#különadó

Cséfalvay elmondta, mi az adóváltozások célja
 

Cséfalvay elmondta, mi az adóváltozások célja

Az adózást érintő törvények módosítását kezdeményező előterjesztés célja a kormány és a bankszövetség közötti megállapodás és a különadótörvény közötti összhang megteremtése, a Széll Kálmán-terv 2.0 megvalósulását szolgáló egyes lépések végrehajtása, valamint a szociális szövetkezetek létrehozásának és működésének megkönnyítése érdekében elfogadott törvényhez kapcsolódó kedvező adózási szabályok kialakítása - mondta Cséfalvay Zoltán a javaslat általános vitájában kedden a parlamentben.

MTI MTI

Veszteséges volt az Uniqa a különadó miatt
 

Veszteséges volt az Uniqa a különadó miatt

Kismértékben a teljes Uniqa Csoport díjbevétele csökkent tavaly, visszaesett a magyar leányvállalaté is, amely nagyrészt a különadó miatt veszteséges volt, igaz, az idén már nullszaldóra számít - fejtette ki Othmar Michl, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Így magyarázza az NGM az új adóterveket
 

Így magyarázza az NGM az új adóterveket

Akinek csak egy munkaadótól van jövedelme, nem kell nyilatkoznia arról, ha az meghaladja a 2 millió 424 ezer forintot, a különadótörvénybe pedig bekerül a kormány és a bankszövetség megállapodása - ezeket is tartalmazza az adószabályokat módosító, a kormány honlapján megjelent törvénytervezet, amihez magyarázó megjegyzéseket juttatott el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez. A tárca jelzi, a változtatások egyértelműsítik és koherensebbé teszik a szabályozást.

MTI MTI

Átgondolatlan a fővárosi közműadó ötlete
 

Átgondolatlan a fővárosi közműadó ötlete

Bár jogtechnikailag nincs akadálya egy új adónem bevezetésének, a fővárost láthatóan csak az hajtja a közműadó ötletével kapcsolatban, hogy valahogyan pénzt szerezzen a BKV finanszírozására. Szakmai megalapozottságot, letisztult koncepciót nemigen lehet felfedezni mögötte.

hvg.hu hvg.hu


Módosulnak a különadó-visszatérítés szabályai
 

Módosulnak a különadó-visszatérítés szabályai

Módosulnak a pénzügyi szervezetek különadó-visszatérítésének szabályai a parlament hétfői döntésével: továbbra is állampapírban történhet a visszatérítés, de az árfolyamot nem a tőzsde, hanem az elsődleges forgalmazók árjegyzése határozza meg.

MTI MTI

Napi: nem tetszik a bankoknak Rogán újabb módosítója
 

Napi: nem tetszik a bankoknak Rogán újabb módosítója

Az árfolyamgátról tavaly decemberben kötött megállapodás felrúgásának tekintik a bankok azt a keddi javaslatot, amelyet Rogán Antal nyújtott be kedden az ide kapcsolódó törvényhez. Eszerint a 30 milliós felső értékhatár nem az ingatlan értékére, hanem a felvett devizahitel összegére vonatkozna. A bankok úgy vélik, hogy ezzel tovább nőnek a veszteségeik – írja a Napi Gazdaság.

hvg.hu hvg.hu


InfoRádió: a kormány nem támogatja Lázár különadós terveit
 

InfoRádió: a kormány nem támogatja Lázár különadós terveit

A kormány akkor sem vet ki különadót a lakosságra, ha egy bírósági döntés esetleg plusz kiadásra kötelezi a magyar államot - értesült az InfoRádió. Lázár János korábban azt mondta: "nyilván mindenkinek" hozzájárulást kell fizetnie, ha az uniós bíróság "megbünteti" a magyar államot.

hvg.hu hvg.hu

Adótörvények: megszavazta a Ház a módosítókat
 

Adótörvények: megszavazta a Ház a módosítókat

Hétfő este kormánypárti többséggel elfogadta a Ház a jövő évi adótörvényekhez benyújtott, a kormány által támogatott módosításokat. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerint az eva egy évre még fennmarad, mert nincs más átalányadó a vállalkozásokra.

MTI MTI


Kávéadó: tényleg jön a feketeleves
 

Kávéadó: tényleg jön a feketeleves

A magyar kávéfogyasztókat és a forgalmazó vállalatokat egyaránt érzékenyen érintheti a kormány legújabb terve, miszerint a chipsadót kiterjesztenék a kávéra is. Ami egy kapucsínóra lebontva nem sok, az beteheti a kaput jó néhány kis- és középvállalkozásnak.

D. Kovács Ildikó D. Kovács Ildikó

Nem vizsgálja az Alkotmánybíróság a különadókat
 

Nem vizsgálja az Alkotmánybíróság a különadókat

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvényt támadó indítványok elbírálására nincs hatásköre, ezért végzésében az indítványokat érdemi vizsgálat nélkül visszautasította – közölték a testülettől kedden.

MTI MTI


Elmeszelte az EU a telekomadót
 

Elmeszelte az EU a telekomadót

A távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot csütörtökön az Európai Bizottság. Ez akár több mint 100 milliárd forintos újabb lyukat üthet a jövő évi költségvetésen. Az Orbán-kormány ugyanakkor nem hajlandó változtatni a válságadó kivetésén.

hvg.hu hvg.hu

Orbánt és Matolcsyt másolja Fico
 

Orbánt és Matolcsyt másolja Fico

A szlovák kormány különadót vetne ki a közüzemi cégekre a költségvetés bevételeinek növelése céljából - jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő kedden.

MTI MTI

Matolcsyék szerint nem jogellenes a telekomadó
 

Matolcsyék szerint nem jogellenes a telekomadó

A magyar kormány tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé viszi a távközlési szektorra kivetett különadóra ügyét. A kormány úgy véli, hogy az ide kapcsolódó szabályozás összhangban van az uniós joggal – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményében.

MTI MTI



Mesterházyék nem aprózzák el: öt vizsgálóbizottságot hoznának létre
 

Mesterházyék nem aprózzák el: öt vizsgálóbizottságot hoznának létre

A szocialisták vizsgálóbizottságot alakítanának annak felkutatására, hogy milyen szerepük volt fideszes politikusoknak a 2006. őszi zavargásokban, vizsgálnák, hogy miként használták fel a kolontári vörösiszap-katasztrófa után az adományokat, kiderítenék, áthárították-e a fogyasztóikra a rájuk kirótt különadót a pénzintézetek, hogy milyen akadályai vannak a gyermekszegénység elleni program megvalósulásának, illetve hogy mely okok vezettek az önkormányzatok eladósodásához.

MTI MTI