Pofátlan buszos tolvajt keresnek a Bosnyák térről – videó
Egy térfigyelő kamera vette fel a 110-es buszra felsurranó tolvajt.
Egy térfigyelő kamera vette fel a 110-es buszra felsurranó tolvajt.
Állandó karbantartásra szorul a közbicikli-rendszer, de úgy látszik, hogy a rongálástól és lopástól való előzetes félelem alaptalan volt.
Egy józsefvárosi szórakozóhely páncélszekrényéből majdnem kétmillió forint vitt el egy volt dolgozó a héten, akit gyorsan elkaptak a rendőrök.
A tettesek hetekig figyelték a telephelyet, terepszemlét tartottak, majd három teherautóval, több nap alatt fosztották ki a raktárat.
A fekete rendőrkutya 10 órával a tett után szagolta ki az elkövetők nyomát.
Három szlovákiai magyar férfi úgy csapta be a bolti eladókat, hogy nagy és kisebb címletű pénzekkel trükköztek, miközben elterelték az eladók figyelmét.
Ismét napirendre került a vita arról, hogy ugyanabból a termékből mást kapnak az osztrákok, mint mi, közben mind izgalmasabbá válik a kérdés, tulajdonképpen ki is az, aki meg akar minket itatni a betiltott csíki sörel. Vidéki fiatalokat szeretnének a kormányzó politikusok, akiknek néha ellopják a biciklijét a városban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Egy férfi megpróbálta megcsókolni áldozatát, miközben a társa letépte a válláról a táskáját.
Óriási kerékpáros fejlesztésekre készülnek Belgiumban – nem a legjobb kezdés volt, hogy amíg a miniszter beszámolt a tervekről, ellopták a biciklijét.
Megint elloptak egy radioaktív szállítmányt Mexikóban. A hatóságok mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad felnyitni, ha valaki esetleg megtalálja.
A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki társaival vadászházakat, őrházat, zsilipet, stéget lopott el egy tó partjáról, összesen mintegy ötmillió forint értékben – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.
Keresik a bicskei rendőrök azt a nőt és férfit, akik közös erővel kilopták a pénzt egy üzlet kasszájából. Akciójukat rögzítette a bolt biztonsági kamerája.
Jávor Benedek és Juhász Péter is több feljelentést tett Mondok József vadászházai miatt.
Az osztrák férfi a bécsi közlekedési vállalat korábbi alkalmazottja volt.
A Fővárosi Törvényszék pénteken egy évről két évre súlyosította jogerősen annak a nőnek a büntetését, aki 2012 decemberében autójával üldözőbe vette a táskáját ellopó motoros tolvajokat. Utol érte és fellökte őket, egyikük meghalt. A nő a történtek idején az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója volt. Börtönbüntetését a másodfokú bíróság is felfüggesztette próbaidőre.
Alanis Morissette menedzsere beismerte, hogy több mint hétmillió dollárt, azaz kétmilliárd forintot lopott a popsztártól és más amerikai hírességektől - közölte csütörtökön az amerikai ügyészség.
A debreceni reptérről akart Londonba utazni a körözött nő, de gyanús lett az útlevélkezelőnek.
Nevüket és arcukat is vállalták azok a volt dolgozók, akik kamera előtt mondták el, milyen megaláztatások érték szerintük őket a Zsolnay-gyárban, ahonnan több évtized után jöttek el. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. szerint az egykori munkatársak a bíróság tett nyilatkozataikban nem mondtak ilyet, a videóval pedig nem akarnak érdemben foglalkozni, szerintük "a csalárd gyárlopási kísérlet főszervezői a legkisebbek hátán menekülnének ugyanis a felelősségre vonás elől”.
Ezért is érdemes mindig visszaadni a talált holmit.
21 darab nyakörvet lopott el a három férfi.