23 honfitársát húzta le az olasz férfi a Kökinél
Beismerte a rendőrségen, de jelenleg nem tudni, hol van.
Beismerte a rendőrségen, de jelenleg nem tudni, hol van.
A tulajdonosokban a jelek szerint hamis biztonságérzetet kelthet a mindig aktív GPS nyomkövető rendszer.
A támadóknak sikerült meglépniük a Tiesto-koncertre összegyűlt tömeg sűrűjében. A rendőrség lopás miatt nyomoz az ügyben.
A debreceni nő vasárnap hajnalban beszélgetésbe elegyedett a férfival, majd mikor összemelegedtek, meglovasította a telefonját.
Most már a hatóságok vendégszeretetét élvezi a budapesti tolvaj, aki az elmúlt hetekben kifejezetten rokkantkártyákra utazott.
A jegybankelnök szerint nem köteles tűrni, hogy letolvajozzák, a bíróság azonban ezt nem így gondolta.
A kutyát egy társaság vitte magával, és megpróbálták egyikük nevére íratni.
Szerda este vetett véget a lopásoknak a rendőrség, előállítottak két dunaújvárosi férfit.
Kamera előtt loptak, majd el is sétáltak előtte, hogy még jobban felismerhetőek legyenek.
A középkorú elkövető nem sokáig örülhetett a könnyen jött több százezer forintos zsákmányának.
Fura történetek születnek, amikor egy emberben találkozik a bűnöző és az érdeklődő kutató.
A gyanúsítottak élőben közvetítették a kínzást.
Bringával érkezett, pénztárcát lopott egy autóról, és gyorsan el is tekert. Pechjére azonban videó készült a történésekről.
Újabb emlékeztető: ha ott felejtett holmit találunk, azt nem szabad a magunkénak éreznünk.
Egy 18 éves szolnoki fiú tavaly december óta több helyen is fosztogatott. Egy lapos tetejű házon próbált elbújni a rendőrök elől csütörtök hajnalban.
Tény, hogy drága az üzemanyag, de ez még nem indok arra, hogy fizetés nélkül távozzunk a kútfejektől.
Néhány méternyi rézcsőért cserébe egy egész házat sikerült a levegőbe repítenie a három tolvajnak, akik közül kettő visszaeső bűnöző.
Két szoláriummal barnított bőrű fiatal férfit keres a rendőrség, akik több tízmillió forint értékben loptak Kisgyőrből.
Besurranó tolvajokra csaptak le a rendőrök Szarvason, egy hattagú bandát kapcsoltak le, négy nőt és két férfit.