#LMP

Bánó a "cigány néplélekről" kérdezte Osztolykán Ágnest – videó

Eredetileg az LMP által elkészített szegénységkutatásról beszélt volna Osztolykán Ágnes szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ám Bánó András műsorvezető mindenképpen szerette volna "megérteni a cigány néplelket", ezért belekérdezett a hétfői felsőzsolcai csoportos garázdaság ügyébe. A bizarr beszélgetés részletei.








LMP-s almát ehetett, aki ma a Blaha felé járt

Többek között a vidék és a városok együttélésének fontosságára hívta fel a figyelmet az LMP, azzal, hogy kedden két politikusa, Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő és Csárdi Antal főpolgármester-jelölt, valamint több aktivistája is almát osztott a fővárosi Blaha Lujza téren.


Schiffer: az LMP sikeres lehet Pest megyében

Schiffer András véleménye szerint jó esély van arra, hogy az LMP egy, két vagy akár több képviselőt is delegáljon a Pest megyei közgyűlésbe az októberi önkormányzati választáson. Az LMP társelnöke erről egy hétfői, budapesti sajtótájékoztatón beszélt, ahol bemutatta megyei listájuk első öt helyezettjét.




Matematikamúzeumot hozna létre az LMP

Az LMP azt szeretné, ha béke lenne a kulturális színtéren. Ezért emlékhelyet alakítana ki a párt Radnóti Miklósnak és feleségének egykori otthonukban, a XIII. kerületi Pozsonyi út 1.-ben.


Az LMP "azt sem tudja, hol van" a II. kerület szerint

A II. kerületi önkormányzat szerint az LMP nincs tisztában a tényekkel és "összevissza beszél" a kerületben található volt katonai akadémia értékesítésével kapcsolatban. Az önkormányzat pénteken azt is közölte az MTI-vel, hogy jogi lépéseket fontolgat az ügyben.






Az LMP újra átadta a Várkert Bazárt

A "Tarlós-korszak tökéletes szimbólumaként" újra felavatta szombaton Budapesten a már kétszer átadott Várkert Bazárt Csárdi Antal az LMP főpolgármester-jelöltje és Istvánffy András a 4K! elnöke.