Egy frissen megjelent könyv szerint Putyinnak viszonya volt egy 17 éves diáklánnyal, aki később egy luxuslakással gazdagodott
A könyvben arról is írnak, Putyin apja rátámadott anyjára a megismerkedésükkor, majd kinyomta az egyik szemét.
A könyvben arról is írnak, Putyin apja rátámadott anyjára a megismerkedésükkor, majd kinyomta az egyik szemét.
A HVG karikaturistája különleges univerzumot alkotott az Animátumban, a könyv végéig nyitott a nagy kérdés: van-e hatékony civil ellenvarázslat a hatalom totalitárius varázslatával szemben?
Iványi Gábor Hat beszélgetés című kötetében – melyben ezúttal nem őt kérdezik, hanem ő a kérdező – nem kérdéseivel, sokkal inkább aurájával tereli az elbeszélőket oda, ahová elérkezni akarnak, az őszinteség bugyraihoz.
Baricco univerzuma egyetlen hatalmas hullám, és e szerint viselkedik: elvarázsol a távlataival, megöl az erejével, elsüllyeszt és felemel. Ilyen a magyarul nemrég megjelent regénye, az Abel is.
A regényben ugyanúgy egyes szám első személyben mesél a szerző, mint korábbi művében, a Kafka macskáiban.
A Hazafi több hónappal azután jelent meg, hogy a politikus elhunyt.
Az Akik nem adták fel című és Példa-képek alcímű kötet megrázó és felemelő mese arról, hogy mindig van második esély.
„Olyannyira rímelnek egymással az ifjúkori élményeim és a mai benyomásaim, hogy azt éreztem, ha 1971–1972-ről írok, akkor az olvasó talán ráismer, hogy ugyanez történik most, csak jóval nagyiparibb módszerekkel vernek át minket” – mondja a 77 éves, tíz éve még sikeres filmrendező, aki azóta pályát módosított. A Hamisítók című hatodik regénye az 1970-es évek kommunikációs trükkjeit és ügynökügyeit eleveníti fel.
Chuck Palahniuk 2023-as regénye, a Nem tart örökké már magyarul is olvasható, és választ ígér arra, miért halt meg Marilyn Monroe vagy Kurt Cobain. A művet tizennyolc éves kor alatt semmiképp sem ajánlanák – kritikusunk még fölötte se.
Az Alzheimer-kór sokkal több nőt érint, mint férfit. Ennek oka nem az, hogy a nők tovább élnek, hanem a hormonháztartásuk sajátossága. Megfelelő életmóddal azonban a kognitív képességek hanyatlása megelőzhető – állítja új könyvében Lisa Mosconi agykutató.
A karikaturistaként ismert Marabu hatvanhárom évesen megírta az első felnőtteknek szánt regényét: egy fantasyt, amelyben bár beszélő állatok és mágusok szerepelnek, mégis nagyon ismerősek benne a szituációk 2025 Magyarországán, a NER tizenhatodik évében. Kritika.
N. Kósa Judit Örök hűség, kis hibával című könyvében a Népszavában megjelent írásaiból ad közre negyvenötöt.
A Nem nyerhetsz mindig, kölyök című kötet ott indul, hogy stand-up-komikus megtudja, apa lesz.
A Pannonhalmi Főapátság könyvritkaságait fenyegető rovarinvázió elhárítása azonnali beavatkozást igényel, a könyvtár júniustól bezár. Akár hét hónapig is eltarthat a könyvmentő akció.
Mi szükség van még egy könyvre a holokausztról? – ezt kérdezték Magyarországon és az USA-ban is George Eisentől. Az Amerikában élő történész új munkája egyszerre személyes történet a családját ért tragédiáról és tudományos munka az 1941-es galíciai vérengzésekről.
Az összeesküvés-elméletek egyidősek az emberiséggel, a Covid azonban korábban nem látott szintre emelte a konteókat – ma pedig már az elit tagjai közül kerülnek ki a legbuzgóbb terjesztők. Miért lesz valaki a tévhitek megszállottja, és hogyan ismerhetjük fel magunkban is a megingathatatlan téveszmék jeleit? Hogyan segíthetünk konteóhívő ismerősünkön, valóban az észérvek jelentik itt a leghatékonyabb fegyvert? Dan Ariely izraeli-amerikai kutató kötete és Krekó Péter szociálpszichológus válaszolja meg a kérdéseket.
Az Axios és a CNN két munkatársa által írt könyv alapját a Demokrata Párt belső körének tagjaival készült 200 interjú képezi.
A könyvírás receptjét kínálja – immár magyarul is – John Gillard marketingguru 50 sztárszerző segítségével.
Fanyar, sötét felnőttmesék, amelyek a gyarlóságainkról, a megfelelni vágyásról és a hétköznapokban előforduló abszurditásról szólnak. Az Osztálytalálkozó és A bezzeggyerek után tavaly jelent meg Erika néni című rövidpróza-gyűjteménye, Rényi Ádám mégsem tartja írónak magát. Arról kérdeztük, könnyű-e még szórakoztatni a magyar olvasókat, és miért nem engedi meg magának, hogy elszomorítsa a közélet mostani állapota.
Csütörtökön jelenik meg a John és Paul: szerelmi történet dalokban című könyv. Az alábbi részt a Times idézi az új kötetből.