#lapszemle

Ian Bremmer: A 10 legnagyobb kockázat 2024-ben

Az Eurázsia Csoport nevű washingtoni elemzőintézet alapító igazgatója szerint az idén is az ukrán, illetve közel-keleti válság lesz a meghatározó, sőt mindkettő csak súlyosbodik, ám hozzájön egy harmadik „háború” is: az, amit az Egyesült Államok saját magával vív. Ez utóbbi jelenti a legnagyobb veszélyt a világban.

hvg360




Nemzetközi lapszemle: Van esély rá, hogy fél évig Orbán Viktor vezesse az Európai Tanács üléseit

Bár ezt a forgatókönyvet szeretnék elkerülni. Egy német lap szerint titokban Ukrajnának kedvez Magyarország és Szlovákia, mikor felfuttatja a hadiipar termelését. Mark Galeotti Oroszország-szakértő szerint az idő nem Putyinnak dolgozik. A brit hadsereg egyik nyugalmazott ezredese ezzel szemben úgy véli, hogy Volodomir Zelenszkij elfáradt és nem képes győzni. Más lap arról ír, Netanjahu napjai meg vannak számlálva miniszterelnökként.

hvg360




Nemzetközi lapszemle: Háború törhet ki az izraeli-libanoni határon is?

Manfred Weber szerint újra meg kellene vizsgálni, Magyarország teljesítette-e az elvárt feltételeket, és így lehet-e utalni a 10 milliárd eurót, amelynek kifizetését korábban felfüggesztették. Az ENSZ ma már képtelen megakadályozni a háborúkat, újra kellene gondolni ezt a mechanizmust, írja a Washington Post biztonságpolitikai szakértője. Éleződik a konfliktus Izrael és a Hezbollah között. Orbán Viktor különös autokrata barátait vizsgálja a Die Presse. Válogatás a világlapok cikkeiből.

hvg360



Nemzetközi lapszemle: Netanjahu olyan hibákat követ el, amelyekkel Izraelnek árt

Az izraeli miniszterelnök azért követ rossz taktikát, mert gyenge, írja az Economist. Irán közel-keleti politikai szerepét elemzi a Wall Street Journal. Amerikai és orosz érdekek ütköznek Szerbiában, fejti ki a Washington Post. A Die Presse szerint az osztrák kancellár politikáját az befolyásolja, hogy retteg attól, a szélsőjobb idén választási győzelmet arathat. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360

Hamvay Péter: Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Örkény úgy számolta, száztíz-száztizenöt év múlva ér véget az ezeréves pechszéria, akkorra a Dunai Magyar Köztársaságnak négy vagy öt tenger mossa a partjait, a „magyar” szó pedig minden nyelvbe felszívódik, kellemes jelentéstartalommal. A fele idő már eltelt, a jelek nem túl biztatóak: a köztársaság papíron is megszűnt, a „magyar” szó ismertté vált ugyan a világon, de nem egészen úgy, ahogy Örkény jósolta. Azért ne adjuk fel, és kezdjük az évet a jó hírekkel.

HVG



Nemzetközi lapszemle: Árulással vagy fegyvernyugvással végződik majd az év Ukrajna számára?

A súlyos szabálytalanságokkal teli szerbiai választásokról és Vucic győzelmének következményeiről ír a Guardian. A lengyel választások utáni helyzet mutatja, milyen kihívásokat jelent visszacsinálni demokrácia-ellenes intézkedéseket, írja a Die Zeit. Egy, a Wall Street Journalban megszólaló amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint a tűzszünet hozhatná meg az előrelépést Ukrajnának, míg egy brit katonai szakértő a Daily Telegraphban sötét jövőképet fest. Bidennek fel lesz adva a lecke az idén a külpolitikában, írja az USA korábbi NATO-nagykövete a Politicóban. Az izraeli legfelsőbb bíróság döntéséről ír a Der Standard és a Wall Street Journal is. Utóbbi a kínai államfő újévi beszédével is foglalkozik, mely Tajvan kérdését is érintette. A Die Presse szerzője szerint 2024 nem az elektromos autók éve lesz.

hvg360



Nemzetközi lapszemle: Az Egyesült Államok politikai rendszere és az ország lelke a tét az idei választáson

El lehet-e a tiltani Donald Trumpot, hogy elinduljon a választásokon, teszi fel a kérdés a Financial Times. Az amerikaiak minden eddiginél jobban hajlanak a tekintélyelvűségre, írja a Time. A Neue Zürcher Zeitung a szerb belpolitikát elemzi. Az USA Kína-politikáját tárgyalja a neves közgazdász, Daron Acemoglu. Az ukrajnai háborúról ír, az Egyesült Államok felelősségét veti fel a Washington Post.

hvg360