Kilenc kilométeres dugóban ültek az autósok az M0-s déli hídja miatt egész nap
Megint lezárták, mert cserélték a hídsarukat.
Megint lezárták, mert cserélték a hídsarukat.
Csak a szükséges javításokat kellett elvégezni rajtuk, különben is, csak 46 járművet vizsgáltak meg. Erről a BKK vezérigazgatója beszélt a Népszavának, de az interjúban szó esett egyebek mellett a jegyárbevételekről, a buszbeszerzésről, az e-jegyről és a dugódíjról is
Az elektromobilitás jóval többől áll, mint a villanyautók birodalmából.
Egyhetes fokozott ellenőrzés zajlott, aminek közzétették az eredményeit.
A Demokratikus Koalíció jelöltje szerint sokan csakis autóval közlekedhetnek a városban.
Szeptember közepéig 75 ezren regisztráltak a szolgáltatásra.
A VG úgy tudja, 2023 tavaszától közlekedhetnek majd újra a teljes vonalon a szerelvények.
Visszaáll hétfőtől a forgalomcsillapítási projekt keretében kialakított forgalmi rend Belső-Erzsébetvárosban annak köszönhetően, hogy befejeződött a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében az aluljáró-szigetelési munka, s szombattól ismét bővített sávkapacitással működik a csomópont.
Az eredetileg tervezettnél hamarabb, szeptember 18-ától, szombattól ismét bővített forgalmi kapacitással használhatják a Rákóczi út–Nagykörút csomópontot az autóval közlekedők, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lámpaprogram.
A konflikust próbálták megbeszélni, de csak rosszabb lett.
Szombaton a híd déli, míg vasárnap az északi oldalát fogják mosni.
Az ország délnyugati részén egy pillanat alatt vált katasztrófa sújtotta területté egy útszakasz.
Hamarosan megindulhat a fővároson belüli vasúti pályák attraktív városi gyorsvasúttá fejlesztése. A beruházás fontos és különleges, de nem látni, miért kerül az agglomerációs vasúti stratégiában egy éve belőtt összeg háromszorosába.
Fokozott ellenőrzést tart a hatóság egy európai akcióhoz csatlakozva.
Köszönhetően annak, hogy utólag is meg lehet venni a matricákat, valamint bevezették a pótdíjamnesztiát.
A tanulók gyakran lemaradnak az első két óráról.
Szeptember 20-án indul a munka a 10-es út pilisvörösvári szakaszán, azt kérik, hogy aki tudja, kerülje el azt a szakaszt. Nagyon hova kerülni nem lesz, ha valaki az agglomerációból Budapestre tartana, lehetőségként marad a vasút.
A 8-as számú főút városlődi szakaszát ellenőrizték a rendőrök.
Életveszélyes manőverekre ragadtatták magukat.
Hatalmas sebességgel szántotta át a Füredi úti körforgalmat egy Seat még szombat éjszaka, majd a földbe csapódott.