#könyv



Megvan az idei Margó-díj győztese
2021. October 14. 14:31

Megvan az idei Margó-díj győztese

Mély levegő című regényével Halász Rita nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. Az elismerést, amelynek célja a legerősebb pályakezdők bemutatása, csütörtök délután adták át a Várkert Bazárban a Margó Irodalmi Fesztiválon.

hvg.hu hvg.hu










„Akárhogy kihalás fenyegeti az emberiséget, én megint a szexről és a barátságról írok”
2021. September 15. 15:30

„Akárhogy kihalás fenyegeti az emberiséget, én megint a szexről és a barátságról írok”

Sally Rooney még csak idén lett harmincéves, de már a harmadik regénye jelenik meg: a Normális emberekből – elsöprő kritikai és közönségsiker után – kiváló sorozat is készült, a Baráti beszélgetésekből pedig éppen most forgatnak adaptációt. Ezek után nagy volt az izgalom, hogy mi sül ki a Hová lettél, szép világ? című kötetből, amely három nap alatt bestseller lett az Egyesült Királyságban, és amely az előző regényekhez hasonlóan ismét a meglehetősen kiábrándult millenniumi generáció romantikus viszonyai köré épül, ezúttal egy kis csavarral. Felteszi ugyanis azt a kérdést, érvényesek-e a személyes, érzelmi problémáink, egyáltalán lehet-e értelmet találni a létezésben akkor, amikor történelmi válságban vagyunk, a Föld pedig elpusztul.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni




Perintfalvi Rita: Az egyházat nem igazán érdeklik a saját hívei
2021. August 18. 12:49

Perintfalvi Rita: Az egyházat nem igazán érdeklik a saját hívei

„Volt bennem egyfajta dacosság, nem akartam, hogy nekem bárki is megmondja, mit csináljak” – magyarázta a HVG hetilapnak teológusi pályaválasztását Perintfalvi Rita, aki nemrég könyvet írt az egyházon belüli szexuális bántalmazásokról Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban címmel.

HVG HVG