Egy hónap és másfél milliárd forint kellett, hogy újra használható legyen a vágány Újfehértónál a tehervonat-kisiklás után
Elkészültek a munkával, újra használható az Újfehértónál megrongálódott vasútvonal bal vágánya is.
Elkészültek a munkával, újra használható az Újfehértónál megrongálódott vasútvonal bal vágánya is.
Amennyiben követjük az uniós előírást, a személyautókra és a teherjárművekre is lehetne majd vásárolni.
Kétszer is lemeszelték ugyanazt a BMW-s gyorshajtót Dányban, egy mercedeses a pedig megengedett sebesség több mint háromszorosával repesztett Gödöllőn.
Egyre több a tisztán elektromos autó a hazai utakon, de a részesedésük még mindig elenyészőnek nevezhető.
A korlátozás minden évben lényegében a motorszezon elejétől a végéig érvényes.
Az IC helyjegyek elővételben július 1-től 650 forintba, az utazás napján megváltva pedig 990 forintba kerülnek majd, míg a nem IC, de helyjegyköteles vonatokon a helyjegy egységesen 300 forint lesz. További újdonság, hogy az átalakítás következtében a vonatok mindegyikén érvényes lesz az országbérlet, de csak másodosztályon, míg a vármegyebérlet továbbra sem lesz használható helyjegyköteles vonatokon.
Egy csokor „felújítás előtt és felújítás után” képet tettek közzé.
Több kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán Budapest felé egy baleset miatt.
A bírság alapja itt a napi kereset.
Söjtör közelében történt a baleset, az útszakaszt lezárták.
Inkább az alternatív üzemanyagokat kellene fejleszteni, az elektromos autók ideje még nem jött el.
Több útvonalon is csúszások vannak.
Háromszázhoz közelít a péntek esti indiai vonatbaleset halálos áldozatainak száma; több mint 850 sérültet ápolnak, zajlanak a mentési munkálatok - közölték indiai kormányzati tisztségviselők szombaton.
India Odisa államában, helyi idő szerint péntek este történt a baleset, amelynek legalább 50 halottja és több száz sérültje van.
Nem ment egyszerűen a Budapestről Nápolyba tartó repülő indulása, túlfoglalták a gépet, de a légitársaság szerint ez bevett iparági gyakorlat.
Nehezen magyarázható videó került ki a 81-es úton hajtó kisbuszról.
Eséssel lett vége a kergetőzésnek.
A tüzet egy olajszállító tartálykocsi okozta, ami a felüljáró alatt gyulladt ki.
Nem mellesleg jogosítványuk sem volt, és ittak is az autókázás előtt.