eredményeként, amire a súlyos anyagi gondok miatt kényszerül az intézmény - írja a Magyar Nemzet keddi számában.

MTI MTI





Egy iskola megszűnik, többet pedig összevonnak Dunaújvárosban
 

Egy iskola megszűnik, többet pedig összevonnak Dunaújvárosban

Intézmény-összevonásokról döntött csütörtökön Dunaújváros közgyűlése. Az eredeti elképzelés több ponton változott. Megmarad a Petőfi általános iskola, amelynek megszüntetése miatt korábban demonstráltak a szülők, a Szórád Márton iskola azonban teljesen megszűnik.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH


Népszabadság: félmilliárdot kér a BKK
 

Népszabadság: félmilliárdot kér a BKK

A Népszabadság információi szerint ötszázmillió forint támogatást kér a főváros közlekedési holdingja költségeinek fedezésére, az eddig kapott 150 millió legfeljebb március végéig elég.

MTI MTI


Átcsoportosíthatja a költségvetési fejezeteket a kormány
 

Átcsoportosíthatja a költségvetési fejezeteket a kormány

Az Országgyűlés szerdai felhatalmazásával a kormány az idén az eredetileg tervezett céltól eltérő kiadásokra is fordíthatja a költségvetés fejezeti kezelésű előirányzatait. Az államháztartási és a költségvetési törvény Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által kezdeményezett módosításai a Stabilitási Alap létrehozásához kapcsolódóan takarékoskodásra intik a parlament által felügyelt gazdálkodású intézményeket is.

MTI MTI

Az MSZP szerint megbukott a költségvetés
 

Az MSZP szerint megbukott a költségvetés

A szocialisták szerint a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása azt bizonyítja, hogy megbukott a költségvetés. Úgy vélik, Matolcsy Györgynek abba kellene hagyni a kísérletezgetést és távoznia kellene a Nemzetgazdasági Minisztérium éléről.

MTI MTI

Nem csökken a benzin árának adótartalma
 

Nem csökken a benzin árának adótartalma

A kormány szerint a növekvő üzemanyag árakkal kapcsolatos problémát adópolitikával nem lehet megoldani - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának szerdai ülésén, amelyen a kormány és a bizottság elutasította az MSZP-nek az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó mérséklését javasló a törvénymódosítását

MTI MTI