Andrásfi Tibor negyedik lett férfi párbajtőrben, Pupp Réka ötödik lett cselgáncsban – ezek voltak az olimpia legfontosabb történései vasárnap
Az olimpia legfontosabb vasárnapi eseményei percről percre a HVG-n.
Az olimpia legfontosabb vasárnapi eseményei percről percre a HVG-n.
A támogatások részletei egyelőre titkosak. A hazai lósportot irányító szövetség élére Mészáros Lőrinc embere, Vida József érkezhet.
Lovassport-bázis 40 milliárdért: „a legerősebb beleszólása a kormánynak volt”.
Minderre 2,2 milliárd forintot költenek a magyar adófizetők.
Elképesztő vádat fogalmazott meg az egyik legeredményesebb magyar díjugrató: Hugyecz Mariann azt állítja, hogy egy csapattársa benyugtatózta a magyar válogatott két lovát, ezért nem tudtak azokkal eredményesen szerepelni a göteborgi Európa-bajnokságon. Állítólag rajta is kapták a magyart, amint kijön a lovak boxából, utána lettek rosszul az állatok. Bizonyítani azonban ilyesmit végtelenül nehéz, ha mégis sikerülne, az nemcsak állatkínzás, hanem súlyos morális problémára utal a magyar lovassporton belül.
Elnökségi közleményben támadja a Magyar Lovassport Szövetség azt az egykori szövetségi kapitányt, akit korábban egy államtitkár megfenyegetett a szilvásváradi kormányberuházásról megfogalmazott véleménye miatt. Eddig tagadták, hogy a kivitelezéssel bármi gond lenne, most kissé belezavarodtak, mert azt írják: élesben, versenyekkel tesztelik a pályát és a hibákat kijavítják. Ugyanakkor a kommunista időket idéző kommünikében a jelmondatuk úgy hangzik: a kormánytámogatásnak hála „a lovasjövő elkezdődött Szilvásváradon”.
Csodálatos és mókás kalapokban látogattak a kíváncsiskodók az amerikai ''Hármas Korona'' első futamaként megtartott Kentucky Derbyre, melyet 1875. májusa óta rendeznek - a hónap első szombatján -, s melyet a Preakness Stakes, végül a Belmont Stakes rendezvénye követ. Az első derbyn tizenöt ló futott mintegy tízezer néző előtt, az Epson Derbyhez hasonlóan 2400 méteren; mára ezt 2000 méterre rövidítették. A sebességrekordot 1973 óta Secretariat tartja, aki kevesebb mint fél másodperc híján két perc alatt teljesítette a távot. A versenyen sajnos halálozás is történt: 2008-ban Eight Belles törte mindkét bokáját, így el kellett altatni. A derbyn csak három éves lovak indulhatnak.
Továbbra sem egészséges a magyar versenyló, Overdose, így nem marad Angliában. Alagon kezelik tovább, már úton van hazafelé - írja a PannoniaOverdose.hu
Fintha Gábor szövetségi kapitány kijelölte háromtagú csapatát a korábban Magyarországra tervezett négyesfogathajtó Európa-bajnokságra, amelyre végül a hollandiai Bredában kerül sor szeptemberben.